Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
magukat. Mind a legjavát adják s igazán csak ábécé sorban említhetjük fel őket: Apor Noémi, Földényi László, Gombaszögi Ella, Pécsi Sándor, Sennyei Vera, Szabó Sándor, Szemere Vera (talán ő volt csak egy fokkal hűvösebb, mint kellene) és Várkomji Zoltán. A rendező: Apáthi Imre. Vidor János KÉPZŐMŰVÉSZET_____ A LENGYEL KIÁLLÍTÁS (Nemzeti Szalon) szemléltető anyaga megdöbbentően mulatta a németek barbár pusztításait és fölemelően az újjáépítés bámulatos eredményeit. Külön teremben mutatták be a lengyel grafika, különösen a könyvillusztrálás újabb anyagát. Békebeli volt itt a hangulat, gyerekkönyvek jó ízű szellemes kepei, kedélyes rajzok, alig volt egy-pár, amelyik az elmúlt évek szenvedéseivel foglalkozott. A franciás ízlés most is közel áll a lengyelekhez. Lehettek technikai okai is, hogy a könnyebben szállítható grafikai anyaggal szerepeltek, nem pedig festményekkel és szobrokkal, de valószínűleg nem is higgadtak le még eléggé az új művészeti mozgalmak ahhoz, hogy reprezentatív gyűjteményt állítsanak össze. DOMANOVSZKY ENDRE a Művész Galériában mutatta be festményeit. Csendéletek, tájképek és alakok, de nem azért vannak odafestve, hogy rájuk ismerjünk. Akár közvetlen közelről, akár tisztes távolból nézzük meg, nem keltik a tárgyábrázolás illúzióját. Szín is van bennük, domborúság és távlat, de egyik sem a hiteles lényközlés kedvéért. Követhetjük szemmel az ecsetje nyomát mindenhol, minden színfolt az egész képet szolgálja, nem pedig a kancsó fülét vagy a hölgy vállát követi. Ez a mozgalmas festőiség teszi egységessé és befejezetté Domanovszky egyéniségét. FARKAS ALADÁR szobrainak és NOLIPA ISTVÁN képeinek gyűjteményes kiállítása (a Szabad Szervezetben) jobb rendezéssel hatásosabb lett volna. Két termet nem tudtak megtölteni újabb műveikkel, ezért régebbi próbálkozásaikat is szerepeltették. Igaz, hogy a bíztató fejlődést így jobban szemléltetni tudták, de taián elég lett volna egykét korai munka a színikülönbség éreztetésére. Nolipa Istvánnak szépek a legújabb csendéletei és szoba-képei. Használati tárgyakat, bútorokat, fáradt embereket mutat be, józan, biztos vonalakkal. Böjtje ez az ábrázolás még a régebbi patétikus stílusának, de reményt ad arra, hogy a haladó eszméket, amelyeket azelőtt csak kongó lelkesedéssel tudott ábrázolni, most már higgadtabban és emberibben szolgálja majd. Farkas Aladár nagyméretű megoldásokban gondolkozik, a kisplasztikái elmélyedésre most kezd csak több erőt szánni. Ugyanolyan reményíkeltő fejlődést láttunk nála is, mint Nolipánál. Lenin-feje szép tiszta szobor. A Művész Galéria RÉZKARC kiállítása nem szemléltette az egész fejlődés vonalát. Remek és jó műveket szemelt ki, a rézkarcolás három századából. Az új magyar lapok között örömmel láttuk Iimetty Jánosnak és Barcsay Jenőnek érdekes műveit. Bán Edit szobrai próbálták még díszíteni a termet. A Népművelési Központ ÖNARCKÉP-KIÁLLÍTÁSA szép rendezésben szemléltette az utolsó száz év stílus változatait, Barabás Miklóstól Derkovits Gyuláig és Dési Huber Istvánig. Az EURÓPAI ISKOLA tartja magát képzőművészetünkben a leghaladóbb iránynak, ha ennek az iskolának is a fiataljai állítanak ki, joggal várhatna a néző új színeket, új formákat. Sajnos, ezeknek a fiataloknak a legnagyobbrésze beugratott, fölbíztalott ember, akik túl hamar elhitték, egy ellenőrizhetetlen kultúrfilozófiai fejtegetésből, hogy most így divat festeni. Vannak itt olyan képek, amelyeknek a kiakasztása már szinte sértés. Üresek, semmitmondóak, még formai problémáik sincsenek, ^sak azon a jogon választódtak be, hogy semmit se ábrázolnak. A művészi szabadságnak hívei vagyunk, de a gyerekrontásnak nem. Vitéz Mihály 118
