Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-18 / 32. szám, szerda
4. UJSZG1949 május 3 ? ei'inen eici • *• -11 — H—'-'nek, aki az ország építésében rí -tvesz. AKSÖ IX. kongresszusa elé Már csak napok választanak el bennünket a IX. kongresszustól, amelyet Piagában, az ország fővárosában tartanak meg. Még soha ilyen készülődés, soha ilyen lázas tevékenység nem előzte meg a párt kongresszusait. Az üzemek, községek, városi csoportok, tarsadalmi egyesületek kötelezettségeket vállaltak, amelyeket a pártkongresszusig teljesíteni fognak. A pártkongresszus így válik az ország egész ; dolgozó népének ünnepévé. Ajándé- j kot adunk a Köztársaságnak, takaré- i koskodunk az üzemanyaggal, meggyorsítjuk a munka ütemét, új szo- > ch'is'ta munkamódszerekkel elérjük a ' terir«'és fokozását, megszépítjük városinkat és falvainkat, gondoskodunk arról, hogy biztosítva legyen a h"s és a kenyér, a tej és a tojás és rrVcrt azért, ho^v megmutassuk a v"'fn-k a szocialista munVa. a szoc'-"7.ta élniakarás győzedelmet. És eljön majd a kongresszus ideje és a feldíszített óriási csarnokban öszszej^nnek az ország dolgozóinak legjobbjai, hogy meghatároznák azt az ir'.nyt, amelyet a következő időben követni fognak. Ez az irány egyenesen cs tántoríthatatlanul vezet a terme! 's és a társadalmi élet magisabb formája, a szociai'zmus felé. Ez az ir^nv jelenti a világ összes népei lek fe' -ibidulását, ez a világ jelenti a d<v"-ozók testvércégének még szoroegvüttmunkálkodását, ez az iránve»--rerűen annyit ielent: mefradii-k a- '"•'zi. emberi élet lehetősé"** m'nt> rí A párt három fejlődési fokozaton, h-rjm munkafolyamaton keresztül késiül az országos kongresszusra. Az e. j helyi alapszervezetek gyűlései voliak, amelyeken a helyi problémákat v'tuták meg és meghozták a javulást az alapszervezetekben. Ezek a helyi csoportok megválasztották kiküldötteiket a párt második nagy politikai seregszemléjére, a járási konferen cíá'rra. A járási konferenciák az egész járás égető kérdéseit tárgyalták és oldották meg, kitapintották a gyenge p-"7 fokat és megállapították az eredr-°T'eket, korholtak, dicsértek és a egé'7sé<res fegyverével megh—t^k a fejlődést, az igazi mozgalrr ! életet. És kétnapos viták, megbes-'"sek és határozati íavaslatök ut^n 'hSTtoUák a sroclal's'a munka. Ms*" A. "kiket kiküldtek a kerületi konferenciákra. Az ország 19 kerületre oszlik. A ke.ü'eti konferenciákról bőséges bes-imolókat hoztunk. De aki ezeket a beszámolókat nem olvasta, az is látta, az is tudja, hogy valami igen nagy jele~; lőség üdolog történt, amikor az ünn"7Íen feldíszített kerüle I székhelyekre megérkeztek a komoly arcú, dolgos V'-íí delegátusok, hogy végre összea nép kongresszusa és legjobbjának hangján maga a nép döntsön a Kommunista Párt munkahatározatairól. És elérkezik a prágai kongresszus, amelyen az ország és a világ eióit dokumentálni fogjuk a dolgozók' harcos egységét, építőkészségét és számokká alig kifejezhető eredményeit, amelyet az ország népének jobb jövője ériekében hoztunk. A párt kongreszszüsa nem a szavak, hanem a tettek jegyében zajlik le. Számadást adunk arról, hogy mit csináltunk eddig és m :t fogunk céltudatosan, akadályt nem ismerve c hálni, ismerve az új szocialista rend érdekében. Az ötéves terv, az ország felépítésének, Iparosításának és boldogságának terve. Ez a terv cs^k a dolgozók vasmunkáiával válik vslövi. Ezt a tervet nem lehet ha'ár.i-ritokka!, üres s*av,ikk^ terméketlen kritikával és frázisok halmazával rr<"»valósítani. Ezt a tervet csak a s'iirke hétköznanok megfeszített rr.un káéval, a szoc'itista munkaversennvel, * jo vS termelés' ere,m""ve!