Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
kezdték az ifjakat veszedelmes felforgatónak nevezgetni, Dessewffy Aurél gróf ,,a magyar radikálizmus vigéceinek“ csúfolta őket, Kérném/ báró pedig ,,forradalmi csarnoknak“. 5. Amig a bécsi kamarilla sarokbaszorításáról volt szó, addig a tekintetes Karok és Rendek egy kis csoportja örvendezve hallotta a riasztó pesti híreket (a Rákoson összegyűlt sokezer paraszt dühéről és Petőfi harcos szándékairól), de bezzeg április tizenegyedike után egyszerre megváltozott véleményük. Megszületett a Batthyányi-kormány s egyszerre igen fontos lett a miniszter uraknak, hogy az okvetlenkedő fiatalokat eltávolítsák az útból. Pedig az ifjak csak most érzik igazán fontosságukat és joggal elvárják a kormánytól, hogy az hallgasson a szavukra. Nem is tudják elképzelni, hogy nélkülük is lehet ezután országos dologban dönteni, politizálni, új országot építeni. A „Március Tizenötödike“ április 11-i Számában olvassuk: „Előttünk a tárgyak tengere: a leül- és belföld, ősi szabadságával a vén Anglia, vezérzászlajával a szép Franciaország... Párizs a civilizáció rend nagy mestere. Előttünk a türelmében nagysokára mégis kifáradt Németország, szomszédunkban a megbukott, de a különféle alakokban visszaszivárogni akaró metternich politika...“ „Az országgyűlésnek vége van. E naptól kezdve megszűnt a régi Magyarország. Oj elem áll előttünk.“ Ugyanakkor pedig a minisztériumban megindult az intrika Kossuth Lajos ellen, akinek a márciusi napok óta országosan megnőtt a tekintélye s aki mind közvetlenebb kapcsolatba kerül a márciusi fiatalsággal. Már a pénzügyi tárcát is azért kapja, hogy ne legyen ideje politizálni (szerencse, hogy az majdnem üres volt, így mégiscsak ráfanyalodott egyébb híjján a politizálásra). Hogy „új elem áll előttünk", ennek az illúziónak a káprázata csak pár pillanatig ragadta magával a fiatalokat. Még el se pattant a feleresztett illuzió-buborék s máris ocsúdni kezdenek. Rádöbbennek, hogy nem az annyira óhajtott új elem áll előttük: „A pesti miniszteri bizottmány naponként összeül és mondják, folytonosan el is van foglalva. Kívülről azonban életének és működésének alig adja jelét..." Nem is kell megjegyeznem, hogy e pár sorban milyen nagy hangsúly esett a ,,mondják“-ra. Nekik, az ifjaknak, csak mások mondják, csak másoktól értesülnek az eseményekről, akik még pár nappal ezelőtt az események középpontjában "állottak, akik kivívták önerejükből a szabadságot. Most egyszerre azon veszik magukat észre, hogy félre vannak tolva, a második vagy harmadik sorba állítva, nélkülük tanácskoznak az állig begombolkozott miniszter uráli. És hát kik is ezek a miniszterek tulajdonképpen? A régi Magyarország képviselői! Egy sor aulikus gróf —• s vájjon milyen lehet a többi, amikor a legradikálisabb, még Kossuth is azzal indokolta híres pozsonyi beszédében az újítások bevezetésének égető szükségéi, hogy ezzel lehet a legsikeresebben biztosítani és megszilárdítani a hőn szeretett dinasztiát! „A múlt éjszaka — írja a „Március Tizenötödike“ — egy körülbelül ezerre menő, nagyobb részt az őrsereghez tartozó ifjúkból álló csoport a minisztérium tagjai közül senkit se tudott feltalálni." De nemcsak ilyen óvatos hangú célzásokban adják ludlul nemtetszésüket. Erre szinte kapóra jött az ifjaknak Pulszky Ferenccel való incidense. A minisztérium az ifjak lecsillapításával Pulszkvt bízta meg. Pulszky szép szóval szerette volna levenni lábukról az ifjakat. Amikor látta, hogy nem boldogul, durván odavágta a felizgatott ifjúságnak: Hogyha nincsenek megelégedve a kormánnyal, ám hozzanak össze többséget ellene és buktassák meg! No csak éppen ez kellett! Olaj a tűzre! Válaszolnak is sebtiben kedvenc újságjukban: „Hallja ön tisztelt Pulszky Ferenc, itt Pesten a civilizált publikum nincs olyan stílushoz szokva, mint az öné. Itt akárkit is könnyen rendre fognak igazítani... Mi azon meggyőződésben voltunk, hogy Magyarországon s a hozzátartozó részekben a legutolsó hivatalnoki gorombaság, ama népszerűtlen emberé, 88
