Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-23 / 47. szám
A 9 .0 äjäüimm 8912. május 23 vagy világpolitikai tekintetekből félremagyarázni. Ma már tudjuk, hogy a korona aránylag a leg- « alkotmányosabb tényezője az alkotmánynak. A mai nap eseményei nyilvánvalóvá tették, hogy az előjogosi- tott osztályok parlamenti képviselete paralytikus tébolyában szétrombolni kész a választói jog meg- hiusitásásrt az alkotmány utolsó maradványait is. Nem a korona kedvéért, a saját érdekében, önző és ma már nem leplezett céljai szolgálatában. Ne hazudjon senki , ezekben a komoly pillanatokban, amelyeket épen szemérmetlenül párzó hazugságok perverz násza hozott életre. Ne hazudjon senki, hogy az egész nemzet undorral és megvetéssel fordul az alkotmánytiprás ellen. Dehogy. Az, amit az „egész nemzetnek“ — hivnak, a felső tizezer vérszomjas üvöltéssel, hülye röhej- jel gyönyörködik az alkotmány kiirtásában. A forradalom régi, az osztály- harc jellegzetes tünetei most jelentek meg. A nemzet a nép ellen, a jog a jogtalanság ellen most indult irtó hadjáratára és a csata önkivületi hangulatában tombol a Tiszáék tébolya, a vadak iromba csatatánca és a „hadseregszállitók“ tőzsdezsivaja. A munkapárt elindult ellenünk és nyomában az az osztályérdek, amelyet szolgál. Valaki győzni fog, de egyelőre legyőzve csak az alkotmány van. Szatmár, 1912. május 22. Erőszak. Sok száz újságcikk hirdeti ma ebben az országban, hogy eljött végre a megváltó erőszak, hogy a magyar törvényhozás asztalára csap Tisza ístván s egyszerre csend lesz. Elhallgat ebben az országban minden nyomor, minden elégü- letlenség, megfordul a magyar történelem kátyúba ragadt szekere és boldog úri kényelemmel robog vissza a régi békés jó időkbe. Ez a. magyar Pató Pálok álma só- várgó vágya. És azt hiszik, hogy a dolgozó Magyarország sok millió munkáskarja eiernyed, minden tisztán látó ember szeme megvakul s porba hull Tisza hatalmas ökle előtt. Naiv ábránd. A történelem kérlelhetetlen logikáját talán még Tisza István se változtathatja meg. A félelmes ököl ma már komikus figura, csak arra jó, hogy siettese a leszámolást, amit ez országnak minden becsületesen gondolkozó embere tárva vár. Legyen már vége ennek a csúnya komédiának. ,Hát jöjjön az erőszak, jöjjön Tisza István, hadd játsza el kisded játékait, hadd seperje el a történelem vaskövetkezetességii haladó ereje. Ha kell, hát jöjjön az erőszak, ez a legrövidebb, legradikálisabb ut az általános titkos választójog történelmi jelentőségű reformjához. D& KISS ENDRE ügyvéd irodáját Szatmáron Árpád-u. 15. sz. alatt B B megnyitotta. H B (i Szatmári Cukorgyár r. t. cégbejegyzése. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, május 22. Ebben a pénzszük világban, mikor a kenyérrevalóért kell küzködni, megszűntek a tömeges alakulások. Nem alakulnak se bankok, se kereskedelmi vállalatok s a céghivatalnak, amelynek eddig sok munkát adott a nyakra-főre történő töméntelen részvénytársasági cégbejegyzés, alaposan megapadt a munkája. Valóságos szenzáció-számba megy hát a kereskedelmi törvényszéken egy olyan kérvény, amely a mostani nehéz világban kerek öt millió koronás alakulás cégének bejegyzését kéri. Ezt a ritka szenzációt a Szatmári Cukorgyár r. t. cégbejegyzése hozta meg, amely, miután igazolta, hogy az Öt millió korona alaptőke 30 százalékát, magyarul a fennti — németül Szatmarer Zuckerfabrik Actien Gesellschaft — céget kéri bejegyezni. A cég főtelepe: Szatmárnémeti. A vállalat tárgya: cukorgyárak és cukorfinomitók létesítése, megszerzése és bérbevétele, ezek üzemének folytatása, a cukorgyárakkal és a cukorfinomitással kapcsolatos mindennemű ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági vállalatok folytatása és a mindezekkel összefüggő mindennemű ügyletek kötése. A