Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
ez abból a nyegle individualizmusból, amely a költők számára holmi „előkelő magasságot“ utalt ki. Végül a negyedik tényező: gondosan ápolják, gazdagítják és felelősséggel fejlesztik a formát s egyúttal leküzdik önmagukban a polgári irodalom üres formalizmusának hagyományait. Szépen fejezi ki ezeknek a fiatal költőinknek programját Rákos Sándor alábbi verse: SELEJTTELEN, TARTÓS MÜVEDET VÁRJÁK A IV. M. Gyár mintakészítőinek, akik kiáltványt tettek közzé a munkaverseny színvonala érdekében. Hej, te kovács! Mit súgsz a tűz fülébe? Előbb pirul rajt, aztán hunyorog, majd talpraugrik s úgy ég, mini szerelmes menyecske kezén a házi dolog. \ Hej, asztalosi Hogy enyvezed a bútort? Hű lába-karja s mint a jó család, asztal és szék egymás mellett kitártnak egy küzdelmes hosszú életen át. Költőt Verset írsz? Nem magadnak írodt Néped kíváncsi, hogy mit adsz neki. Selejttelen, tartós művedet várják az üllő és az enyv mestereit Természetes, hogy követnek el hibákat, nem lelik mindig a helyes útat és nem egyszer melléfognak. Ezek azonban a fejlődés nem is egészségtelen állomásai. S hogy mégis milyen magasra tudnak szállni verseikben, példázza Devecseri Gábor költeménye: TERV A kisgyerek ha várakat épít a nyári fák alatt, a part homokján, tervezi, hogy később is majd ezt teszi. Szerelmesek, ha csókjaik magasba zengnek, tervezik, hogy, mely a szíven illan át, megőrzik csókjuk dallamát. És nincs szebb, mint ha teljesül, miért a vágyó lelkesül. Terv nélkül semmi nem terem: az almamag sem tervtelen. Mert benne él az almafa törzse, virága, illata, gyümölcse, tervként ott feszül a munkáló magon belül. Tervek! Remények? Fellegek? Nem! Nem vagyunk már gyermekek. Jól tudva tesszük, mit az ész okos tervként idéz. Nem homokvárat építünk. Hogy arassunk, azért vetünk. Hogy öltözzünk, azért szövünk: magunk kertjében öntözünk. Nem sorsot és csodát leső tervünk ma éltető eső: az elgondolt jövőre hull, s az szép jelenné dombosul. Az optimista irodalom fejlődésének állomásait művek jelzik. Nem mindenki pályáján egyaránt gyors ez a fejlődés, a világ az emberekben csak lassan érlelődik. Hiszen új is ez a világ, az. élmény útja pedig nem göröngyök nélkül való. De a fejlődésre az íróknak maguknak van legnagyobb szükségük. A reakciós, konzervatívszemléletű írók esztétikai szempontból sem tudnak jelentős műveket alkotni: a valóság összefüggéseit nem ismerik, fölfedetlenek előttük azok a szálak, 463
