Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
kultúrával való élésre; írásra, olvasásra, gondolkozásra, fogalmazásra, érzékszerveik használatára képesítsük őket, fölébresszük lappangó képességeiket, megtanítsuk őket a könyv használatára, stb. Ez azonban csak a rendkívüli helyzetből adódó feladat, amelyen előbb-utóbb túl kell jutnia a magyar művelődési munkának. Hogy a módszer kérdésében mennyire kevéssé ismert területen mozgunk itt, arra jellemző, hogy igazában nem ismertük fel még magát a problémát sem. Innen van, hogy a szabadművelődéssel kapcsolatban a felnőttek pedagógiájának feltárását követeljük és szorgalmazzuk, holott nyilvánvaló, hogy a szabadművelődés rendes körülmények között semmiképpen sem azonos a felnőttek oktatásával, képzésével vagy nevelésével. A művelődés — akár egyénről, akár közösségről van szó — alapjában mindig önművelés, amelyben egyugyanazon személy vagy közösség egyszerre jelentkezik úgy mint adó, illetőleg befogadó tényező, az aktív és passzív szerep dialektikus egységében. Egészen sajátos jelenség, amelyet tehát az iskolai neveléstől vagy az iskolai nevelésre utalt felnőttek pedagógiájától függetlenül kell megfigyelés és vizsgálat alá venni s annak törvényszerűségeit megállapítani. (A szabadművelődés tehát nemcsak a ,népművelés“, de a „népnevelés“ kifejezéssel sem jelölhető folyamat.) A nevelés lényegében olyan folyamat, amely a kultúrával való élésre képesíti az embert. A művelődés már magának a kultúrával való élésnek a folyamata. Módszerességeinek, tehát nyilvánvalóan másként kell jelentkezniük, mint az iskolai nevelésének. A nevelés módszertanilag igen sokat köszönhet már a modern lélektani kutatás kitűnő eredményeinek. Nem így a felnőttek, általában a társadalom művelődése. Ez a probléma — valljuk meg őszintén — még nem ébresztette fel kellőképpen a tudósok figyelmét és kutatási becsvágyát. Elindulnunk természetesen itt is csak a modern lélektani kutatás eredményeiből lehet. Ám hol tartunk ma még — mi, magyarok — modern lélektani tájékozódásban? Ezen a téren talán még a szociológiainál is nagyobb és veszedelmesebb a művelellenségünk. Itt a legfőbb ideje, hogy műveltségünk hiányainak pótlásához ezen a ponton is hozzálássunk! Akkor majd csak eljutunk talán annak a feladatnak fölismeréséhez és megoldásához is, amellyel a társadalom művelődésének törvényszerűségeit tárhatjuk fel. Addig kénytelenek leszünk továbbra is jó ösztöneinkre és fantáziánkra bízni magunkat. Gombos Ferenc 100
