Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
désre, hogy az optimista művészetet illetően milyen nézetekkel találkozott, azt mondja: „Éppen jó íróinknál egy bizonyos viszolygó félelmet tapasztaltam az optimista művészet követelésével szemben. Olyan hangulatot, mintha az irodalom bátorságának, őszinteségének, szókimondásának veszélyeztetését látnák abban, hogy az optimista világszemlélet uralkodik a mi művészetünkben." ílozzáfűzi ehhez, hogy: „Az írók ilyenkor. . . egy kalap alá veszik az igazi, harcos, magabiztos demokrata optimizmust a vulgáris, bürokratikus ,,kincstári“ optimizmussal. Azt hiszik, hogy ha optimista irodalmai várunk tőlük, olyan irodalmat akarunk, amelyben mindenütt és rögtön győz a demokrácia, a szocializmus elve, olyan irodalmat, amelyben minden baloldali hős jó, okos, becsületes s a jobboldal képviselőé kivétel nélkül butáik és gazemberek, amelyben a demokrácia fejlődése egyenes úton haladó diadalmenet, amelyben hibák, eltévelyedések nem fordulnak elő, kivéve, hogyha nyomban kijavítják őket: egyszóval laposan happy end-es irodalmat." Lukács György a továbbiakban kiemeli az ilyen elképzelések és követelmények helytelenségét. Beszél arról a magatartásról, amely a Horthy korszakban idegzqdött az írókba, majd megállapítja, hogy „... az optimizmus az emberiség fejlődése irányának felismerésében gyökeredzik." Kifejti, hogy a társadalmilag újat képviselő emberek bukásával is végződhetik ez az irodalom ábrázolta küzdelem, mint például Shakespeare tragédiáiban vagy Gorkij „Anya“ című regényében. Mert hiszen: „Az igazi reálista ábrázolás nem állapotszerű csendéletet fest, amelyben az emberek adott helyzetei, adott magatartásai megmásíthatatlanok. Az igazi realista — még ha témája nem több is, mint a valóság valamely kiragadott epizódja — látja a társadalom egészének mozgását s ezt ábrázolván, alakjai sorsában nyilvánvalóvá válik az új, a keletkező, a jövővel terhes. És éppen ezért az ilyen ■optimizmus nemcsak happy end-et nem jelent, hanem az újnak idealizálását, írói előlegezését sem." Ezután az irodalmi ábrázolájs feladatairól szólva megállapítja: „Az író optimizmusának az a tartalma, hogy társadalmilag és emberileg konkréten látja a születendő újat, hogy rendíthetetlen meggyőződéssel tudja annak végső győzelmét — bármekkora is a jelenben a régi túlnyomó hatalma." Végül beszél arról, hogy az írókn;ak le kell számoíniok múltjukkal, írói múltjukkal is. „Csak aki igazán fejest ugrik az új valóságba, csak az előtt tárul ki annak teljes gazdagsága és szépsége" — így fejezi he nyilatkozatát Lukács György. Ebben a jelentős nyilatkozatban elsősorban az irodalomról van szó. Lényegében azonban így van ez a többi művészetekben is. 3. A művészet — kronologikusan — mindig a fiatalokon keresztül újul meg. így látni ezt mai képzőművészetünkben, zenénkben s persze az irodalomban is. Itt tanúi lehettünk annak, hogy lényegében terméketlen és helytelen magatartást programosító fiatal költőből hogyan növelt jelentős, sokat Ígérő alkotókat a társadalmi fejlődés. Benjámin László, Darázs Endre, Devecseri Gábor, Kormos István, hogy csak néhányat említsünk közülük, nem egy társaság tagjai, de lényegében ugyanannak az irodalmi periódusnak magatartását "művelték ki önmagukban, ha mindegyik másképpen is, A fiatal költők jórészének fejlíb désén az utóbbi három év konkréten is lemérhető: megfigyelhető, mikor kerültek kapcsolatba például a népi kollégisták folyóiratával, a „Valóság“-gal és a többi haladó irodalmi folyóirattal. Fiatal költőink új verseiből lassan kibontakozik egy újhangű líra képe, melynek több jellemző vonását figyelhettük meg már. Először is: a fölszabadult embernek központi helye van ebben a költészetben s ez nem föltétlenül szorosan társadalmi jellegű írásokban mutatkozik meg, hanem akár szerelmesversekben is. Azután az emberi élet optimista szemlélete dominál: a munka, a fejlődés, az anyagi és szellemi jólét fokozódásának harcos ábrázolása. Harmadik — s nem kis jelentőségű — jellemvonás: a közönség (a közösség) tisztelete. Kiutat jelent 462
