Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

azok a szociálisták. Körülbelül ezekkel a szavakkal fejeztem be a filippikámat.

Nagy zsivaj tört ki erre, de én nem tágítottam.

— Nohát, ki mit tud róluk, haddhallom!

Amilyen nagy lárma volt eddig, olyan nagy csend lelt most jódarabig. Ötölt-hatolt a társaság, de aztán kiderült, hogy közhelyekre telik csak a jólértesültségéből. A Margitfürdőben szoktak gyűlésezni. (Debreceni história ez.) Veres zászlók alatt, jelszavas táblákkal sétálnak az utcán, tüntetnek, ahogy az ilyen sétát maguk közt emlegetni szokták. Az újságok, azok, amelyek a mi kezünkben is meg-megfordulnak, csúnyákat írnak róluk, ennek következtében azok a felnőttek is csúnyákat mondanak, akiktől mi a véleményünket szopni szoktuk: Még majd csak hogy én tudok legtöbb érdemlegeset szolgáltatni közvéleményünk piknikkosarába. Én legalább akkorára már elolvastam Kovács Gábor akkori debreceni jogakadémiai tanár kis könyvét, „A szociálizmus“-t, a Stampfel-féle tudományos zsebkönyvtár füzetei közül, sőt még a Somló Bódog írását is ismerem a szociológiáról. Szóval körülbelül mindenről tájékozódást szereztem, amiről helyzetemben és akkoriban tudomást szereznem lehetett, ha úgy kezdődött, hogy „szoci“, akár ologiával, akár álizmussal vagy óil is Iákkal folytatódott aztán. Nem akarok meg nem érdemelt babért a fejemre. Ügy olvastam el ezeket a könyveket, mint Arany János —- Bolond Istók annak idején a Juhtenyésztést vagy a vitázó dogmás vén papot. Fiatal voltam, dühös olvasó, kezembe kerültek, tehát könyörtelenül végigolvastam mind a kettőt, igazán nem lehettem róla. Különben is hidegen hagyott mind a kettő.

A cétusbeli „vita“ ellenben felizgatott. Nem volt a mi társaságunk eléggé művelt semmiféle vonatkozásban. Keservesen tapasztaltam ezt leginkább az önképzőköri ülések alkalmából. Négyőnk-ötőnk nagyotakarása hányszor puffant irtózatos hatástalansággal csak azért, mert nem volt kivel szót értenünk, a többieknek sejtelmük sem volt róla, es^ik-e a szóban forgó problémát vagy isszák. De lehetett volna sejtelmük róla, úgy mint nekünk. Eljárhattak volna a kollégiumi nagykönyvtár nyilvános olvasójába, ilt-ott Debrecen egyéb helyein tudomást szerezhettek volna könyvek, beszélgetések útján irodalomról, művészetről, történelemről, filozófiáról, nincs kétség felőle.

A szociálizmus, a szociálisták meg a szociológia ügye valahogy máskép áll. Erről nemcsak nincs, de — úgy látszik — nem is lehet a fiúknak sejtelmük. Nekem is alig van, pedig én könyvek között élek. Furcsa dolog ez nagyon. Ezek a szociálisták szemmelláthatólag vannak. Valószínt! - leg a Kovács Gábor könyvének a hatására, vagy lehet, hogy csak puszta kíváncsiságból március 15-én odasomfordáltam a kollégiumi díszterem lépcsője közelébe s végighallgattam a szónokukat. Vannak, élnek, akarnak valamit s körülöt-66