Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
M Z E Ű V É ZENE Két hónaprój kell beszámolnunk, nagyon meg kell tehát néznünk, hogy a nagy anyagból mit válogatunk ki, minek a tükrében jellemezzük az elmúlt május és június muzsikáját. Kezdjük talán szokásunkhoz híven a vendég-karnagyokkal. I^eonid Bernstein fiatal amerikai karmesterfenomén. Nagy a mesterségbeli felkészültsége. Ravel zongoraversenyét a zongora mellől vezényelte, a szólórészt maga játszotta kitűnően. Műsorának csúcsszáma Bartók húros és ütőhangszerekre írott zenéje volt. (Érdekesen vált észrevehetővé, hogy Bartók bonyolult ritmusaihoz az • amerikai ember a dzsessz-rilmika útján jut cl. mi magunk népzenénk segítségével.) Bernstein a mű legidegesebb szépségeit tárta fel, az interpretáció szinte hibátlan volt. Mégis, egyvalami megdöbbentett és azt eredményezte, hogy a hangverseny után nem mentünk el akkora felszabadultsággal, mint jó zene után szoktunk. Ez az egy egy pedig éppen Bernstein legnagyobb erőssége: technikai felkészültsége. A technikának ilyen fokú megjelenése már súrolja az embertelenség határát és ha éz valahol kiviláglik, ijeszt és lehangol. Doráti Antal hosszabb ideig tartózkodott Budapesten. Sorozatosan vezényelte első zenekarainkat. A Filharmóniai Társaság zenekarával rendezett első hangversenyét nyomott hangulat ülte meg. Dorátinak éppen szokott könnyed nagyvonalúsága nem tudott kibontakozni a technikai és hangulati adottságok nyűgéből. A hangverseny kiemelkedő. legjobban sikerült száma Bartók ..Concerto1-ja volt. Következő hangversenyein fokozatosan szabadult fel és kapta vissza eddig megismert ..stílusát“. Klemperer egy remek Mozarteslen mutatta meg újra, hogy mégis csak Mozartot dirigál legszívesebben. Az Operaházban Svéd Sándor sorozatos vendégszereplése emelkedik ki az utolsó hónap estéi közül. Különösen a „Rigolelto“ előadása sikerült jól. Az együttes produkciója a „Rigoletto“ hőskorát idézte fel és újra «megmutatta az opera halhatatlanságának összes meggyőző indokait. Mint kortünelre kell kitérnünk a „Lammermoori Lucia“. Donizetti parádés operájának nagysikerű felújítására. Igen, a mull század elejének zenelársadalmi hangulata kél életre napjainkban. A közönség dallamra vágyik, a muzsikusok pedig szívesen teljesítik ezt a természetes és ilyen formájában egészséges zenei igényt. Gijurkovics Mária felülmúlta önmagát. Felújította az Operaház az év végén Borodin „Igor herceg“ című operáját is. A mű az orosz muzsika multszázadbeü megujulástkereső korából való. Kevé.sbbé mutat előre, mint Musszorgszky remekművei, de gazdag, népi eredetre utaló dallamanyaga révén ma is jól élvezhető muzsika. A Zeneművészeti Főiskola évzáró hangversenyei közül a zeneszerző növendékek és a végzett karnaqyképzösök hangversenyére emlékezünk szívesen. Fiatal zeneszerzőink iskolamunkái is elég bizonyságot adnak arról, hogy egyelőre nem kell féltenünk előkelő helyünket a nemzetközi zeneéletben. Az új karmesterek pedig az interpretáció művészetében adlak kitűnő teljesítményt. Róna Fri/pies vezetése lendületével, Sallai/ Iván pedig megformálásának mély gondosságával tűnt ki. A Zeneművészeti Főiskola operaénekes jelöltjeinek nyilvános vizsgaelőadása. sajnos, a várakozáson aluli teljesítményeket adott. Mint rendesen, ezúttal is főleg az énektudás hiányos volta akadályozta meg a szereplőket zenei és színészi képességeik érvényesítésében. Egyedül Sándor Judit produkcióját emelhetjük ki a műsorból. Nem vagyunk nyugodtak operaéneklésünk jövője felől, mert az elhangzott 427