<k<M, tfhb *"<ss»f és niTvobb falat kenyérrel lebe* megvalósítani. És meg fogjuk valósítani. Tudjuk, Vztösan tudtuk, meg fogiuk valósítani, mert a Korinv'nM* Párt mögött « ország döntő többsége ál', m»rt min/ienk' tudía. horv a kommunisták cs*k a dolgozók javát akarják. A maevar dolgozók is vállvetve együtt dolgoznak sz'ovák és cseh testvéreikkel, együtt építik az ötéves tervet. És ott lesznek a nrágai knngreszszuson Is. szavukat hallani fogia az fgész világ. Hallani fogják azok is, akik a jószomszédi viszony megmérgezésével az országok közötti barátság útjába akadályokat akarnak gördíteni. Hallani fogják azok is, akik KözépEurópát ismét a nemzetiségi torzsalkodások színterévé akarják változtatni. Hallani fogják a magyar dolgozók legjobbjainak hangiát: Világ proletárja egyesiilietek, hogy a világ minden részében béke, szeretet és testvériség uralkodjon. A prágai kongresszuson ki fóg rajzolódni és határozott fórmában fog kialakulni az új és boldog Csehszlovákia képe. Katolikus püspökök a választási urnák előtt A Függetlenségi Népfront teljes győzelme Magyarországon Hétfőn este tízezres tömegek tüntettek Rákosi Mátyás mellett a nagyszerű választási győzelem alkalmából A magyar kormány hétfőn délelőtt hivatalos jelentést adott ki a magyarországi vasárnapi választásokról és megállapítja, hogy azok a nemzeti front átütő és ragyogó győzelmét hozták. Az elfogulatlan megfigyelők számára, — hangsúlyozza a kormánynilatkozat — ez a győzelem nem hozott meglepetést. Május elsejének ragyogó megünneplése, valamint a választások előtti kitűnő hangulat már előre megmutatta, hogy a magyar nép a választások serán milyen álláspontra helyezkedik. A magyar nép egységesen és mindent elsöprő többségben csatlakozott a Függetlenségi Népfronthoz és egy emberként sorakozott fel az ötéves terv és a világbéke mellett A választási győzelem a nemzeti egység győzelmét is jelenti, mert hiszen a Függetlenségi Népfront a magyar társadalmi ré fegek minden árnyalatát magában forialja. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy a választásokon az egyházak, azok papjai, szerzetesei és egyéb szervezetei egyöntetűen résztvettek. A választási urnáknál a katolikus püspökö is megjelentek. A magyar belügyminisztérium mindent elkövetett, hogy a titkos választás előfeltételei biztosíttassanak, amiről a jelenlévő külföldi újságírók is meggyőződhettek. A választások egész lefolyása alatt nem jelentettek olyan esetet, amely a közrend megzavarását célozta volna. A magyar belügyminisztérium hétfőn délután'kiadott hivatalos jelentése szerint eddig a szavazatoknak 80 százalékát, azaz 3 998.211 szavazatot számoltak meg. Ebből a Függetlenségi Népfrontra 3.825.337 szavazat esett, a rekacióra 115.469, mig az érvénytelen szavazatok száma 57.410 volt. Hétfőn este Budapest utcáin tízezrekre menő «tömegek vonultak fel zene- és énekszó mellett, hory a Köztársaság terén a nagyszerű győzelem alkalmiból Rákosi Mátyást, a Ftle-getlenségi Népfront vezérét . üdvözöljék. A magyar választási törvények értelmében a parlament három héttel a választások után, tehát június 8-án ül össze, hogy megtartsa alakuló ülését. A parlament első ülésén a magyar kormány az értesülések szerint, benyújtja lemondását és azt követöleg megalakul az új kormány, amely a mai parlamenti összetétel alapján jön létre, j Lapzártakor