Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
ben ázó lövészárokbeli legénységgel (hogy a „fenség“ autón, esöcsuklyában' elrobogjon előttük), a frontra kényszerült aranygalléros dandárparancsnokot mindezek ellenére megsajnáló s a háború céltalanságában ődöngő ifjúsággal. Tersánszky regénye nem késett el. Ha nem tettük meg Komáromi után, most levonhatjuk a következtetést a kiszolgáltatott ember s az elnyomott nép tarthatatlan helyzetéről. Ma is elevennek, őszintének, szépnek érezzük ezt a könyvet, annál is inkább, hogy a mostani háborúban szomorúan tapasztaltuk meg igazát másodszor is. Koczogh Ákos GERGELY SÁNDOR: Gyanú (Szikra). A magyar közönség legnagyobb része csak ostrom után ismerkedett meg Gergely Sándorral és azzal a világgal, amelyet novelláiban bemu, tat. Pedig mi" is ebben a világban éltünk, csakhát a figyelmünk középpontjában nagyonis mi magunk álltunk, mint ahogy a kötet egyik darabjának, a „Vitézek és hősöknek“ a főszereplője is csak magával, legfeljebb még a maga családjával törődik. Ezt a hivatalnok-kispolgár alakját már a szerző hasonló című színdarabjában is megcsodáltuk s most újabb gyönyörűséget jelent látni egy TERSÁNSZKY J. JENŐ: Egy ceruza története (Révai). tJgy látszik, szinte törvényszerű már, hogy történetszemléletünket is előbb a szépirodalom revidiálja, csak azután a tudomány. Mindenesetre a tudomány rovására esik, ha nem a szépirodalom nyomában jár. Ezért élőbb még ma is Móricz Zsigmond Bethlen Gábor képe, mint a tudományé, ezért késett Dózsa jóvátétele Eötvös után csaknem éppen száz esztendeig s azért lehetett félre vezetni a két háború közti immár „negyedik nemzedéket“ is, mert nem vette végzetesen komolyan Komáromi János komikumba burkolt gondját, a „császári és királyi szép napok“-at illetően. ■ Húsz éve jelent meg Komáromi regénye, akkor írta Tersánszky is az „Egy ceruza történeté“-t, ugyanarról a témáról, ugyanazzal a végeredménnyel : finis Austriae. Emez nem jelenhetett meg, valószínűleg mert a szétzüllő monarchia hadseregéről rajzolt képben nagyon hamar magára ismert volna az" akkori magyar úri világ és „nemzeti“ hadsereg. Leplezetlenül őszinte rajzát adja a hazug hadi dicsőség utolsó napjainak a front mögött lebzselő törzstisztekkel, a meglepetésszerű díszszemlére három napig készülődő s egy álló napig esö-381 más megfigyeletlenül hagy. De azzal, hogy ő megírta, lényeges, történelmi hitelességű dokumentum vált minden apróságból. Béresek hajnali fölkelése, a helyiérdekű vasút lépcsőjén lógó utasok, a falusi ebéd és így tovább. 1910-től 1948-ig írta Nagy Lajos ezeket^ az. elbeszéléseket. „Egyiket még az első világháború előtt, másikat úgyszólván tegnap.“ Amit leírt, az mind igaz, történelemnek is. Ott van az évszám minden novella után. Mellé ; lehet tenni annak az évnek a fontosabb eseményeit, gazdasági helyzetképét, minden összevág. Békebeli rablókapitalizmus, Bet Illenék szégyenletes földreformja, „kis“ infláció, tőzsdések szüretje, gazdasági válság, első világháború, mikor még csak távolról dörgött, óvóhely, fölszabadulás, megindul az élet. De mennyivel gazdagabban írja meg mindezt, mint a történelem-könyvek vagy napról-napra az újságok. Még annál is sokkal elevenebben, ahogy az emlékezetünkbe beuneragadlak ezek az esztendők. Nagy Lajos nem szerkeszti meg a novelláit úgy szabályosan. Egyáltalán nem törődik például azzal, hogy a szereplők számát leszűkítse. Egészen mellékes személyek is belekotyognak a dolgokba. Nem tehet róla az író, ezek is ott voltak, nem lehel őket kiiktatni a cselekményből. De akárhány szereplő, egyik sem tömeg, személytelen statiszta. Mindegyik külön-külön ismerősünk, csak énpen elfelejtkeztünk róluk, egy-egy gyűjtőnévvel szoktuk őket elintézni. Aagy Lajos arra figyelmeztet, hogy mindenkinek az emberségét tiszteletben tartsuk. (S ne felejtsük el novellái olvasása közben, még négy évvel ezelőtt is milyen merészség volt melósokról, szobalányokról, soffőrökről emberi módon írni az akkori embertelen csupagőg Magyarországon!) Vargha Balázs
