Uj Szó, 1949. június (2. évfolyam, 44-68.szám)
1949-06-18 / 58. szám, szombat
1949 június "lí UJSZÖ A népi közigazgatás uj feladatai A nemzeti bizottságok legfőbb hibája a néppel való elégtelen kapcsolat. A nemzeti bizottságok tevékenységét a nép állandó és rendszeres kriltMjának kell alávetni. Nagyon fontos, hsgy a néppel való kapcsolat a legszorosabb és legszélesebb alapokon nyugvó legyen, mert egyedül ezeknek a feltételeknek a teljesítésevei szerezhetjük meg nemzeti bizottságunk kellő tekintélyét és komolyságát, amelyek azután ilymódon jobban teljesíthetik a rájuk bízott feladatokat. Így válnak csak igazán népi szervekké, olyanokká, amelyek útján valóban a dolgozó nép nyilvánítja akaratát. A nemzeti bizottságok fokozott figyelmet szenteljenek a nyilvános gyűléseknek, annak megszervezéseinek és politikai tartalminak. Ugyanilyen gondosan kell előkészíteni a nemzeti bizottságok tárgyalásait a néppel. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nyilvános gyűlések nem válhatnak az egyes magánérdekek fórumává és ezeken nem szabad magánérdekeket elintézni. Ez a nemzeti bizottságok munkáját nagyon hátráltatná. Az volna a helyes, ha a nemzeti bizottságok és a lakosság tárgyalásaiban résztvenne a magasabb hivatali intézmény kiküldöttje, akinek jelenléte biztosítaná, hogy a nemzeti bizottság jeladatát magasabb álláspontból és Szélesebb körben teljesíti. A vidéket látogató titkárok intézménye, amely már a gi/akorlatban is bevált, ezen a téren sok sikeres dolgot végezhet. A nagyobb községekben és különösen a városokban még fontosabb a nemzeti bizottságok kavcsolata a néppel és itt meg kell találni az érintkezés új formáit. A népi igazgatásnak a bizalmiakon alapuló rendszere, amehiet az újjászületett nemzeti front alán ián éví*ünk fel, ezt a hiám/t kiküszöbölheti, amennyiben a bizalmiak gyakorta tartanak összejöveteleket. Igen nagy a jelentősége a nemzeti bizottságok komisszióinak is, főleg azért, mert ezek az alapiskolái lehetnek a nemzeti bizottságokban való hivatali részvételnek. Szükséges, hogy a komisszió működésébe életet hozzunk és azok munkáját szervezésileg is biztosítsuk. A nemzeti bizottságok és a nép közötti kapcsolat megerősítésére, tekintélyük és komolyságuk emelésére és a szocializmus építéséhez szükséges széles tömegek mozgósítására a legjobb alap az újjászületett Nemzeti Front. A Nemzeti Front politikáját a nemzeti bizottságokban még nem értik teljesen. Meg kell érteniök azt, hogy a szocializmushoz vezető útunkon és a szocializmusban magában is a leghatalmasabb politikai tényező a városi és falusi dolgozók erős szövetsége. Az újjászületett Nemzeti Frontnak részt kell kapnia a nemzeti bizottságok működésében. Itt különösen az a fontos, hogy a komunisták a tárgyalásokba és a közigazgatásban való kérdések döntésekor bevonják a többi szervezett és be nem szervezett rétegeket is. Ahol a pártonkívüliek rétegeit is bevonták a munkába, ott sokkal kisebbek voltak a nehézségek, mint azokon a helyeken, ahol az összes funkciókat csakis kommunistákkal töltötték be. E követe'ések megvalósításával a nemzeti bizottságok helyzete megerősödik; megerősödik a nemzeti bizottság és a nép közötti kapcsolat, lehetővé lesz a nemzeti bizottsáa állandó ellenőrzése és ami a legfontosabb, lehetetl"nné teszszíik a reakciónak azon törekvéseit, hogy a nemzeti bizottságok működését akadáhfOzza. A nemzeti bizottságok tagiaibó\ a funkcionáriusokból és az előadókból