Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
KULTŰRVEZETŐI TANFOLYAM A RÁDIÓBAN A Rádió Falu Hangja osztálya júniusban úgynevezett kísérleti kuliúrvezetői tanfolyamot indított kifejezetten a vidék, elsősorban a tanyák ifjúsága számára. A kérdés az volt, vájjon a felszabadulás óta megindult s azóta egyre intenzivebb, a tömegek felé irányuló kulturális munka felébresztette-e azoknak a falusiaknak érdeklődését, akik elzárva a város és méginkább a főváros kulturális központjaitól, természetszerűleg kevésbé kapcsolódhatnak be kulturális életünk hivatalosan számontartott megnyilvánulásaiba, mint szerencsésebb városi társaik? Az elhangzott négy előadás iránt megnyilvánult érdeklődés alapján a „Falu Hangja“ keretében őszre részletes, legalább tíz előadásból álló rendszeres tanfolyamot tervezünk. Az eredmény korántsem volt számunkra meglepetés. Nem kívülről nézzük ugyanis az eseményeket. Tudjuk, mit és mennyit várhalunk a vidéki ifjúságtól, felmérhettük már erőit és ambícióinak energiáit. A falu ifjúsága pontosan (és most látom stílusosan is) olyan átalakuláson ment át a felszabadulás óta, mint a parlagon hevertetett föld, melyet az értetlen és nemkevésbé lelkiismeretlen gazda nem művelt meg, vagy ha igen, azt vetette belé (lucernát, csalamádét), ami nem való oda. Holott a legcsudálatosabb búzakalászt is megtermetté volna s meg is termi ma, a jó gazda mellett. Inkább tehát a forma volt problematikus tervezgetéseink közben. A falu nyelvén, speciális adottságainak megfelelően kellett nyújtsuk a tanfolyam anyagát. Nem lehetett ugyanis célunk, hogy magasröptű felolvasásokban az előadók nagy kultúráját, tájékozottságát, szaktudását papoljuk bele a mikrofonba. Azt kellett nézzük, hogy reális haszna legyen az előadásokból hallgatóinknak. Egy-egy előadásra, sajnos, mindössze 15 percet kaptunk — a rádió túlzsúfolt programja miatt. Komoly Péter segítségével, aki megteremtette a „Falu Hangjáénál a gyors és bürokráciamentes tárgyalás jóleső atmoszféráját, abban állapodtunk meg, hogy elsősorban hangjáték keretében adjuk az „órákat“, másodsorban pedig olyan témákat választunk keretül, melyek megteremtik a kapcsolatot falusi hallgatóinkkal. Ehhez meg az kellett, hogy álmunkban -se jusson eszünkbe (mint ahogy nem is jutott) stilizált, színdarabszerű és „parasztos“, mondvacsinált előadásokat produkálni. Nagy mértékben megkönnyítette dolgunkat, hogy a tanfolyam előadója maga is vidéki származású, vidéki impressziókkal, vidéki tapasztalatokkal rendelkezik s kettős munkaterületen dolgozik: író és kulturális oktató. Valamint az is, hogy a hangjáték formájában előadott tanfolyamot kizárólag munkásszínjátszók vitték a mikrofon elé. Élvonalbeli, képzett, öntudatos mozgalmi emberek. Ez sokat jelent! Elsősorban azt, hogy ezek a munkásszínjátszók nem szerepet mondtak a mikrofon elé állva, hanem saját problémáikról beszéltek. Nincs olyan tehetséggel megáldott színész, aki őszintébben, hihetőbben mondta volna a felolvasott szöveget, mint a munkásszínjátszó, aki „melós“ társának segített abban a pillanatban. Annak a társának, akiről mindenki más (mozgalmiakon kívül) hajlamos volt hinni, hogy „e nép beteg“ s „gyógyító akció“ ez a tanfolyam is. Ezek a munkásszínjátszók _ jól tudták, hogy nem beteg, nem nyomorék ez a nép. látszólagos vakságát, süketségét, bénaságát egyszerűen szinte technikai torlaszok okozzák. Kínai falak, melyeket a reakció épített a kultúra és a dolgozók közé, amiken a még "oly éles látással megáldott, még oly éles fülekkel született, minden tehetséggel bíró parasztember sem képes keresztülhatolni. Hittel csinálták tehát, amit csináltak. Lássunk néhány kikapott részletet a júniusi kultúrvezetői tanfolyamra beérkezett levelekből: Guba György írja, Mezömegyerről: „Csak ültem 553
