Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

tálában a szocializmus-előtti kultúréletben — nem illett így vizsgálni a szellemi alkotásokat. A kötelező idealizmus elfojtotta a történeti látásra való igényeket. Legfeljebb bágyadt szellem történészkedésig, stílusösszefüggések tanulmányozásáig mehetett hát a hivatalos tudomány, de nem mutathatta meg a tárgyalt korszak fejlődéstörténeti helyzetének konkrét, reális meghatározóját: a gazdasági életnek, a társadalom termelő munkájának akkori állapotát. Ezért nagy a jelentősége annak, hogy Szabó Árpád most a történelmi materializmus szempontjából mutatja be az enfberiség egyik legnagyobb gondolkozóját: Sókratest. Belehelyezi a Krisztus előtti V. század athéni társadalmába s viszonyítja e kornak népszerű — s eddig egyoldalúan lebecsült — filozófiai áramlatához, a szofisztikához.

Ez a célkitűzés, a materialista fiiozófiatörténetírás s közelebbről a sókratési filozófia problematikájának a felvetése, a lényege és főcrdeme Szabó Árpád könyvének. A Sókratésre s a szofistákra vonatkozó konkrét megállapításait a könyv vázlat-jellege miatt már nem dolgozhatta ki szabatosan; inkább csak egy részletkérdést vizsgál alaposabban: hogyan értékelték az erkölcsi törvényeket a szofisták és hogyan értékelte Sókratés. Vizsgálódásainál olykor túlságosan erős a mai kor harcaiban élő ember aktualitásokat kereső érdeklődése; sokszor a mi korunk problematikájához méri a 2400 évvel előbbi filozófiát s reformista szocializmusról, osztáh harc-tagadásról ír Sókratés filozófiájával kapcsolatban. Túlzásaiban azonban nem merev s végeredményben megérezteti az olvasóval, hogy Sókratés korának a történelmi materialista számára nem az a jellegzetessége, amiben hasonlít a mi korunkhoz (a kézműves réteg demokratikus törekvéseinek harca a nagytőkés — nagybirtokos arisztokráciával), hanem amiben eltér tőle (hogy t. i. az egész társadalom a rabszolgamunkára épült). Arisztokraták és demokraták egyaránt abból élnek az ókorban, hogy az emberiség túlnyomó többségét feltétlen, jogilag és erkölcsileg is megfogalmazott alsóbbrendű helyzetben tartják s

ezekkel szolgáltatják ki magukat; egymásközti "kis játékaikban lehat nem lehet a mai osztályharcot keresni. S épp a materialista kutató látja leghatározottabban, hogy a gazdasági fejlődésnek ebben a stádiumában még az emberek teljes egyenlőségéről felröppentett gondolatok sem vezethetnek szociális forradalomhoz, hanem dekadens erkölcsi nihilizmusba fulladnak — |ahogy ez a szofisztikával történt.

Szabó Árpád közvetlen és minden nagyképűségtől mentes előadásmódját külön ki kell emelnünk. Ilyen téma ijesztően elvont és szakíudományös stílusú könyv írására csábíthatna bárkit, ő viszont mindvégig olyan egyszerűen és közérthetően fogalmazza mondanivalóját, hogy a filozófia és a történelmi materializmus kérdéseiben járatlan olvasók is zavartalan érdeklődéssel olvashatják végig könyvét.

iff. Kövendi Dénes

MOLNÁR ERIK: A szocializmus történetéből.

A francia történelem fordulópontjairól s a francia munkásosztály vezetőiről írt kisebb tanuimámánvait gyűjtötte össze ebben a kötetben Molnár Erik. Mindegyik tanulmány a marxista elmélet egyegy problémáját illusztrálja' A paraszt az eredeti tőkefelhalmozás korszakában című cikk azt mutatja be, hogy a 16—18. században az adói és vámpolitika az őstermelők hasznát fölözte le s így adott az iparnak kedvező lehetőségeket, ugyanakkor pedig a parasztok legnagyobb része földtelenné vált a nagy közterhek és a földesurak „törvényes“ földrablásai miatt s az így gyarapodó nagybirtokokon kapitalista bérlőgazdaság alakult ki. A feudális államszervezet játszotta tehát a pénz tőkések kezébe a parasztok termelőmunkájának eredményeit és termelőeszközeit. Parasztság és polgári forradalom viszonyáról megállapítja Molnár Erik, hogy a felvilágosult polgárság ideológiájában sem vette emberszámba a parasztot, gyakorlatilag pedig a feudálizmus elleni harcának is az volt a célja agrárvonatkozásban, hogy a parasztok maradék földjét akadálytalanul beolvaszthassa a iűkés agrárüzémekbe. A parasztság ezt, természetesen, nem láthatta,

637