ne váljanak bürokraták, de arra törekedjenek, hogy a néppel való kapcsolatot erősítsék és javítsák. Természetesen ehhez az szükséges, hooy feladatuk elvégzéséhez a nemzeti bizottságok tagjai politikai!in és világnézetileg megfelelően iskolázva legyenek. Két kfyégzés és úfabb letartóztatások Görögországban A Francia Sajtóiroda jelentése szerint, Aegina szigetén a monarcho görög fasiszták négy kommunistát kivégeztek. Ugyancsak franc'a jelentés szerint, az athéni rendőrség 22 kommunistát letartóztatott, akik állítólag a demokratikus hadseregnek segédkeztek. A letartóztatott kommunistákat statáriális bíróság elé állítják, amelynek ítélete minden esetben halálos. Hogy dolgoznak a földművesek az Egységes Szövetkezetekben Csak nagyon ritka esetben fordul elő, hogy egy-egy szónckot an jyian és oly nagy lelkesedéssel hallgatnak, mint Magdolen István felsőpatonyi földművest, aki a Szlovák Egységes Földműves Szövetkezetek (JSSR) Bratislava kerü eti ülésén ismertette a községükben végbemenő szövetkezeti minkák eredményeit. A község lakossága jelét adja annak, hogy önsegé yző szövetkezet létesítésével semmi sem lehetetlen- Felsöpa,onyban hárem hónapja alapító ták meg a szövetkezetet. A gazdáknak a szövetkezetről alkotott vé eményei különbözők voltak. Egyesek azt mondták: megbugtok ti szövetkezetestül. Amióta élünk sohase szövetkeztünk, még :s é'.tünk. Ezt tovább is folytatni S-e.etné.:k — mondogatták. És mi három hónap után a gazdák vé eménye? Az Egységes Földműves Szövetkezetnek ma már 44 család a tagja. A községben szövetkezeti hizlaldát létesítettek, mely nemcsak a hústermelést segíti elő. hanem a községre ' kivetett húsbeszplgáltatások tejesítésében is segítségére lesz a gazdáknak. Azonkívül már baromfifarmot is létesítettek, melyben edd g 1.700 fajtiszta bromfi van. Tervbevették a traktorállomás építését is. Eddig két traktorjuk és cséplőgépjük van, melyek jelen ősen hozzájárulnak az aratási mu ^kálatok ideiében való befejezéséhez. A felsőpatonyi szövetkezet, mely az egész dunaszerdahflyi iárásran eső helyen áll, követendő példát mutat minden község számára. Nem elégszenek meg azonban az eddigi eredményekkel, hanem tovább bővítik ezt az intézményt. Főcéljuk a többterm lés. A dunaszerdahelyi járás — mely szövetkezti téren Szlovenszkó leghaladottabb járása — több köz.égéten működnek már hason ló szövetkezetekA csécsánypatonyi Egységes Földműves Szövetkezet 46 földműves tagot számlál, akiknek nagy baromfifarmjuk van. A ba rom ifarm 1.7C0 fajtiszta baromfival rendelkezik. Hasonlóan ez a szövetkezet is megkezdte üzemei nek kibővítését. A járásban újabb hét Ezövetkezet megalakítását ter vezik a közeljövőben. Visiiiszkíg: fi nyugati fflligpiiitiszierek a demokratikus elvek megsértésével akarják a nyugati német államot létrehozni A külügyminiszterek tanácsa Bevin elnökletével teljes ülést tartott. A miniszterek megvitatták a napirend harmadik pontját: „A Németországgal kötendő békeszerződés előkészítése." Az ülés négy és fél óra hosszat tartott. Utána a miniszterek zárt ülést tartottak. A külügyminiszterek ülése után Pavlov, a szovjet küldöttség tagja, az alábbiakban ismertette az ülés lefolyását és Visinszkij szovjet külügyminiszter felszólalásait: / Visinszkij külügyminiszter birálta azokat az ellenvetéseket, amelyeket a legutóbbi ülésen a nyugati külügyminiszterek a német békeszerződés előkészítésére irányuló szovjet javaslattal kapcsolatban tettek. A