Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-10-01 / 10. szám
zekvenciáját: Petőfi ,,világ szabadság"-gondolata 1845/6-ban a kor-léleknek ugyanabból a teljességéből és mélységéből tör elő, mint a marxi és engelsi jelszó: ■ „világ proletárjai egyesüljetek“ s Ady szociális verseinek érzés- és eszmeköre■ teljesen fedi a szocializmusnak azt a megalkuvásnélküli hitvallását, amelyet gyakorlatban Lenin valósított meg. Ha 1848/49 nagyobb szerepű politikusait vesszük sorra, való, hogy Petőfin kívül — ha nem is elvileg, de. érzületben, ösztönösségben — minden osztálybeli tradíciói és beneveltségei ellenére Kossuth volt a legforradalmibb egyéniség. De milyen messze volt ő is attól, hogy eszmeileg Dózsa György forradalmi mozgalmához társítsa az ő szabadsági ^törekvését. Ezért nagyon érthető, hogy Adyban, aki világnézeti fejlődése során mind balabbra tolódott, a gyermeki és ifjúkori Kossutheszmény összeomlott s ennek helyét Petőfi foglalta el. A gyakorlati politikusok környezeti és közvetlen kori viszonyok nyomása alól nem vonhatják ki magukat s ez a helyzeti kényszerük sokszor logikátlan ellenmondásokba vagy megalkuvásokba sodorja őket. Ilyen eseteknek egész sora hozta zavarba az 1848-as államférfiakat s magát Kossuthot is. Pl. 1848 július havában (amikor még Lombardia habsburgi tartomány volt), a Bécsi udvar az olasz forradalmi mozgalmak leverésére magyar katonákat követelt a lombardiai oszlrák hadseregbe. Petőfi, aki lelkesen üdvözölte az olasz felkelést, felháborodással tiltakozott ez ellen. Viszont Kossuth a Habsburg-házzal való megegyezés reményében közvetítő indítványt tett az országgyűlésen: szavazzák meg a magyar katonákat az osztrák hadsereg számára, de ezeket ne legyen szabad felhasználni az olaszok ellen. Ez olyanféle ajánlat volt, hogy a kecske se lakjék jól s a káposzta se maradjon meg. Révai József kitűnő Kossuth-tanulmányában az elháríthatatlanságok figyelembevételével menti Kossuthot. És erős nyomatékkai emeli ki, hogy ,,Kossuth nélkül a magyar reformkorszak sohasem lett volna a szabadsághárc előkészítő korszakává“; neki köszönhető, fejtegeti tovább, „hogy a rendiségen kívüt álló elemek bevonásával a reform-korszak nemesi ellenzékén belül kifejlődtek azok az erők, amelyek a döntő pillanatokban készek voltak a néptömegek mozgalmával összefogni“. Azl a köztudatba került tényt is aláhúzza, hogy Kossuth bámulatos energiájú agitációja fegyverbe tudta állítani a magyar népet s tette heroikussá és európai érdekűvé és jelentőségűvé a 48-iki magyar szabadságharcot. így kapcsolódott bele ez a Habsburgok elleni küzdelmünk az azidőben már lezajlott 48-as nyugati fegyveres forradalmakba. Viszont másrészről Révai is elismeri, hogy í.csak Petőfi, csak a pesti ifjúság, csak a forradalom plebejus baloldala látták meg kezdettől fogva a mai napig eleven igazságot: a forradalom hadseregében ugyanannak a vérnek keli keringenie, mint a néptömegekben“. Megemlítendőnek tartom, hogy Révai 1848/49 problémájának ebben a finom distinkciójú megoldásában tisztázza a sokáig vitatott s már végleg elintézettnek tartott Görgei—Kossuth-kérdést. Gyulai Pálék generációjával szemben, mely nemcsak föltétien felmentést adott Görgeinek a Kossuthtól ráhárított ,/hazaárulás“ vádja alól, hanem szinte nemzeti piedesztálra helyezte őt, Révai rámutat a nagytehetségű hadvezérnek antirepublikánus—antidemokratikus magatartására, aminek bénító hatása volt az 1848/49-es szabadságharcra. Ezt Petőfi is így láthatta. Erre vall 1849 januárjában Kossuthoz írt levelének következő pár sora: „Kérem önt, tétessen át...* a Bem táborához; ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni s mostanában, véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.“ Mint a Bölöni György■ Ady-életrajzában olvassuk, Adynak is a legelítélőbb véleménye volt Görgeiről. Földessg Gyula i •< 619
