Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
amelyek a társadalomhoz fűzik az embereket s amelyek nyomán éppen egyéni, emberi teljességük alakul ki. Aki ezt nem tudja ábrázolni, írói feladatát hagyja megoldatlanul. 4. Fel szokták vetni az aggódó kérdést: nem megy-e a művészi érték rovására, ha művészeinktől eleve elvárjuk, hogy alkotásaik a társadalom életének fejlődését a felszabadult osztályok optimista szemléletében tükrözzék? Nem fenyeget-e a veszély, hogy hivatalos támogatásban részesül majd, ami az optimizmus mértékét ugyan tényleg vagy csak látszólag is megüti, még ha művészi szempontból értéktelen, tökéletlen alkotás is. Helyszűke miatt csali egy példát hozzunk fel annak bizonyságául, milyen alaptalan ez az aggodalom. De ezt az egyet a legkényesebb területről, ahol a giccs legszabadabban dúlt eddig: filmgyártásunkból. A Szabad Nép július 21-i száma „Kis csokor ötszáz „demokratikus“ filmtémából“ címmel ismerteti a MAFIRT pályázatára beérkezett filmszüzséket. Akik ezeket a filmtörténeteket kiagyalták, leírták, nagyon is demokraták akartak lenni, munkájuk azonban — éppen az újarcú művészet igényei miatt — nem megfelelő!. Idézzük a cikkből csak az egyik történetet. „A párttitkár elveszi a vezérigazgató lányát — azai: mégis fordult a világ, dehát hepp lend kell mindenáron. Ez a tanulsága annak a jószándékú kísérletnek, amely társainál már „baloldalibb“ akart lenni. A dolog úgy történt, hogy a vezérigazgató a felszabadulás előtt nem akarta a lányát feleségül adni a szegény fiatalemberhez. De elfőtt az idő, amikor ez a szegény fiatalember párttitkár lett, a direktornak meg államosították a bankját..Elég is belőle ennyi! A művészet nem köt kompromisszumot s különösen a fejlődő társadalom optimista művészete nem. Mutatja ezt az a kemény harc, mely éppen e művészet jegyében folyik a giccs és minden silány „mű“ kiszorításáért. S mutatja ezt elsősorban az országos 48-as kultúrversenyek és népi képzőművészeti kiállítások mozgalma, amely ismét a fejlődő társadalom művészetének akciója a múlt kulturális és művészeti csökevényei ellen. * A fejlődő társadalom optimista, a valóságot hűen ábrázoló művészete így lesz közkinccsé. József Attila írja „Eszmélet“ című versében: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.“ József Attila optimizmusa még csak a jövőbe tekinthetett: „Csak ami lesz...“ A virág bimbózik már. Az előre tekintő, új élményekre váró s a valóság új ízeitől terhes művészet, melynek hajszálerei a mély múltba nyúlnak, jelent kapott népi demokráciánkban, Sebestyén György 464