szovjet külügyminiszter megállapította: Ezek az ellenvetések lényegileg abban foglalhatók össze, hogy a nyugatiak szerint a német békeszerződés előkészítése a mostani körülmények között nem reális és addig nem lehet erről szó. amíg a többi, Németországgal kapcsolatos kérdésben nem jött létre megegyezés. Ez az állapot tarthatatlan — hangsúlyozta Visinszkij — és a nyugatiak érvelése valóságos cireulus vieiosushoz vezet.. A nyugatiak elvetették a szovjet küldöttség javaslatait egyes kérdésekkel kapcsolatban, de semmi meggyőző érvet nem hoztak fel magatartásuk igazolására. Bevin kijelentéseit vizsgálva, Visinszkij bebizonyította, hogy a nyugatiak állandósítani akarják Németország kettéosztását és a demokratikus elvek megsértésével akarják a nyugatnémet államot létrehozni. Nyugat-Németországban bábkormányt akarnak felállítani. Bevin azonban pénteken kijelentette, hajlandó lenne elfogadni a szovjet javaslatot a német békeszerződésről és kormánya elé terjeszteni. Bevin itt közbevágott, hogy nem fogadja el a szovjet javaslatot és csupán arról beszélt, hogy hajlandó azt kormányához eljuttatni. Visinszkij ezután Schuman külügyminiszter ellenvetéseire válaszolva megállapította, hogy a szovjet küldöttség javaslata egyáltalán nem zárja ki a német kérdésben érdekelt és Németországgal szomszédos más államok véleményének megkérdezését. Acheson amerikai külügyminiszternek a szovjet megszálló csapatok létszámáról elhangzott kijelentésével foglalkozva, Visinszkij kiemelte, hogy az amerikai külügyminiszter erősen túlzott: a szovjet csapatok létszáma 200.000, míg a nyugati csapatoké meghaladja a 400.000-et. Egyébként Acheson azt is mondta — folytatta Visinszkij —, hogy a békeszerződés megkötése esetleg csak 5 év múlva történhetik meg. Ez a megállapítása világosságot vet az amerikai küldöttség igazi állásfoglalására a német békeszerződés kérdésében. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a nyugati hatalmak meghatározatlan ideig akarják megszállásuk alatt tartani Németországot. Ezt bizonyítja egyébként az általuk készített megszállási szabályzat is, továbbá erre mutatnak azok a különböző érvek, amelyeket csak azért hoznak fel, hogy elvessék a Szovjetúm'ó békét szolgáló javaslatát. Minden ellenvetésük csak mesterkedés és mutatja, hogy a nyugatiak nem akarnak reális lépést tenni a német béke felé. Visinszkij ezután hangsúlyozta, hogy a szovjet küldött fenntartja javasla tát és nem zárkózik el az elöl az indítvány elöl, hogy a külügyminiszterhelyettesek három nap alatt vitassák meg a német békeszerződéssel kapcsolatos eljárás tervezetét. Bejelentette, hogy Szmirnov, a szov jet küldöttség tagja képviseli a Szovjetúniót a külügyminiszterhelyettesek bizottságában. A nyugati külügyminiszterek felszólalásai után Visinszkij külügyminiszter megállapította, hogy a nyugatiak a csapatok visszavonására irányuló javaslattal kapcsolatban lényegében elutasító választ adtak és nem hajlandók meghatározni a megszállás időtartamát. Az eljárási kérdésről azt állították, hogy a külügyminiszterek tanácsának Londonban 1947 november 16-án a német békeszerződés előkészítésére irányuló eljárásól hozott határozata nem szolgálhat tárgyalási alapul, mert idejét múlta. Nem terjesztettek elö viszont olyan indítványokat, amelyek alapján tárgyalni lehetne. A szovjet küldöttség azt ajánlja, hogy a külügyminiszterhelyettesek az említett londoni határozat alapján vizsgálják meg az eljárás