részvénytársaság cégjegyzői az igazgatóságösszes tagjai névszerint: Kende Zsigmond, Bartha Kálmán, Németh Elemér, gr. Zichy Andor, Robitsek Zsigmond, dr. Acél Ede, Hollós Ádám, dr. Hirsch Albert. Az igazgatóság, amely a fennti tagokból áll, s amely legalább hat, legfeljebb 12 tagból áll, hat évre választatott. A felügyelőbizottság tagjai egy évre megválasztva: Teütelbaum Hermán, Pál Lajos, dr. Erdély Sándor. megy a fekete hajó... fiz ópályii jegyző és a kiuándorlók. — Saját tudósitónktól. — 0 Mátészalka, május 22. Pár hete annak, hogy az Uj Szatmár- ban ösmertettünk egy feljelentést, amelyet Grün Mayer ópályii földbirtokos és Király István ópályii ref. lelkész adtak be Mangu Dezső ópályii jegyző ellen, aki ellen azt a vádat emelték, hogy a kivándorló falubelieket állandóan zsarolja meg nem engedett illetékek szedésével. 10—20—40 koronákat szed a jegyző — mondja a feljelentés — a kivándorlóktól, akiknek megkeseríti a hazára való emlékezését még a messze tengerentúl is az ilyeténvaló nyuzás. Cikkünk után Mangu Dezső ópályii jegyzó terjedelmes nyilatkozatot adott le egyik nagykárolyi laptársunk nyilttérrova- | tában, amelyben rosszakarói által terjesztett szemenszedett rágalmaknak minősiti I a feljelentés adatait. — De nem itt lakik? — Nem. Lavergne barátomnál szálltam meg. Ő elutazott egy örökséget felvenni s addig rendelkezésemre bocsátotta a lakását. — Ó és én . . . aki azt hittem . . . — Mit hitt asszonyom? — Egy házban lakván, ösmerem Lavergne urat s tudva hogy távol van, azt hittem . . . — Hogy betörő vagyok . . . Ó, ez büntetést érdemel . . . s engedje, hogy mindjárt ki is szabjam abban, hogy még egy percig itt időzzék mellettem. S mialatt Sermoisené azon tűnődött, hogy fog a házból észrevétlenül szabadulhatni, a fiatal ember már gyakorlott, ügyes kézzel lesegitette köpenyegét, kalapját, fátyolát, s leültette a pamlagra. Nos, miután nem távozhatott . . . s a fiatal ember, bár kissé szelesen bánt bókjaival, nem volt kedve ellenére . . . az egész hangulat, a szándék, amelylyel ide jött, az ösmerös keret fölkeltette emlékek . . . mindezek közre játszottak, hogy megtalálja a kellő hangulatot . . . s mikor már érezte, hogy a feje kábul, csak ezt könyörögte: — Esküdjék meg, hogy sohsem árulja el a barátjának! Ha az ember egy házban lakik, nem kerülhető ki a találkozás . . . A másik persze megesküdött. S mikor hajnalban elbúcsúztak, mindkettőjüket mély sajnálkozás fogta el a válás felett. Ám Maraisnak el kellett hagynia Párist, ahová Lavergne visszajő. Hat hónap is eltelt ezután, midőn egy délután Sermoisené váratlanul benyitva barátjához, azt Marais társaságában találta. Szökni akart, de Lavergne visszatartotta: — Ó, maradjon, miután úgyis látták! S bemutatta barátját: — Marais barátom, akiről már beszéltem önnek, s akinek a múltkor odakölcsönöztem a lakásom. Sermoisené magához tért zavarából csak úgy mint Marais, akit ugyancsak meglepett e váratlan találkozás, s aki diszkréten el is távozott, de nem addig, inig beszéd közben oda nem vetette a hotel címét, amelyben meg szállt. — Vajon eljön-e? — gondolta, lefel- menet. Eljött. Végre is meg kellett magyarázni. hogyan történt a dolog. Igazán csak ezért ment el. Az viszont természetes, hogy ki kellett mutatnia háláját Maraisval szemben diszkréciójáért. S ha összehasonlítást tett a régi s az uj kaland között, a mérleg majdnem az uj felé billent . . . Lavergne-nyel szemben igen sértődöttnek mutatkozott, hogy igy szembeállította egy vad idegennel, aki esetleg kompromittálhatta. Dozzogása két egész hétig tartott, pontosan addig, ameddig Marais Párisban időzött. Jean Reibrach. Vasgerendák minden méretben, fekete és horganyozott légszeszcsö- vek állandó nagy raktára. vaskereskedése Árpád- és Széchényi-u. sarok, Braun és bászló