jelentik: A magyar belügyminisztérium választási bizottságának jelentése szerint a 16 választókerületben leadott és eddig megszámlált szavalatok száma 5,239.793-at tesz ki. A szava• zatok megoszlása: Függetlenségi Népfront 5,006.556, azaz 95.5 százalék. < Függ. Népfront ellen 153.982, azaz 3 százalék. Érvénytelen szavazatok 79.255, azaz 1.5 százalék. A választások végeredményét a belügyminisztérium választási bizottsága a szerdai nap folyamán i hozza nyilvánosságra. Megnyílt a% első magyarnyelvű pártiskola Sladkovicova, május 17. — Píeifer, néhai gyárigazgató pazarul berends* zett gyönyörű villájában, a diószegi kényúrnak pemoakedvelő, puha fészkében hófehér érvek, ragyogó bútorok, modern fürdőszobás környezetében megnyílt a bratislavai KSS kerület; választmányának első magyarnyelvű pártiskolája. Pfeifer igazgató, a sládkovicovo:, azelőtt dió:légi cukorgyár mindenhatója, akj békeidőben 1,200.000 korona évi jövedelemmel rendelkezett, olyan villában lakott, ahol ma a pártiskola 25—30 hallgatója kényelmes otthont t«!á!\ A világos, ragyogó falak, amelyik valaha a luxust órtíték, ma'í szocializmus élen járó. dolgozóinak adnak hajlékot, A kővetkező feliratok jelzik a pártiskola célkitűzéseit: — A dolgozó értelmiség a szocializmust segíti felépíteni a munkásosztálynak. — Forradalmi elmélet nélkül nincsen forradalmi gyakorlat. — A munkásosztály kormánya a jövő egyedüli záloga. A népi demokrácia forradalmi közbelépése által így nyer értelmet és rangot Pfeifer igazgató kényúri villája A népi demokrácia vívmánya; tették lehetővé, hogy ma régi, megbízható harcosok politikai kiképzést nyerjenek abban a villában, amelynek minden téglája a dolgozók igyekvő erőfeszítését és munkáját dicséri. A KSS központi bizottsága nevében Fábry István nyitotta meg a páriskolát és szívélyesen üdvözölte a hallgatóságot. Beszédében Lenint idézve hangsúlyozta, hogy tudás a mi fegyverünk". Felhívta a ha'lgatóság figyelmét arra a fontos tényre, hogy sikeres és eredményes munkát csak akkor végezhetünk el. ha kellőképp felkészülünk és felvértezzük magunkat a tudás nélkülözhet-1Icn fegyveréivel. A szodallzmtn útján, amelyen elindultunk és előrehaladunk. nagy és komoly feladatok várnak ránk és ezeknek sikeres végrehajtása minden öntudatos munkásra komoly kötelezettségeket ró. A felvetődő problémákat csak úgy tudjuk helyesen megoldani, ha kellő félkészültséggel elsajátítjuk a m?.rxieníni tanokat és azokat a gyakorlatban a megfelelő időben és megfelelő helyen alkalmazzuk. TTtána Wctzler elvtárs a bratislavai kerületi pártszervezet nevében üdvözölte a jelenlevőket, hangsúlyozva. hogy célunk az, hogy a magyar elvtársak a marxista tudományt tökéletesen elsajátítsák. A politikai iskola ennek érdekében nyílt meg és fiz iskoláztatás terén az első döntő lépést jelenti. Lőrlncz Gyula, lapunk főszerkesztője ismertette a sajtó jelentőségét a mu'tban és fontosságit a jelenben. Az Üj Szóval kapcsolatban megemlitetfe, hogy amikor megindították a msgyar lapot, mint alcímet azt írták a lapra: ,.A csehszlovákiai magyar dolgozók l»pja" Ez pkkOr m-'nt terv, mint ígéret merült fel, de valósággá csak akkor válhat, ha a magyar dolgozó nemcsak mint előfizető és vásárló támogatja a magyar lapot, de mint munkatárs, levelező, tudósító, aktíven is belekapcsolódik s lap komoly munkájába. Az Üj Szó csak akkor válhat igazán a dolgozók lapjává, ha a munkás saját problémáját, építőszándékát a szocializmusban felszínre hozza. A magyar lap cs«k így kapja meg