Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
Teleki] Józsefé volt, ki a kolozsvári népnek azt mondá: takarodjanak haza." Megint mondanom sem kell, hogy itt meg a hangsúly az itt Pesten-re esett. Mintha gondolatban folytatná a cikk: hol voltatok ti akkor, amikor már itt, a mi forradalmunk folytán a szabadság szellői lengedeztekl De ennél sokkal fontosabb és tanulságosabb számunkra a cikk további részlete: „Mi pedig a többségcsinálást illeti, arra nézve a táblabíróság gondolkozott a sajtótörvénnyel, mely miatt a vidéken a lapok alig alakulhatván, a régi emberek könnyen visszajöhetnek...“ Ezeket írja április U-én a ,.Március Tizenötödike“ s gondoljunk szavainak roppant igazára, emlékezzünk csak július 15-re, az új választások napjára, amikor Szabadszálláson Petőfi Sándor helyett a félrevezetett nép a régi embert, a pap fiát küldi fel az új, a népképviseleti országgyűlésbe. Április 11-hez alig egyhónapra Petőfi már egész nyíltan kijelenti az új kormányról: „Én a minisztériumra nem a hazát, de egymagámat, sőt kutyámat se bíznám/" 6. Ne higgyük azonban, hogy csak kritizálni tudtak a márciusi fiatalok. Rendre jöttek elő komoly javaslataikkal, csakhogy a minisztériumnak — úgy látszik — fontosabb dolgai akadtak, mintsem hogy az ifjak javaslataival bíbelődhetett volna. Pedig, de másként történhetett volna itt minden, ha egy kicsit is odaneszeznek az okvetlenkedő ifjak szavára. Még április 11-én ezt írja a ,.Március Tizenötödike: „Felhívjuk a belügyek miniszterét, hogy a budai levéltár, a bécsi kancellária titkos levéltára, e szellemi kincstárak kulcsait adassa biztos szakemberek kezébe. Ki kell tárni az osztrák-magyar inkvizíció sötét kamráinak egész tartalmát. Hadd nézzünk e sápadt arcú titkok szemébe/“ Batthyányi minisztériuma pedig rendületlenül hiszi, hogy végül is sikerül megegyezni az udvarral s kár lenne ezt a nagyszerű lehetőséget az ifjak ezen elhamarkodott javaslatával elrontani. (No meg ki tudja milyen kompromittáló levelek kerülhetnének onnan elő, már ezért is jobb azokat nem bolygatni!) S míg ily naiv hittel bízott a kormány a megegyezés lehetőségében, az osztrák udvar egy cseppet sem mutatott hasonló udvariasságot a magyarokkal szemben. Már köszörülték ekkor Jellachich bán horvátjai szuronyaikat és Bécs ügynökei sikerrel szították a tüzet délen a szerbek között az úri Magyarország ellen... 7. Egyszerre csak azt vették észre az ifjak, hogy itt van a régi világ, ami ellen oly nagy haraggal keltek fel, és sehol sincs az az új elem, amiért életüket is készek lettek volna feláldozni. Az események legalább is erre vallottak: „A vörös szalag miatt ifjaink egynémeíyikén ismét bántalmak történtek — írják —, melyek természetesen reakciót idéztek föl. Ez apró impertinenciákban nem ismertek-e rögtön az oroszmetternich-pecsovics politika macskakörmeire?“ S észre kellett venniök hamarosan azt is, hogy a régi világ bajnokai azon mesterkednek, hogy az ifjúságot szembeállítsák a polgársággal, így próbálván lejáratni őket, ha már oly makacsok és az ,,okos“ szóra nem akarnak hallgatni. De rosszul számítanak. A fiatalok éberek, elveikből nem engednek s jól irányzott ütéssel odasujtanak, ahol arra éppen a legnagyobb szükség van. Minden embertársuk számára követelik az éppen nekik tetsző színek szabad viselését. „Mondják, hogy találkozni fog olyan polgártárs is, ki fekete-sárga színeket vesz fel. Azonban ez nem baj. Legalább megismerjük embereinket s az oroszlelkű képmutatók saját bőrükben fognak szemeink előtt megjelenni." De a kormány a legtávolabb áll attól, hogy a nemzetiségek ügyét megnyugtatóan rendezni tudja. A megmozdulások ellen, csak egyetlen szót ismer szótáruk: a karhatalmat. S még Kossuth is székelyek betelepítésével óhajtja lokalizálni a szerbek lázadásait. A legnagyobb önellenmondásba pedig akkor keveredik a kormány, amikor hallgatólagosan tudomásul veszi a 89
