Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-23 / 120. szám
Egy félévi mérlegről Irta: GUTTMANN HENRIK Csupa büszke dicsekvés, csupa boldog mellverdesés tölti ki a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank félévi mérlegében a számcsoportok közti magyarázó szöveget. Szinte úgy tetszik, mintha a pénzválság örökkévalónak látszó nyomorúságát végre egy vigasztaló momentum váltaná fel. A bank sajtóorgánumai, köztük a bank félhivatalosa, a tekintélyes Az Újság, nem egyszer aposztrofálják az elért eredményeket azzal, hogy „dacára a pénzpiac feszültségének.“ A pénzviszonyok feszültsége tehát nem oly rettenetes valami, hogy a valóban egészséges és jó vezetés alatt álló intézeteket fejlődésükben akadályozhassa vagy pláne létükben veszélyeztethesse — körülbelül ez ama tanulság, melyet a bank orgánumaival levonat. És mögötte, mint az első tanulság elmaradhatatlan árnyéka, sorakozik a másik, mely szerint a pénzválság, tehát csak a „gyengén megalapozott és betegen fejlődött“ intézeteket bánthatja. Oly vihar ez a pénzválság, mely csak a férgesét hullatja le, a férgese meg csak hadd hulljon, hajrá tehát a vidéki pénzintézetekre. A dicsekvés nagyon is hangos és a következtetések is*elég világosak. Annál feltűnőbb tehát, ha maga a mérleg, amelyhez a Lán- czyék dicsőitő cikkei fűzve vannak, világosságban sok kivánni valót hagy hátra. Nem egy titokzatos körülményen ütközünk meg e mérleg számcsoportai közt, melyeket a bőbeszédű kommentárok meg sem említenek. Oly kérdések ötlenek föl, melyek nagyon is a dolgok lényegére tartoznak s amelyekre hiába várunk feleletet. S ha magunk felelnék meg rájuk, csak úgy tehetnők, ha a sok dicsekvést nem vennők komolyan. Egyik kérdésünk a bank tőkéjének és az elért forgalomnak szembeállításából adódik elő. A banknak összes rendelkezésre álló tőkéje 463 millióról 517 millióra emelkedett az utolsó félév alatt. Az összes emelkedés tehát 54 millió korona. Ezen emelkedéshez 425 millióval a tőkeemelés járult hozzá, továbbá 217 millióval emelkedtek a betétek. A kettőt együttvéve 64 millió tőkeszaporulatot kellett volna eredményezni. Ha ez azonban mégis csak 54 milliót tesz ki, azaz kerek 10 millióval kevesebbet, akkor ennek a 10 milliónak valahol másutt kell hiányoznia. Egyszerűen következtethetnők tehát, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak 80 milliót kitett visszleszámi- tolási hiteléből 10 milliót levontak. A visszleszámitolási hitelnek 6 hónap alatti 13 százalékos levonása azonban sem dicsekvésnek oka, sem a szoliditásnak bizonyítéka nem lenne, ha — mindez egyáltalán igaz volna. Súlyosbítaná a helyzetet az, ). évf. 120. sz. Szatmárnémeti 1912 augusztus 23 Péntek fiz 03 SZÜTinflR tárcája A tb. nyúl. Irta: DÉNES SÁNDOR. Augusztus közepével megnyílt Nimród - ék előtt a tilalmi idő alatt benépesedett nyul-birodalom. A nyul-társadalomban aggodalommal fogják konstatálni, hogy az öngyilkossági esetek száma ijesztő módon szaporodik. A nyulak tettének oka ismeretlen lesz, amint egy-egy kósza puskagolyó elébe öngyilkossági szándékból odavetik magukat A vadkereskedők törzskunds altjai ismét fölveszik a szünetelőben levő vadásztörténeteknek „az semmi, hanem volt nekem egy esetem“ kezdetű fonalát, El- nemsütné ur felölti a vadászdresszt, ráakaszt egy rozoga pudlikutyát egy madzagra, hol 6 húzza a kutyát, hol a kutya őt. Serte van a kalapjánál, rövid nadrágja vadászharisnyában folytatódik, a vállán egy védtelen, ártatlan, soha vért nem ontott puska. A népek a mezőn — ha látják — keresztet vetnek magukra és harmadnap megjelenik a lapokban, hogy Kak- szentmárton határában látták Rudolf királyfit. Láttál Farkast megfogja az utcán Féltél Tőle nevű barátja és elmondja neki a csodálatos történetet: — Képzelje, képzelje, micsoda gyönyörű szarvast lőttem, akkora, mint a kat- holikus templom. De ez még semmi, hanem amint a szarvas összeesett, mint egy nem sikerült kuglóf, éppen egy nyulra esett, amely abban a pillanatban kilenc darab nyulfióknak adott életet. Anya és gyermekei a körülményekhez képest azonnal meghaltak. „Szent Vadásztarisnya — mondom — micsoda zsákmány“ és összecsapom a kezeimet a fejem fölött. Hát amint összecsapom, nem egy kósza sas- keselyűt lapítok össze vele ? így volt, akár hiszi, akár nem. — Akár nem, mondja rá Láttál Farkas és undorral eltelten elsiet. — Micsoda vaddisznót söréteztem meg, szédelgi Vadnemlátta bácsi, holott az egészből csak annyi igaz, hogy mikor a mezőn barangolt, megmozdult egy bokor és Vadnemlátta bácsi Kristály Gőzmosódának látta a kék eget és már a névjegyét is kikészítette, hogy bemutatkozzék az esetleg megjelenendő vadállatnak. És ha már benne vagyok a vadász- históriák elmondásában, miért legyek szerény: magam is vadászember voltam valamikor. Volt a kezemben puska vagy egyszer és volt olyan válságos pillanat, amikor már majdnem elsütöttem. A gondviselés jósága azonban megóvott ettől a komoly veszedelemtől. Nem került rá a sor. Mert igaz is: az ég őrizzen, hogy egy ilyen vadászaton még valami vadállat találjon szembemenni az emberre. De még jobban őrizzen attól, hogy ilyenkor szenvedélyes vadász legyen jelen, akit komolyan bosszantson a vadak sztrájkja. Ilyenkor kerülnek elő aztán a búbánatos, elkeseredett históriák megtörtént és kevésbbé megtörtént vadászkalandok, amelyek közül az elmúlt őszön a Luna telep vadregényes táján jegyeztem fel egyet, mikor egy nagy apparátussal kivonult vadásztársaságot két napra fedél alá szorított a hideg őszi eső. Bor mellett, kártyaszónál, pipafüstön folytak a vadászhistóriák. ra 6 fillér