az igazi jelentőségét és így teljesítheti feladatát. Puzsér Lajos, az iskola VezetŐ'e átadta végül a szót az első előadónak, Súnkó Sándornak, aki a politikai gazdaságtan alápelera&iről tartott előadást. Az iskola hallgatói lelkesen, figyelmesen hallgatták az előadót. A haliéáfók között ott látjuk az ismert, megbízható elvtársakat, Buzgó Kálmánt Calovoról, Mondok Gábort Dunajská Stredáról, Árva Józsefet ugyancsak Calovoról, Varga Józsefet Dolnf Salibiről és sok ismert, megbízható előharcost. Az első pártiskola időtartama két hét. n luceneci állami kórházak új fertőző osztálya és gyermekjsavillonja Hétfőn, május 16-án adták át a nyilvánosságnak Lukatovic, Horák és Milán Poliak megbízottak jelenlétében a lucenecf állami kórház új gyermekpaviilónját és fertőző osztályát. A fertőzőbetegek paviiiónjának költségei kb. 8 millió koronára rúgnak, a gyermekpavillón építése még többe került. A luceneci kó-házra az ötéves terv keretében, több mint 80 millió koronát költenek, mert a kórház kerületi egészségügyi intézménnyé válik é« ?z egész vir'ék betegeinek gyógyítását fogja szolgálni . Megszüntettük már azt a korszakot, amelyben a kórházak a kizsákmányoló osztály javát • szolgálták és maga a kórház is keréskedelmi alapon álló intézmény volt, — mondotta Lukacovic tanár a megnyitó ünnepségen. Az ünnepségen beszedet mondott Hórák tanár is, aki kijelentette, hogy Csehszlovákia az igazi vallásszabadság állama és támogatja a felekezetek működését, de azok ellen, akik a vallást politikai célokra akar iák felhasználni a nép és a béke ellen, könyörtelenül közbelép. Beszéde befejező részében kijelentette, hogy már az 1950-es évben felépül Lucenecen az új postapalota. Jl zeneszerzők térjenek vissza a népdalok feldolgozásához - mondotta Nejedly miniszter Prága. — A csehszlovák zeneszerzők második kongresszusát május 14én, szombaton nyitották meg Prágában. A megnyitón résztvett Nejedly iskolaügyi miniszter is, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy művészetünkben, de főleg a zenében, el kell hagynunk a régi, a való élettől elkülönítő formákat. A legfontosabb az, hogy a csehszlovák zeneszerzők figyelmüket a népdalokra fordítsák A mai cseh és szlovák zene nincs azon a magaslaton, mint a múltban volt. A hangversenyek műsora túlnyomórészt klasszikus müvekből áll és ha ezt látjuk, csak akkor tűnik fel, mennyire hiányzik a nép dalainak zenei feldolgozása. Fontos, hogy a műyészet n<- távolodjon el a való élettől, mert a művészet az a hatalmas közvetítő eszköz, mellyel megértően szólhatunk a néphez. Ézért legyen a zene népies é« ezért tanuljanak sokat a mai zeneszerzők B Smetanától. F.z nem jelenti azt. h"gv Smetanát utánozzak, hanem csak art saiátitsák el tőle, hogyan kell a kor szükségleteihez igazodniok. Befejező szaváiban Nejedly miniszter még hozzátette, hogy új hallgató-ágot kell megnevelnünk, amit a legjobban úgy érhetünk gf, ha összes kultúrszervezetekkel együttműködve ,új népi kultúrát fejlesztünk ki. A csehszlovák zeneszerzők kongresszusán, azután megtárgyalták az aktuális kérdéseket. A demokratikus görög haderők sikerei A szabad görög rádió jelenti, hogy május 12-ről 13 ra virradó éjszakán a demokratikus haderők egységei támadást intéztek a Vici-hegység magaslatain elhelyezett királyi csapatok ellen, tárnadásuk sikerre vezetett és az ellenség hadállásait felmorzsolták. Az összecsapás során az 1. monarchofasiszta hadtest összes tartalé ka't harcbavetette. A második hadtrst 33. és 10. zászlóaljait