Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
ISKOLA AZ EURÓPAI MEGBÉKÉLÉSÉRT A Helsingöri Nemzetközi Népfőiskoláról (Den Internationale Folkehöjskole) már sokat hallottam. Helsingőr csak egy jó hajításnyira van Kopenhágától. A vonat rövid félóra alatt ér ide. Charlottenlundnál még a végtelen tenger kékje maradozik el mellettünk, Helsingőmél egyre közelebb futunk Svédország partjaihoz. Alig öt kilométer széles itt a tenger. A jószemíí ember szinte beláthat a helsingborgi svéd házak ablakán. Dánia legfestőibb városa Helsingőr. A Kattegat-szoros szívében három ország békéjét őrizte századokon át. A parton épült ősi vár, a Krongborg magasra emelt fővel, büszke tekintettel figyelhette egykoron a norvég, a svéd és a dán nép békéért való aggódását. Hamlet Slotnak (Kastély) is nevezi a nép e várat. Itt lakott tán jó ötszáz éve a töprengő királyfi is? Lehet. A létezés filozófiai problémája tartotta akkor fogva a dán nép érdeklődését. A korunkban annyira divatos Kirkegaard is, az exisztenciális filozófia múlt századbeli előfutárja is, tán e sugallatokat hallhatta. A ma dánja már elfeledte e filozofáló örökségei: az 5 számára a létezés problémája a smör (vaj) árával kapcsolódik. Az iskolát elég nehezen lelem meg. Mint minden dán népfőiskola, ez is a város határában épült, óvatosan kerülve a művelődés számára profán városi zajt. Pavillonszerű épületeit egv hatalmas park öleli magához. Az igazgatót, Manniche urat nem találom itthon. Az UNESCO- ban ő képviseli Dániát és a most folyó ülésekre Amerikába utazott. Az őt helyettesítő gondnok Henning tanárt adja mellém kísérőül. Tőle tudom meg, hogy a Népfőiskolát 1921-ben alapították. Az alapítók célja az volt, hogy a különféle országok fiai közös tanulásra ggüljenek össze. Az első világháború után nagy volt a szakadék az európai lelkek között. A megbékélésre törekvők előtt irigyelt példaként lebegett a skandináv népek meghitt, meleg barátsága, mondhatnánk testvérisége. E barálkozás családi otthonai a dán népfőiskolák voltak. Helsingőr egy régi kastélyát vették meg és rendezték be. Ez az elhelyezés biztosította a főváros, Kopenhága könnyű megközelítését, de mégis megadta a nyugodt iskolai munkákhoz szükséges vidéki csendet, nyugalmat. A város háromországhatári jellege a termékeny nemzetközi légkör kifejlődését látszott biztosítani. Az első tanulók néhány kopenhágai munkás segítségével hozták annyira rendbe az épületet, a kertet és a gazdaságot, hogy a tanítás megkezdődhetett. Nagyon kevés bútoruk volt, ajtót helyeztek két székre és ez volt az ebédlőasztal. Az első szakács egy vasmunkás volt. Sem előző gyakorlat, sem szakácskönyv nem segítette őt a főzésben s így bizony äz étkezés nem volt nagyon változatos. Párolt marhahús, krumpli és feketekávé szerepelt leggyakrabban az étlapon. Az érkező külföldiek sorát az éhínség sújtotta osztrákok nyitották meg. ök nagyon el voltak ragadtatva az ellátástól. Otthon évekig katonai fegyelem szorította őket s itt az iskola demokratikus viszonyait nagyon különösnek találták. Hiányolták a parancsoló felsőbbséget, melynek tisztelet jár ki. Amikor az első reggel a társaság legidősebb tagja, egy hosszúszakállú, álmosszemű kőműves ingujjra vetkőzve, fapapucsban belépett, az osztrákok felugrottak és üdvözölték: Jó reggelt, Professzor Ür! Ezt komolyan mondták, mert abban a hiedelemben voltak, hogy valami előkelő nemzetközi egyetemre jöttek. Majd az osztrákok nyomában érkezett még két amerikai, három angol, öt német, egy ír és egy skót. A többiek, mintegy tizen, dánok voltak. Akadt közöttük egyetemista, hivatalnok, paraszt, de a legtöbben (a társaság fele) a városi munkások közül kerültek ki. E „messziről 175
