Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
MÓRICZ ZSIGMOND: A boldog ember (Athenaeum). Nem találhatott volna a kiadó alkalmasabb regényt Móricz Zsigmond müvei között a könyvnapra, mint „A. boldog ember“-! Az olvasó ugyan kételkedve veszi kezébe és arra gondol, hogy irónia lesz ez, az író gúnyolni akarja ezt az egész akkori világot, de azután, ha belélapoz a könyvbe, gyorsán elfelejti azt. Joó György élete nem olyan, amin ironizálni lehetne, mert az egyszerűen egy paraszt ember valódi élete. S hogy az milyen volt?.,. Éppen ez az, amit nehéz lenne meghatározni, mert Joó György, aki maga mondja el életét városbaszakadt rokonának, az írónak, azzal kezdi, hogy ő az ö kimondhatatlanul „boldog életét“ fogja elmondani s bármennyire nyomorúságosnak bizonyult az a regényben, arra mégis csak Joó György volt elsősorban hivatott, hogy megmondja, boldog volt-e csakugyan az élete vagy nem? A magyar paraszt életének utolérhetetlenül hű megjelenítése ez a könyv. Csodálatos eíevenségü, finom apró vonásokból szőtt idillisztikus képek bájolnak el s -azjtán mégis arra döbbenünk rá, hogy Űristen, mindez mégis milyen szörnyű, milyen kegyetlenül megalázó, hogy igaz lehetett! Milyen reménytelenségbe, kátyúba került a magyar élet az utóbbi évszázadban! Móricz Zsigmond is ezt érezte, míg ott ült vele szemben Joó György, a paraszti rokon s: „Mindezt a keserves nagy dolgot úgy mondja el, hogy nincs benne se lázadás, se harag. Nincs benne semmi támadás.“ Nézzük röviden, milyen volt Joó György élete? Talán elég lesz pár mondat. Csak annyi, hogy érzékelni tudjuk. Tíz éves korában halt meg az édesapja. Szegények voltak s ő árva is lett. Volt ostoros gyerek s már tíz éves korában napszámos, ,de mert erős és egészséges volt testben és lélekben egyaránt, egykönnyen nem esett kétségbe. Azt hitte, joga van örülni, de végül is csak a lányokban talált igaz örömet már gyermekkorától kezdve. Minden más vonatkozásban csak keserűség érte. Keresztülment minden megaláztatáson, ami csak uraktól, papoktól eredhet, de tanulékony volt, gyorsan rájött (miután nagyon kis örökségéből már kiforgatták), hogy „az uraknak kezében van a hatalom“, s ebből következik, hogy „mihent úr, mingyán vigyázni kell rá“, mert abból csak rossz származhatik, ha szembe mer szállni az urak hatalmával.' Ügy kellene szólni erről a regényről, olyan részletesen, hogy külön kifejthessük a szerkezeti zártságban rejlő művészi erőt, a lendületet s a részletekben megmutatkozó játékos fölényt. Szinte lírai lelkesedés fog el, mikor ilyeneket olvasunk a szerelmes fiatal leányról: „Haza is futott mingyán, úgy szaladt az, hogy olyat még nem is . láttam, minden porcikája szaladt. Mint mikor a szél viszi a kisvirágot“. Megkapóbb jellemzéseket, paraszti egyszerűségben praktikusabb és talpraesettség mellett is mulattatóan naivabb és bájosabb alakokat egyetlen magyar regényben sem találhatunk. De az egész mégis keserű lázadás az ellen a világ ellen, amelyben így kénytelenek élni becsületes, dolgos emberek és így találják meg a boldogságot. Igen, kivételes remekmű csakugyan — ahogy a kiadó leírja a jegyzetben, sőt bizonyára Nagy Endrének is igaza volt, mikor ezt írta róla a „Nyugatiban, a regény első megjelenésekor: „a világirodalom egyik halhatatlan remekműve“. Seres József VITÉZEK ÉS HŐSÖK NAGY LAJOS: Január (Szikra). Könyvnapi nyilatkozatában elmondta Nagy Lajos, hogy mennyi baja, vitája volt a polgári könyvkiadókkal. Azok mindig kellemes olvasnivalót szerettek volna íratni vele, ő meg nem tudott egyebet írni, csak amit maga körül látott, a valóságot. Elvonultak előtte az életnek derűs, közömbös és fölháborító képei, ő megfigyelte és megírta őket. Megörökítette, ez a szó elég föllejngős egyébként, de Nagy Lajos műveire pontosan érvényes. Észereivett ő és megírt olyan semmiségeket, amelyeket mindenki 380
