Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)

1912-08-23 / 120. szám

2. gidai 18t2. augusztus 23 hogy a hitelnek éppen most, az alaptőke emelésekor megfelelően emelkednie kellett volna. Annak, hogy ezen emelkedés elmaradt, ugyanannyi a jelentősége, mintha bevonták volna. A 13 százalék igy bátran emelhető a kétszeresére, 25 százalékos hitelmegvonás viszont még a legrongyosabb vidéki ban- kocskánál is a ruint jelentené. Persze, ha mindez — igaz volna. A valószinüséget mindenesetre lerontják a forgalomról szóló ada­tok. Ezek azt mondják, hogy mig minden banküzlet pang a pénzvál­ság miatt, mig a kereskedelem meg van bénulva, s a gyáripar tetszha­lott, addig a Pesti Magyar Keres­kedelmi Bank forgalma tőkéjének 10 százalékos emelkedése mellett 10 milliárdról 25 százalékkal 12'5 milliárdra emelkedett, íme, a pénz­válság dühöng, a hitelt mindenfelé bevonják, még a Pesti Magyart is megszorították a 10 millió erejéig, de azért a forgalom vigan emelke­dik lehetetlenül szép magasságokra. Lehetséges-e ilyen csoda ? S miután nem lehetséges, a kettő közül melyik adat nem igaz ? Érzi-e csasugyan a Pesti Magyar is a pénzkrizist, bevonták-e neki is a hitelt, s akkor miért beszél oly leckéztető hangon a vidéki pénz­intézetekről ? Avagy az egész hitel­megvonás csak dajkamese-e, s a forgalom csakugyan vigan emelke­dik, s pénz bőven lévén, számta­lan milliók hevernek a pénztárak­ban ? Nos, az is jó. Akkor legalább megtudtuk, hogy a pénzkrizisnek nem kellett volna okvetlen bekö­vetkeznie, ha éppen a pesti nagy — Vendégként voltam meghiva va­dászatra, — mesélte a társaságnak egyik előkelő tagja. Jobban mondva direkte a tiszteletemre rendezték a vadászatot olyan helyen, ahol a család egyik íiatal tagja erősen vágyott tb. szolgabirói kine­vezésre. Tudták, hogy szenvedélyes va­dász vagyok, hát a vadászterületük révén próbáltak kedvemben járni. Ha a vadabb­nál vadabb feleletek átvitték a közigaz­gatás jövendő támaszát a vizsgákon, gondolták, hogy a többi vadak kineve­zéshez is juttatják. De a protektorok nem akartak jelentkezni. Hasztalan or­dítoztak egész nap a hajtők, még csak egy árva szúnyog sem került lövésre. Pedig a vadászati vágy erősen izgatott bennünket és rálőttünk volna már akár egy strumfbandlira is csak azért, mert az is — nyúl, ha húzzák. — A tb. kinevezésért reszkető csa­lád magánkívül volt a kétségbeeséstől, hogy az önfelnemáldozó vadak ilyen lelketlenül vágják ketté kora kezdetében a fényesnek ígérkező közigazgatási pá­lyát. — Esteledett. A nap leszállt, de a földet seholsem festette pirosra semmi­bankok nem akarták volna mes­terségesen előidézni. Megtudjuk, hogy a pénzkrizis Pestnek, s az uzsoráskodásnak már nem parí­rozó vidéknek a döntő küzdelme volt. Multidőben beszélünk. A küz­delem már megtörtént, a vidék ke­vés kivétellel birta a harcot. Még néhány hét, a cséplések befejeződ­nek s akkor a vidék újra erősebb lesz a fővárosnál. Addig a nagy­bankok még megkísérlik a legkét- ségbeesettebb eszközökkel való operálást kudarccal fenyegető ter­veik megvalósitásának kierőszako­lására. Mindhiába. A vidék mint nyert fogja lezárni a megpróbáltatások félesztendejének mérlegét. És a tanulságait uj számlára viszi majd át, az eddig dédelgetett központo- sitó politika számlájának terhére. Most a vidék fog offenzivába lépni, s gondoskodni fog arról, hogy az „egészséges“ pesti kártyavárak évi mérlegüket már ne tehessék a „beteg vidék“ leckéztetésére ab­lakukba. B t. szőlek és a tanuló ifjúság figyelmébe! Az összes intézetek nagytekintetii igazgatósága által az 1912—13. évre előirt tankönyvek szép tiszta, használt állapotban, aj ke- = mény bekötéssel ellátva = félárban kaphatók \MJ l-veólf könyvkereskedé­wW’KSBS&a. 3 & 2$ cí íK sében Deák-tér, a Fehérházzal szembeni ideiglenes kőbódéban. Mi tipi MM teltei! MKiHurtini! :: Telefonszámunk 358 :: féle állat kiomló kiomló vére. A tb. szolgabiróságnak kezdett bealko­nyulni. — Csüggedten, elkeseredve halad­tunk a mezőről hazafelé. Lassan ballag­tunk, csak a tb.