kérdését. Bevin külügyminiszter azt válaszolta, hogy a szovjet javaslatot még tanulmányozni kell. Végül Visinszkij külügyminiszter feltette a kérdést, vaijon az osztrák békeszerződés tárgyalása előtt az előző megállapodás értelmében viszsza lehet térni a napirend előbbi pontjaira. Egyhangú igenlő válasz után Visins7kli kijelentette, hogy a következő ü'ésen a nanirend első pontjára kíván visszatérni. Megalakult a Kuomintang bábkormány A Kuomntang háborús-bűnösök, akik Nanking eleste után a fel nem szabadult Kína különböző városaiban és falvaiban bújtak meg, most összejöttek és oly társaság kialakításán fáradoznak, amelyet „kormánynak" nevezhetnének. Szombaton nagy sajtódobveréssel bejelentették, hogy végre meg is alakították kormányukat. LiCcun tábornok végre megtalálta sok sikertelen kísérletezés után azt. aki égre méltó utódja lehet Hoin-Csin tábornoknak, a demokraták háborús ellenségének. Az új miniszterelnök JenSi-San lett, aki nevét azzal tette hírhedtté, hogy hadseregében a népi demokratikus kínai csapatokkal szemben japán zsoldosokat használt fel, a sajtó előtt kijelentette, hogy japán katonaság segítségével kívánja a Kuomintang Kínát megmenteni. Ez a tábornagy tehát megalakította „kormányát", melynek tagjai sorában a Kuomintangklikk válogatott jobboldali „személyiségeit" találhatjuk. Így például a Csankajsek-féle gestapo egy-két harcias tagját, Csu-Su-Ja-Hua-t, aki a kormányban helyettes miniszterelnök, Csian-Csíun-Teh tábornokot, aki miniszterelnökségi államtitkár lett. De nem maradt ki a kormányból a szecsuani csoport sem, akiknek tag jair a külföldi újságírók haladó szellemű politikusnak mondiák. bár éppen olyan ellenséges érzelemmel viseltetnek a demokratikus Kína iránt, mint a kormány többi tagjai. A Csankajsekhez közel álló „Vhampoa"-szárny ugyancsak helyet kapott a kormányban, a külügyminiszteri tárcát Hu-Sin-nak adták, aki azonban egyelőre még az Egyesült Államokban utazgat. Az új kormány első ténykedése az általános mobilizáció parancsa volt, amelynek éneimében Dél-Kína összes férfiait mozgósítani kívánja Ezzel a megszervezendő katonasággal akarja a Kuomintang Kína utolsó hadállásait fenntartani. A kormány első ülésén megjelent LiCsun-Jen elnök is. A miniszterek egész sora és több államtitkár is, nem tartotta szükségesnek egy olyan társaságban való megjelenését, amely ugyan uralkodni kíván, de hatalom nincs a birtokában, még azon a területen sem, amelyen uralkodnia kellene. A mai föl nem szabadított Kína területén a hatalmat a tábornokok és kormányzók tartják kezükben, akiknek tökéletesen mindegy, hogy a Kuomintang Kína fővezérkara Kantonban, Formozában, vagy Csun-Kingban van. fi nyugatiak gyarmatot akarnak Európa kellős közepén Marlnin, a moszkvai Pravda munkatársa „Németország kettészakításának angol-amerikai politikája" címmel a lap hétfői számában a következőket írja: Az idő a legszigorúbb bíró. ítélete eldönti bármely politikai irányvonal, bármely gyakorlati program sorsát. Mennyi mindenféle mesterkedéshez folyamodnak az Egyesült Államok és Anglia kormánykörei, hogy lejárassák azt a politikai irányvonalat, amelyet a potsdami értekezlet Németországra kijelölt. A mindennél erösebb idö azonban kimondta az ítéletet a törekvések felett. Nemcsak igazolta a potsdami program széles látókörét, hanem kézzelfoghatólag bebizonyította, hogy minden olyan kísérlet, amely valamilyen más alapon akarja megoldani a német kérdést, súlyos