Gala vatta—Vici és Galavatta—Roto f ront^zakaszokon a monarchofasisz t : ,k eHentfmadásba vetették, de a demokratikus hadseregek a .királyi katonaság lámadásait mind a két szakaszon visszautasították. Q Szoviefbarálok egységesítő kongreszszusa Május 21-én és 22-én tartják a Szovjetbarátok egyesítő kongresszusukat. A Szovjetbarátok Egyesületének és a Csehszlovák-szovjet Baráti Szövetség egyesítő gyűlése Bratislavában fog lezajlani. Ezen a gyűlésen az egész országra kiterjedő szervezetet fognak megalakítani, amely néhány százezer tagjával tömegszervezetté válik. A Szlo\%k Szakszervezeti Tanács már megkezdte a Szovjetbarátok Egyesületébe való taggyüjtést és mindenütt megalakítja az egyesület üzemi szervezetét. Az akció: „Minden szervezett munkás a Szovjetbarátok Egyesületébe" jelszó alatt folyik. Az űj egyesület az SSSR barátainak szövetsége cimet kapja. A Szovjetunióval való barátság azonban nemcsak az új szövetség ügye lesz, hanem mindannyiunké és szervezetileg kell résztvenníök benne az összes népi demokratikus szervezeteknek, mint ahogy azt a köztársaság elnöke legutóbbi levelében megjelölte. Az egyesítő kongresszus a Szlovák Nemzeti Tanács épületében fog lezajlani. A Nemzeti Színház az egyesítő gyűlés alkalmából május 21-én, szombaton este fél 8 órai kezdettel ünnepi előadást tart, amelyen Ján Poniéan költő mond ünnepi beszédet. Az ünnepi előadáson Térén „Egy év a falun" című népi játékot ad} ik elő. A vasárnapi gyűlésen dr. Husák mond megnyitó beszédet és Nejedly és Fieriinger miniszterek is beszélni fognak. Munkásokból — üzeniigazgatók Lengyelországban A lengyel állami bányaipar igazgatósága eddig 1200 munkást állított vezetőhelyekre. Ebből a számból 15 személyt igazgatókká vagy igazgatóhelyettesekké neveztek ki, a többieket mesteri, felügyelői vagy technikai asszisztensi teendők ellátásával bíztak meg. A kinvezettek között nyolc asszony is van, akik most mint mesterek látják el felelősségteljes munkájukat. Vasárnap nyitják meg Bratislavában az új szabadtéri színházat Vasárnap, május 22-én nyitják meg a bratislavai várban az újonnan létesített szabadtéri színházat, melynek 7000 személy befogadóképessége lesz. A város vezetősége mint ebből is kitűnik, nagy gondot fordít a széles néptömegek nemes szórakoztatására és kultúrális nevelésére. A régi vár új arculatot kap, több élet és lelkesedés költözik az ódon várfalak alá, ahol a dolgozók ezrei gyönyörködhetnek majd a szabadtéri színpadi előadásain. Ítélet az árulók felett Prágában május 12—16-ig tartott az állambíróság szenátusa előtt a főtárgyalás az ellen az áruló csoport ellen, amelyben jelent cs számban voltak képviselve a régi kapitalista beállítású hadsereg tagjai. Az ügyészség a vádlottakat árulás, kémkedés büntette és a törvénybe ütköző más cselekmények miatt állította vád elé. A főtárgyalás lefolytatása után az állambíróság a következő Ítéletet hozta: Jozef Hruska, Karol Dacilék és Boris Kovariéka alezredeseket halálra Ítélte. Kultvasra tábornok életfogytiglani fegyházat kapott, Gregár Miroslav 25 évet, J. Demeter 25, J. Strasiriková 20, L. Strejec 20, Novotny Ervin törzskapitány 15, Nedbalek alezredes 10 évi fegyházat. A többieket 2—2 évi fegyházra Ítélték. Hlinovsky közkatonát a vád alól felmentették. Az összes elitélteket megfosztották rangjuktól. Eisler esete Michalowsky, londoni lengyel nagykövet látogatást tett Bevin angol külügyminiszternél, hogy személyesen tiltakozzon Eisler letartóztatása és bebörtönzése ellen.