Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-22 / 46. szám
Hz egyik gróf meg a másik gróf (T.) Lehetetlen, hogy semmi egyéb ne történjen az országban, mint ami történni, illetve nem történni látszik. Hogy húsz millió ember, és egy mégis nagy értelmiség évek hosszú során át egyetlen lépést- ne tenne a haladás utján és hogy mig a legutolsó állatfaj evolvál, azalatt egy nagymultu társadalom mozdulatlanul, holt öbölként aludna a történelem sodrának közvetlen szomszédságában — azt mégsem lehet feltételezni és mégsem lehet ennyire kétségbe vonni Magyarország létjogát az európai nemzetek egyetemében. A gondolat minden eszközével, a beteges makacsságig kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy mig a stagnáló közélet poshadó vízfelülete a politikai zöldségek őrült flóráját neveli, azalatt a magyar társadalom mélyén még mindig egészségesen járnak a történelmi fejlődés friss, üde folyamai. Hinnünk kell, ha végleg feladni nem akarjuk a magyar társadalom kifejlődésének alapvető dogmáját, hogy a felszín szomorú és üres látszata alatt életre hivatott valóságok érlelődnek az ország jelenkori történelmében. Kétségbeejtő volna, ha az volna* igaz, amit látunk, és semmi más. Akkor úgy állana a dolog, hogy az egyik gróf, Tisza István, megint kiirtani készül az alkotmányt az alkotmány nevében, és hogy ez ellen a végveszedelem ellen nem volna más segítség, mint az, hogy egy másik gróf, Andrássy Gyula letenni készül a mandátumát. Eszerint egy nagy múlt összes emlékei és nagy jövő összes csirái együttvéve nem bírnának az egyik gróffal, ha a másik gróf segítségére nem sietne a szorongatott magyar szabadságnak. Eszerint ennek az országnak sem öntudata, sem önérzete nem volna, vagy hiába való volna egy nemzet öntudata és önérzete, ha egy gróf száll ki síkra ellene és ha egy másik gróf nem menti meg az egyiktől. Eszerint ott tartanánk, hogy amit a hazafias összejövele- ken annyiszor legyőzött habsburgok nyíltan megkockáztatni nem mernek az újabb időkben, arra bátran mer vállalkozni Tisza István gróf és vállalkozásának sikere attól függ, hogy a „többi grófok“ hajlandők-e feltartóztatni , a lecsapni készülő vasöklöt. Ez igy van, de ez nem lehet igy. A valóság gyakran valószínűtlen, de azért mégis igaz. A valóság pedig az — és itt kell kezdenünk, az önvigasztalást — hogy maga az egész parlament- még mindig csak igen jelentéktelen hányada a nemzetélet egyetemének. Hiába néz úgy ki az ország, hogy a parlament erő, tekintély és jelentőség dolgában mindent kisajátított, ami az országnak még meg volt ezekből a drága kincsekből — azért még a társadalomban számottevő tartalékai vannak felhalmozva ezekI. évf. 46. sz. Szatmár-Németi 1912 május Szerda Bz 113 SMM tárcája Mm Eszter — Igaz történet a jótékony intézeiek szives figyelmébe ajánlva, — f Irta: Dénes Sándor. Makora Eszter, kis szurtos, beteg cseléd, úgy mondom el a történetét, ahogy a volt gazdájától hallottam. Könnyezett a szeme, a viharedzett, ridegséghez, tülekedő élethez szokott lelkének tükre, mikor elém tárta, hogyan pusztul Makora Eszter. Hét volt a gyermek a Makora családban és mind a hét szerette az ételt. Habart paszuly, tört kolompér, tej etlen puliszka, száraz kenyér kegyetlen drága eledelek ebben a nehéz világban. Különösképpen drága akkor, ha nincs is belőle hét félfogra való. Hét száj rongyos, unalmában megfekedett félfogára való. — Látod, mondja Makora Pál az asz- szonynak, mikor a csizmája lefeslett talpát madzaggal kötözi vissza illetőségi felsőrészéhez, amelyet hütlenül elhagyott, látod ezen a nyomorult földön a koplalástól lyukad ki a fogunk, pedig azt esz- szük meg vacsorára, ami déltől közte marad. Az amerikásoknak meg arany csillog a szájukban. Bagót nem szívnak, börszivolától meg tokos cigáretlitől köpködnek. — Menjen ki hát kend Amerikába, hátha aranyba vásik ott a foga, veti oda az asszony. — Nem én nélküled, Julcsa, meg a hét pujám nélkül. Nem bírna el a hajó az utánatok való bánkódásomat. Addig-addig beszéltek, locsogtak, mig egy elkeseredni pálinkás napon Makora Pál kontraktust csinált a jegyző ur előtt, hogy eladta a viskót. Élkőtt az apró marha is, a kis buty- rot is elkótyálták. .Mire megjöttek a _ je- gyekfaz úti passusok, készen volt a család a hosszú útra. Zöld mezők, havas tetejű hegyek messze elmaradoztak, két nap két éjszaka robogott a vasút, mire hajóra kellett volna szállani, Makora Esztert vissza- marasztották az urak. Beteg a szegény, azt mondták rá, nem lehet kiengedni. Mert minálunk csak az egészségest eresztik ki a hazából, a beteg az itt haljon meg. Zsuppon, éhen igy érkezett vissza magára hagyva Makora Eszter a* sáros falujába. Nem tudta nézni, hogy a kis viskó zsupfedele alól más sparhedja küldi az ég felé a füstöt. Összeszedte a motyót, bejött a városba szolgálatot keresni. Apátlan-anyátlan árvaként csatangolt Eszterke ismeretlen kőutcákon, mig egy jószemü ténsasszony felfogta a piac közepén, mikor a lacikonyha pompás szagát ebédelte kenyér nélkül, hogy ne feküdje meg a gyomrát. A ténsass: • ay hazavitte, jól lakatta, megmosdatta, m jtette pesztonkának. Jól ment igy a sora Makora EszterCsakis elismert elsőrendű gyapjúszöveteket árusit Szatmár, lleák-tér 21. szám. Martin Sons & Co. Ltd. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. Női kosfüáh sziketkülöntegességek.