következményekkel jár magára Németországra is és komoly kárt okozhat a béke és a nemzetközi biztonság ügyében. Marinin a továbbiakban rámutat arra, hogy a nyugati hatalmak változatlanul folytatják a Potsdam-ellenes irányvonalat. Bármily ékes szólamokkal igyekeznek is leplezni, céljuk világos: Németország kettészakítását teljesen végre akarták hajtani. De a német nép sohasem egyezik bele Németország kettészakításába és leigázásába. A bonni alkotmányt és Németország kettészakításának tervét az Egyesűit Államok és Anglia parancsolja rá a német népre, a bonni alkotmányt nagy segítséggel éppen a párizsi külügyminiszteri értekezlet előestéjén. A megszállási szabályzat a legfőbb hatalmat a nyugatnémet övezetekben nem a német közigazgatási szervek, hanem az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kezébe adja. A megszállási szabályzat a külön nyugatnémet államban megerősíti az angol-amerikai tömb uralmát és lehetővé teszi, hogy az angol-amerikai monopóliumok rövid idö alatt teljesen kezükbe kerítsék Nyugat-Németországot. A bonni alkotmány német mezbe burkolja az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország nyugatnémetországi parancsuralmát. Marinin ezek alapján megállapítja, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország Európa kellős közepében tiszta gyarmaturalmi rendszert kívánnak bevezetni. E. Erhan népjóléti miniszter beszéde — Génuában A Génuában tartott Nemzetközi munkakonferencia résztvevői sorában nagy érdeklődést keltett E. Erban csehszlovák népjóléti miniszter nagyszabású beszéde. A miniszter beszédében kifejtette, hogy a csehszlovák nép és kormány nincs az ellen, hogy Németország résztvegyen a nemzetközi munkakonferenciában. Egyelőre azonban várjuk meg a külügyminiszterek tanácsának határozatát. Szlovák építőmunkások kitüntetése Kedden nyitották meg a Csehszlovák Építöüzemek bratislavai fiókja számára az első üzemi konyhát, melyben 4—500 munkás étkezhet majd. A megnyitás alkalmából prof. Lukacoviő technikai megbízott ünnepi beszédet mondott és átnyújtotta az üzem 42 munkásának a jól megérdemelt kitüntetést. Szlovák aratómunkások mennek* Csehországba Mint illetékes körök jelentik, az eperjesi kerületben munkásokat toboroznak, akik a csehországi aratómunkák végzésére vannak hivatva. A toborzómunkákat a kerületi Nemzeti Bizottság végzi. A napokban 521 aratómunkás indul Csehországba. A toborzómunka tovább halad, amennyiben az eperjesi kerületnek nagy munkaerötartalékjai vannak. Az ötéves terv egyik főcélja, hogy ezeket a tartalékokat szakszerűen kihasználja. fi bratislavai alanút megnyitása előtt A dévényi „Szláv napok"-ra befejezik a bratislavai \ár alatti alagút építését. Az alagútban most építik a járdákat és az útépítést most fejezik be. Az út egyenlőre csjk hengerezett, később azonban a város saját költségén kockakövei rakatja ki. A villanyáram bevezetése szintén a befejezés előtt áll. A munka menetét kedden Lukacovic tanár, technikai megbízott is megtekintette és elrendelte, hogy a „Szláv úton" dolgozó brigádmunkások egy részét helyezzék át az alagútba, hogy ezt a kitűzött időre befejezzék. Lukacovic megbízott keddi körút ia folyamán megtekintette a Szláv úíorr folyó munkákat is. — Tj-Argentínia új nagykövete Prágában- Június 15 én délelőtt 10 órakor fogadta dr. VI. Clementis külügyminiszter Joso Manuel Monet, Argentínia új nagykövetét, aki átadta a külügyminiszternek kinevezési okmányainak másolatait.