Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-28 / 75. szám
1912. Iiinios 28 äjMmi Válasz Tlarcer lllsrí tóiéinál. Irta: Dr. Kelemen Samu. E lapnak tegnapi számában elmondottam azt, amit a beszédem nyomán támadt félreértés eloszlatására elmondanom szükséges volt. Hogy a félreértésbe a hirtelen lobbanó emberekkel együtt Thurner barátom is beleesett, — ezt, ugyhiszem, könnyen el tudtam volna hárítani, ha t. Barátom aggodalmait előbb velem közli, és ha úgy találja, hogy azokat nem oszlattam el, aztán viszi a nyilvánosság elé. De ezen most már ne vitázzunk. Remélem t. Barátom, tart engem annyira normális agyú embernek, hogy, ha nekem aféle szándékaim volnának, mint aminők az ő sorai közül előcsillannak: akkor nem a függetlenségi párt bizalmát kértem volna. Mert hiszen józan ésszel csak nem lehet elképzelnem, hogy a függetlenségi pártot a munkapárt táborába vigyem át. Amilyen kevéssé hajlandó erre Thurner Albert, ép oív kevéssé volna erre hajlandó Biki Károly, Tímár Zsig- mond és a többi választó. Aki pártot akar változtatni, az „nyilt levélben“ szokott búcsút venni, de nem áll szemtől-szembe a régi választói elé. Még csak két dolgot. Annyira figyelmes voltam és annyira pártommal egyet- éríőleg óhajtottam eljárni, hogy előbb értekezletre hivtam össze a párt választmányát, közöltem velők beszédem eszmemenetét és csak azután tartottam meg a beszámolót. Hogy az előzetes közlés hü volt az utólagos beszédhez, azt azoknak a felszólalásai tanusitják, akik a bizalmi indítványt tették. A másik a következő: Én minden bírálatot tisztelek, azt is amely ellenem szól. Eljárásomat lehet helyeselni vagy helyteleníteni, de gyanúsítani nem. — A teljes nyíltság, ameíyiyei nyilatkoztam, eleven tiltakozás ez ellen. iiWfgfipgf Szatmárira!!! 1 Sraisníágp ísjlesztése. Szatmár, junius 27. Hát nem elég most rájönni arra a szomorú tényre, hogy a várost sem tudjuk úgy fejleszteni, ahogyan kellene s most egy bolondos í'irkász a Szatmárhe- gyet akarja fejleszteni. Aztán mivé? Fürdőteleppé, mint ezt a cim első szava mutatja. Fürdőteleppé ? Furcsa ugyebár, pedig oly természetes. A jó sors megáldotta Szatmári két kincsesei. A Szamos folyóval s a Szatmár- heggyel. A Szamos folyó nincs kihasználna. Elveszett a városra nézve, annyi mintha nem is volna. Mert kérem, tessék csak megnézni, hogy más városoknak minő előnyöket szerez csak egy parányi folyócska is. Hogy épen a Szamosnál maradjunk, .hát pl. Kolozsváron a Szamos a város egyik nevezetessége s szépsége. Szatmáron pedig ugyanaz a Szamos a város szégyene. Partjai elhagyottak, rendezetlenek. Pedig épen az a part volna kicsinosítható. Amilyen híres a pesti dunaparti korzó, ép oly híres lehetne a szatmári szamosparti korzó. Csak volna valaki, aki létesíteni tudná! A Szamos hajózhatóvá tétele érdekében eléktelenitették a folyó medrét, de bizony a gőzhajók csak nem akarják Szatmári a vizi utón felkeresni. Ha csak egyszer monoplánon maguktól ide nem repülnek, mint a sült galamb. Csak várjuk őket! A nívón nem álló uszodákat szerencsére elviszi az áradat, a népfürdő kérdése pedig néhány négyszögöl sekély viz kicövekelésével, a nemes városhoz valóban nem méltó zsugorisággal oldatott meg. így méltán n^ondhatjuk, hogy ez a kincs, a Szamos elveszett Szatmár város közönségére nézve, mert a hibák legnagyobb részt helyrehozkatatlaiiok. Marad tehát a Szatinárhegy, mint egy oly természeti ajándék, amely még azzá tehető, aminek lennie kell. A természet bőkezűsége és a magánosok áldozatkészsége bőségesen gondoskodott arról, hogy néhány százezer fa lombja adja a.v. ózont, a friss, üde, tiszta jó levegőt. Amerre a szem ellát, ott minden csupa zöld, buja, friss, a levegő éle- tetadó tiszta. Az ottani lakosok között nincs tüdővészes és nem is ismerik ott a | bajt. Több eset van rá, hogy üdülés vé- I gett ott tartózkodó tuberkolotikus egyének teljes gyógyulást találtak. És vap-e Szatmáron valaki, aki tagadná, hogy a Szatmárhegy a város legfelségesebb üdülőhelye? És az erdődi vasút kiépítése óta tör- tént-e valami e kitűnő nyaralónak fejlesztése érdekében? Semmi, éppen semmi! Alig néhány száz