Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-25 / 25. szám
radikális politikai napilap \ A felkelő nap Pozitív politikus : ezt az epithe- tont találta ki Lukács Lászlónak nagyobb dicsőségére a munkapárt, mely lelkesedéssel támogatja a királynak e kedves emberét. Természetes, hogy lelkesedéssel. A híres gárda, amelyik sohase hal meg, mert mindig megadja magát, szeretné látni, akit ő nem támogatna lelkesedéssel. Lukács Lászlót ezelőtt egy héttel még megfojtották volna egy kanál vízben. Készen is tartották a kanalat, óvatosságból azonban rózsavizet öntöttek bele. No igen, mert azt most ráönthetik Lukács Lászlóra, mondván, amit a bűnbánó Magdolna mondott, mikor nárdus- kenetet öntött a Mesiás lábaira: hozsánna annak, aki az Ur nevében jő. A hatvanhetes pártnak ez a bizantinizmus sokkal megszokottabb dolog, semhogy fölkavarná az ember gyomrát. Ezt a pártot Deák Ferenc óta minden miniszterelnök leltár szerint adta át az utódjának, mint ahog^ a bolti portékát szokás. Khuen is igy cselekedett. Ő felségétéi való búcsúját részletezik a lapjai, azaz — tisztelet-becsület nekik — a Lukács lapjai. Igen szomorú -bucsiu volt, a király is sirt, Khuen is sirt, csak az olvasó nevet, mikor a király azt kérdi a penzióba tett pásztortól, hogy mi lesz most már a nyájjal? Nem széled-e szét, nem bégi-e magát halálra, gyámoltalan húsvéti bárány szokása szerint, aki nem akar az uj gazdához dörgölőzni ? — Garanciát vállalok érte, hogy Lukács a maga egyéniségében fönntartja a munkapártot — mondotta illedelmesen a régi nyájőr. És azt gondolta magában hódolattal nézvén az öreg gazdára: ne félj uram, csak az akol meleg legyen, bottal se lehetne szétverni a mi nyájunkat. Szaladni ugyan szokott, mert úgy van nevelve, de mindig visz- szafelé. Soha szét! Nos, a nyáj szokott néha előre szaladni is : mikor az uj pásztor elé kell szaladni és. azt most is meg- cselekedte. Majd letaposta egymás lábát a nagy sietségben, holott tulajdonképen Lukács Lászlót akarják a lábáról leverni, a pozitív politikust. Pozitív politikus: gyönyörű találmány ez, mert mindent lehet , alatta érteni, annyira nincs semmi értelme. Ennyi- erővel nagy herep- fedénynek is lehetne mondani Lukácsot, mert az még misztikusabb szó és még jobban szédülne tőle a cifra szavakon kapó honhaza. Mi az ördög ez a pozitív politikus ? Hát Khuen nem volt az ? Hát Tisza István nem volt az ? Hisz ennek az országnak az az átka, hogy csupa pozitív politikusa van. Az utolsó eszményi politikus meghalt Irányi Dániellel. Azóta minden politikusunk pozitív, akár a teknősbéka, amely nem lát s nem is akar túl látni az etető dézsája szélén. Ami azon belül van rajta, az ideál, álom, szamárság. A Lukács László pozitivussága alatt tehát mást kell érteni. Azt kell érteni rajta, hogy neki a^ munkapártra kell támaszkodnia, nem az ellenzékre. — Tisza Istvánnal kell egy gyékényen árulnia, nem Justh I. évf. 25. sz. Szatm&r-Németi 1912 április 25 Csütörtök TÁRCA Majd ha a nap felkel... Irta: W. Henry Francis. A bambuszerdő mögött most bukott le a hold, sötétségben hagyva maga mögött az egész vidéket. A verandán két férfi ül. Az egyik hátradőlve székében, felteszi lábát a veranda rácsára. Kezével idegesen jkapkod hol a fejéhez, hol a nyakához, moskvitók kinozzák. A másik kerti nyugvószékben fekszik és egy uj- ságlappal legyezi magát. Nem igen beszélnek. A házigazda most megszólal: — Ne menjünk még be ? — Minek ? — mondja álmosan a másik, — aludni úgy sem lfehet ilyen hőségben. Micsoda éjszaka! . . . Rettenetes ! Most a szolga lépett hozzájuk. Kezében tálcát tartott. Whisky, szódavíz és lámpa volt rajta. A gazdájához fordulva izgatottan mondott valamit. — Mi az ? Milyen tigrisről beszél ? — kérdezte álmosan Miller. — Itt ólálkodik a környéken a bestia — mondta a másik — és tegnap megölt egy asszonyt. Miller szeméből kirepült az álom. Szenvedélyesen vadászott és már tiz napja nem volt szerencséje. Izgatottan fordult a házigazdához: — Hol látták ? Merre ment ? — Tegnap napkelte előtt vízért mentek az asszonyok a kútra. Egyszer csak kiugrott ez aP bestia a rengetegből, egy asszonyt a foga közé kapott és amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnt vele. — Nekem éppen kapóra jött, — mondta Miller, — szép zsákmány lesz. Holnap, majd ha a nap felkel, meglesem. A házigazda most a szolgához fordult: — Te elmehetsz aludni. Nincs ma már rád szükségem. A szolga megindult az épület hátsó szárnya felé. Elnyújtott hangon énekelt egy monoton vallásos éneket. — A rossz szellemektől félt, — — mondta mosolyogva Jennings, a házigazda. Majd hirtelen elkomolyodott. — Az ostoba még felhívja ránk a tigris figyelmét. — Nem jön az közel, — felelt e Mii ler. — Fél a világosságtól. Jennings most hirtelen előre hajolt. — Mi volt az, kérdezte fojtott han* gon. — Levélzizegést hallottam. — Dehogy, — mondotta álmosan Miller. — Képzelődök Az őserdő felöl gyenge szélroham csapódott a veranda felé. — Na látod, ezt hallottad, — mondta Miller. — Hála Isten, úgy látszik, kapunk egy kis esőt az éjjel. A szél erősbödött és a fülledt levegő egész kellemessé lett. — Na, most már mi is bemehetünk, — indítványozta Jennings. Miller ásítva válaszolt: — Jó éjt, öregem. — Jó éjt! — mondta Jennings a lépcsőn fölfelé haladva. — Bezárd az ajtódat! Miller alig hallotta ezt már. Léptei alatt recsegett a bambusznád padló, amint az óriási kandalló felé indult és elhelyezte rajta az égő lámpát. Elővigyázatosságból nem oltotta el, mert az ajtót és ablakot nyitva hagyta. Valósággal fürdött a friss levegőben.
