Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

tük-mellettük mindenki olyan arcot vág, mintha nem lennének. Budapesten, úgy veszem ki az újságokból, 'tudomásul veszik és bántják őket, de itt Debrecenben még csak nem is haragusznak rájuk. Keresztül néznek rajtuk, mint a levegőn.

Engem éppen ez ejtett gondolkodóba, a valóságnak ez a teljes negligálása. Valami nincs rendjén, hiszen az nem igaz, hogy a szociálisták nincsenek. Láttam őket a kollégiumi díszterem lépcsőházában. Vannak. Szociálizmus is van, Kovács Gábor elég vastag kis könyvben tanított ki róla. Még szociológia is van — Somló Bódog szerint. I^em olyan formán viselkednek velők szemben az emberek, mint a ^strucc a sivatagban vihar idején?

Egyszerre csak valóságos vadász-láz fogott el. Olvasni szerettem volna a kérdésről többet, mint eddig, sokat, lehetőleg mindent, amire szert tehettem hirtelenében. Először is Csáthy Ferenc könyvkereskedésébe szaladtam. A már olvasott s itt felemlegetett két könyvön kívül csak egyet ajánlhatott még, Révai Sámuel könyvét, „A társadalmi jóiét feltételeiét. A nyilvános olvasóban Kis Károly bácsival, a könyvtári altiszttel már évek óta folytatott tartós barátkozásom révén jutottam a Magyar Tudományos Akadémia néhány tudósának szellemi termékeihez, értem alattok Földes Bélát, Pászthory Jánost, Várnai Lajost és Várnai Sándort. Előbbi két kötetes munkájával, utóbbiak néhány az Athenaeumban megjelent cikkel, képzelhetni, milyen jól eligazítottak.

Aki keres, azért a végén mégis igencsak talál. Ott bukkantam gazdag érre, ahol igazán nem gondoltam volna. A házigazdámnak, aki anyakönyvvezető volt és megvetette a könyveket, volt könyvtára mégis. Díszkötéses vagy legalább is egyforma kötésű könyvekre és könyvsorozatokra vetette magát. Valami aukción szerezhette, megvoltak neki a Társadalomtudományi Könyvtár kékkötésű kötetei is. Véletlenül bukkantam rájuk, de legalább olvashattam kedvemre, nyakló nélkül. Az írásbeli és szóbeli érettségim közt majd hathetes szünetet ajándékozott szegény fejemnek a kollégium. Én meg sarokba vágva minden egyéb könyvet, faltam a kék vászonba kötött új kincseket. Hiába kaptam harmadkézből, vadonatújak voltak^ én lehettem legelső olvasójuk.

Érettségi után elszenvedtem a remeték, magánzárkás rabok s egyéb magányos lelkek minden kíniát. Lett volna már mondani meg kérdezni valóm, de nem volt kinek s még kevésbbé, kitől. Egy évi önkéntes lettem az év októberétől kezdve, úgy kerestem partnert, hogy majd a szívem szakadt meg belé. Akadt is vállalkozó lélek mindenre, irodalomra, képzőművészetre, zenére, filozófiára, filológiára, még pedagógiára is, társadalomtudományra, munkáskérdésre, oszlályharcra, munkásmozgalomra nem akadt. Hiába, nem

67