Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-24 / 48. szám
Akiket „hazátlan bitangokénak hivtak, mert ki vannak zárva a hazából és bitangságokból, véres kérdőjelet festettek a magyar közélet látóhatárára. Mig a parlamentben elcsépelt frázisokat hebeg egy leélt gondolatvilág, Budapest utcáin százezrek forronganak és követelik a jogaikat, amelyekből senki, soha és semmit nem akar megvalósitani ebben az országban. Lehetetlen azt meghatottság nélkül hallani, hogy ezeren és ezeren viszik az életüket egy küzdelembe, amelyet ők szentnek tartanak és halállal készek megváltani magukat és testvéreiket. Megvetés és gúny között kellett vivódnia a tömegek lelkének, mig önzetlen, nagy eszméinek világosságába felküzdötte magit. Kikacagtak mindenkit, aki azt mondotta, hogy ebben a kiaszott, elbecstelenedett közéletben van még egy gondolat, amely életet hozhat és amelyért százezren meghalni készek. Hát hogyis ne kacagták volna ki a szeszgyárak, a panamák, az államköltséges népképviselők, a megvásárolt sajtó és az összes jogtiprások hazájában, ahol még az emléke is kiveszett az önzetlen küzdelem lehetőségének. Mi lesz ? Az lesz, hogy most már mindenki fogja tudni, hogy itt egy nagy, hatalmas nép van, én szép Budapestem, amely tud és akar, azt tudja és azt akarja, amit a parlament eddig tudott nem akarni, de aligha fog tudni ezután is. Borzasztó győzelem lesz az, ha a népet legyőzik. Ne a vereségtől rettegjenek, hanem a győzelemtől, mert a vereséget kiheverhetik, de azt a győzelmet nem hevernék ki soha. Mi lesz ? — Ki tudja azt megmondani és minek azt tudni. Nem napok története ez, hanem évszázadok sorstragédiája. Nem szerződtetett magánszereplők émelygős monológjai, hanem nagy tömeghatások vannak a vérrel irt szinlapra tűzve és az aztán igazán keserű kacajt fakaszt, hogy ilyenkor kiszáradt agyú kispolgárok polemizálni indulnak a forradalommal. Forradalom? Talán az. Talán azokról a forradalmakról, amelyeket ma már az iskolában is tanítanak, amelyek már a versikékben is benne vannak, amelyek ma már el vannak ismerve, mint jó, öreg, becsületes, szabályszerű forradalmak — talán ezekről sem tudták akkor, hogy földrengésük leér az intézmények gyökeréig és egy nap alatt elvégzik mindazt, amit évtizedek nem bírtak létrehozni. A forradalom nem törvényes gyerek. Ne keressék a születési bizonyítványát a törvényes intézmények lajstromában. Ne kacagtassák ki magukat a kis törvénykönyvükkel, amelyet százezer véres kéz ellen akarnak fegyverül használni. Csak szépen, őszintén elő a csendőrökkel, rendőrökkel és katonákkal, azok az egyetlen ellenszerei a népjogok diadalmas előnyomulásának. A fegyver és az akasztófa a Tisza hathatós argumentumai. Azért olyan nagy szónok ő, mert a kikért szónokol, azok tudják, hogy végső esetben gyilokkal bizonyittatja be igazukat. A „hazátlan bitangok“ elfoglalták birodalmukat — az utcát. Igazuk van, nincs igazuk — ugyan kérem, hát hol vagyunk ? A megyegyülésen, a munkapárt bizalmas értekezletén, vagy a Ház folyosóján ? Erőszakkal nyomják el a népjogokat évtizedek, évezredek óta, és ezeknek az emberöltőknek felgyülemlett keserűsége tör fel az öntudatra ébredt népek tömegében. A tömegek gondolkoznak és akarnak és véres kérdőjeleket festenek a magyar közélet horizontjára. Ezek bátor, elszánt, becsületes, mondhatnánk nemes emberek, ha ezt a jelzőt nem foglalták volna le egészen más tulajdonságok jellemzésére. I. évi. 43. sz. Szatmár-Németi 1912 május 24 Péntek í