-jelölt sietett előre, nyil­ván hogy a vacsora tárgyában intéz­kedjék. Amint a cselédházak között men­tünk, egyszerre örült csataorditásban törnek ki a hajtok. — Richtig nyúl volt. Furcsa bak­ugrásokkal, esetlenül, zavartan futott, amint a hajtők szoros kört fonva köréje kergették egyenest az ölembe. Lekapom a puskát a vállamról, célozok, lövök. A nyúl abban a pillanatban — felszaladt egy akácfára. — Cicc, ciciricc csalogatással hívta le onnan egy cselédasszony, aki később óvatosan bontotta le jámbor macskájáról a nyulbört, amibe az egerek hóhérját az én tiszteletemre bevarrták. A tb. nyúl igy megmenekedett a biztos haláltól, de a tb. szolgabirói kine­vezés később — mikor hely üresedett a közigazgatásnál — megtörtént s a macska protezséja ma egyik legjobb szolgabirója a vármegyének. Bizalmas értei(szíeí„i2 Osztráí:-magyar Bankban n banhfőnöft a pénzpiacért — Az „VJ SZATMÁR“ tudósítása. — Szatmár, augusztus 22. Pénzpiac . . . Pár hónap óta ijesz­tően hangzik ez a szó, fekete rémhírek keringenek róla. Inkább az avatatlanok és tájékozatlanok, mint a benfentesek sö­tét, riasztó híreket keltettek róla, amely híreknek alapos vagy alaptalan voltát el­lenőrizni nemcsak nehéz, de egyenest le­hetetlen. Az azonban kétségtelenül megálla­pítható, hogy a pénzpiacnak ma sokkal sötétebb a hire, mint amilyen az valójá­ban. A rémhírek pedig természetszerűleg csak még inkább árthatnak a pénzpiac­nak, amelynek hajszálfinom érzékei min­den apró zavarra vagy zavaros hírre re­agálnak. Mi, a sajtó már annyira beláttuk azt, hogy a pénzpiac jelenlegi helyzetével, bármennyire kínálja is az a thémákat az élet egyes jelenségeivel foglalkozó újság­írónak, foglalkozni nem szabad, hogy csak a legkikerülhetetlenebb esetekben adtunk helyet a pénzviszonyokkal foglalkozó cik­keknek. Sőt annyira beláttuk azt, hogy a ter­jengő sötét híreket a sajtónak legalább hallgatással kell ellensúlyoznia, hogy a legutóbbi időkben már a helyi piacot ér­deklő fizetésképtelenségi eseteket sem közöltük. Mert megértettük, hogy ha az amúgy is túlzott mende-mondákat még a sajtó is táplálja vagy alkalmat ad arra, hogy a sajtó közleményeinek magyarázatával azok még tulzottabbá tétessenek, azzal csak ártalmára lehetünk a pénzpiacnak és ezáltal egyenest a pénzpiac nagykiter- jedésü érdekeltségének. Hiszen tudjuk, számos előttünk álló más vidéki példa mutatja, hogy a pénz­viszonyok tekervényes utjain járatlan em­berek, például a vidéki betevők, a leg­csekélyebb rémhírre megijednek, nyom­ban rohannak a bankhoz betétjeikért és a betétektől megfosztott intézetek ilyen­formán akarva nem akarva kénytelenek kinntlevőségeik visszafizetését forszírozni. Ezt a hitet felkelteni pedig ellenke­zik nemcsak a közérdekkel, de a való­sággal is. Hogy mennyire túlzottak ezek a hí­rek, hogy mennyire nincs semmi komoly ok arra, hogy ezeket az ember táplálja, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a bizalmas értekezlet, amelyet tegnap dél­után tartott az Osztrák-Magyar Bankban Unger István, a bankfiók szatmári főnöke az összes helybeli pénzintézetek vezetői­nek részvételével. Bár az értekezlet szigorúan bizalmas jellegű volt ugyan, de mi mégsem tartjuk súlyos indiszkréciónak, ha az értekezlet­ről tudósítást közlünk, mert az ott történ­tek legeklatánsabb cáfolatát képezik a pénzpiacra vonatkozó minden sötét hírnek. A bankíőnök a tegnapi érte­kezleten felhívta a helybeli pénz­intézetek vezetőit, hogy a köl­csönök visszafizetésének követe­lésénél igyekezzenek a legna­gyobb méltányosságot tanúsítani a felekkel szemben, mert a pénz­piac viszonyai egy általában nem igényelik a törlesztések erős forszirozását. Ugyancsak felhívta a bank­főnök a jelenlevő igazgatókat arra is, hogy a kamatok felszá­mításánál is méltányosak legye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom