Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-10-01 / 10. szám
hőseinek életét láttatják. Sőt, elénk tárhatja a film egy „egyszerű“ doh gozó életét is („Egy életen át“). A szovjet filmek, még ha egy regényt („Fiúk a gáton“) vagy színmüvet („Viharos alkonyat“) változtatnak is át filmmé, ennek ellenére is filmszerűek maradnak az előbbi értelemben; a rendezés érdemén túl azért, mert maga az alapút' vett írocfaímí alkotás se vott fiktív, az 'eletet a maga reális képében mutatta be, nem volt nehéz tehát megtalálni a helyes fiimrevitel módját. A szovjet film azért ugorhatott élre, mert a realizmus művészeti célkitűzése a film!_ esetében összetalálkozott magának ennek a művészeinek sajátos technikai törvényszerűségeivel. A film lényegénél fogva éppen azt követeli, hogy az életet a maga reális valóságában ábrázoljuk. Ez tehát a film lehetősége: megmutatja ennek a világnak, benne múltnak és jelennek olyan képeit, amit gyenge képzelőerőnkre és néhány szemtanú beszámolójára szorítkozva a film előtt legfeljebb elképzelni volt módunk. Ezzel gazdagíthatja szinte határtalanul nemcsak ismereteinket, hanem érzelmi világunkat is: mert az életnek ekkora bősége, a történelemnek ilyen példái kétségkívül életkedvünket is fokozzák. Tulajdonképpen a modern technikának nem a. film az egyedüli vívmánya, mely az élet addig s különben legtöbbünk számára elérhetetlen, közvetlen életkörünkön kívül eső megnyilvánulásait közvetíti. A könyv-, nyomtatás a költők, írók, tudósok munkáit tetté milliók számára hozzáférhetővé. Az újság hírei, riportjai, képei napjaink életét. közvetítik. A rádió helyszíni közvetítései is elvisznek a, fontos események színhelyére az emberi" élet megannyi munkaterületére, . műhelyeibe vagy például előadásokra, hangversenyekre, ahová különben nem lett volna módunk elmenni. Ugyanez lesz a távolbalátó „szerepe“ is a maga megint másféle eszközeivel és lehetőségeivel. Mindez természetesen — amit a technika ezen a téren nyújt —illúzió csupán. Valójában nem voltam sem a Himaláján, sem a fronton, sem a moszkvai állatkertkertben, nem találkoztam sem Nagy Péterrel, sem Leninnel. Mindebből, amit felsoroltam és még felsorolhattam volna, valójában nem láttam semmit. De a filmek nyomán mégis az az illúzióm, hogy láttam mindent, mintha ott lettem, jelen lettem volna. Az a jó film, amely tökéletes hűséggel adva vissza a valóságot ezt az illúziót tudja kelteni. A színpadi díszletnél sokszor elég néhány vonás, színfolt, egyszerű kulissza, ami jelzi a színhelyet. A gazdagabb díszlet csak elvonná. figyelmünket a játéktól, meg természetellenes is, mikor a színpadra mindenáron be, akarják telepíteni a "külső természetet. A filmen viszont — milyen kínos érzés, ha észrevesszük, hogy a színészek mögött csak festett díszlet van, nem igazi ház, nem igazi fák, nem igazi tenger... A színpadon megteheti a komikus, hogy arasznyira megnyujtja. az orrát valmi ragasztott vörös álorrral — filmen az ilyesmi elviselhetetlen volna. Menten vége a film hatásának, mihelyt nem tudja zavartalanul a valóság látásának illúzióját kelteni. Ez az ereje a technikának: illúzióival határtalanul gazdagabbá teheti életünket olyan irányokban, amerre különben tapodtat sem léphettünk volna. De ez a nagyszerű lehetőség veszedelmes is lehet — ha megelégszünk az illúziókkal s birtokukban lemondunk arról, hogy .eljussunk oda is, ahová eljuthatunk valóságosan, magunk, minden technikai közvetítés igénybevétele nélkül. A zenészek már rájöttek arra, hogy amilyen nagy áldása a rádiónak az, hogy közvetíti számunkra messzi zenekarok és művészek előadásait, ugyanolyan veszedelme viszont, hogy leszoktat arról, hogy magunk muzsikáljunk, daloljunk. Az illúzió könnyen olcsó pótszerré züllik, ha kényelmesek vagyunk. Ezért fontos, hogy lássuk a technikai vívmányok kulturális alkalmazásának nagy lehetőségeit, de határait is. A film illúziói is annak számára lesznek igazán jelentősek és értékesek, aki különben is megragad minden alkalmat arra, hogy körülnézzen ebben a világban és lásson, halljon, tanuljon. * * 628