méter utat köveztek ott, ahol nem volt reá szükség és elrendelték egy pár kút fúrását, amelyek azonban részint még nem készültek el, részint nem működnek. A hatóság ily hallatlan közönye mellett természetesen nem lehet csodálkozni azon, ha vállalkozók sem igyekeznek befektetéseket eszközölni oly helyen, ahol támogatásra nem számíthatnak. Pedig mily kitűnő üzlet lenne az, ha valaki egy kisebb méretű egyszerű fürdőhelyiséget létesítene, amelyet 60—80 fillérért használnának a nyaralók. Valahol eldugva hever a levéltárban bizonyos Prónay nevezetű alföldi kútfúró cég ajánlata, amely szerint ez a vállalkozó hajlandó a város részére bármely megjelölt helyen 20 ezer koronáért ártézi kutat fúrni. Ez az ajánlat oly előnyös a városra nézve, hogy annak el nem fogadása valóságos bűn. A külterület lakosai s a hegyiek ugyanis nem részesülnek a vízvezeték jótéteményeiben. Tessék tehát ezt az ajánlatot elfogadni s 3 ártézi kutat létesittetni. Egyet a szatmári, egyet a németi külterület részére, egyet pedig a Szatmárhegyre. Az ártézi kút mellé építhet a város egy egyszerű, olcsó fürdőházat, amit arra- való tisztességes hegyi embernek bérbe adhat, meghatározván a fürdésért szedhető dijak maximumát. És ez igen könnyűszerrel megoldható. Ott van a Kis-Lippa és Nagy-Lippa állomások között a vasúti sinek mellett azon hepehupás földrész, amely igen csekély összeggel megszerezhető. Ez a terület kinálja magát erre a célra, annyival is inkább, ínért a hegység alakulatánál fogva legnagyobb valószínűség szerint csak ebben a völgykatlanban lesz kapható ártézi forrás. Ez által meg lenne adva a nagy kérdés és lenne olyan nyaralőtelepe Szat- márnak, aminővel nem sok város dicsekedhetik. Az ablakok nyitva voltak s amint odasompolyogtak, egy férfit láttak odaben, aki a lámpa világánál olvasgatott. — Ne mozduljatok. Nevetni fogunk. Itt maradjatok. És Dufróne becsengetett a villa ajtaján. Csakhamar Chevanes-sel együtt lépett be a szobába. — Felkerestétek volna a kávéházban, — mondá Chevanes. — Kár volt ide fáradnod. — A fáradság nem volt olyan nagy kár. Leültek egymással szemközt. Chevan- nes nagy, izmos, tagbaszakadt fickó volt; erős, mint egy bika — Dufréne vékony és nyurga, sápadt, de energikus arcú. — Felöltözöm előbb — szólt Che- vannes. A másik kettő ott kint kíváncsian lesett be. — Nem feleié Duíréne — beszédem van veled. — Beszélj hát. De akarsz valamit inni ? — Nem, köszönöm. Hát hallgasd öreg, azt mondják, hogy utállak, pedig ez nem igaz; bizonyítéka, hogy egy nagy veszélyre figyelmeztetlek, amely fenyeget. A másik szélesen mosolygott. — Tréfa, mi ? Imádom a tréfát. • — Ne nevess! — szólt közbe tragikusan Dufréne. — Elvesztél. Tudtodon ki- vül elárultad barátaid, fölebbvalód. A vár tervét, melyet épp oly jól ismersz, mint én s amelynek térképét elkérted tőlem, hogy tanulmányozzad . . . — Nos ? — Szerencsétlen! — dörgött Dnfré- ne. — Nem érted . . . Minden este itt találkozol a Schwarzhoferrel, elmagyarázol neki mindent . . . Pillatnyi szünet után drámailag fejezte be. — A Schwarzhofer pedig Németország kéme! Chevannes őrült módjára ugrott fel. — Mit beszélsz ? — Kém! Igen, kém! — játszotta tovább szerepét Dufréne, a másik kettő pedig odakünn majd .megíult a visszatartott kacagástól. Ah! Ezúttal a szellemes Chevannest sikerült megíréfálniok. — Le fognak leplezni. Csak huszonnégy órád van a szökésre. Bizonyítékokkal birnak. Haditörvényszék eié akarnak állítani. S én, a halálos ellenséged siettem megmentésedre. Pompásan játszott. Égnek emelt karokkal deklamáíí. S egyszerre látja, hogy Chevannes dühösen rántja fel a fiókokat, papirosokat hány ki belőle, az ajtó pedig felnyílik s a küszöbön megjelenik egy fiatal nő, szétbontott hajjal, merev tekintettel . . . Egy rettenetes mozdulatot lát, amelyet nem ért . . . és lezuhan a földre, a golyó éppen a mellén találja, amint széttárta égnek emelt karjait . . . Semmit sem ért ... A vér elfujta szemeit s mintha az ablak függönyei feléje lebben- nének, segítségére sietve . . . S mialatt minden elsötétül előtte, vértelen ajkai ezt dadogják: — Csak tréfa volt . . . nevetni akartunk . . .
