Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
cizált, önmagára irányuló, csak a kiválasztottaknak szóló ötvözete az érzékenységnek és önzésnek. Nemcsak Rilke stilromantikája avult el, de a szigetembernek benne megtestesült formája is. Iszonyodni a hallgatótól, a másiktól, elzárkózni az olvasótól, a néptől, együtt jár valami sajátos és gyökértelen irodalmi pózzal, ihlethajhászó mesterkéltséggel, egocentrizmussal, mely nemcsak Rilkére, de a századforduló egész nyugati irodalmára végzetesen jellemző. Rilke nyelve nem klasszikusan német. Bravúros, komplikált, de nem mély. Ize, illata el is mult a szeceszszióval. Annyira azonban mégsem kozmopolita, hogy a fordítóból ki ne kényszerítse szoros egymásutánban az amellyel, amelyek, akik, ahol, annyi, akik, amely, akikről alárendelő értékelését, tarkítva értelmetlenségekkel (..alvó gyermekágyasoké, akik bezárulnak“ ...), eléggel. A fordító szándéka az volt, hogy magyar Rilkét ad. Ez még eddig senkinek sem sikerült s hovatovább érdemesebb lesz újabb feladatokra felkészülnünk. Koczogh Ákos EÖTVÖS JÓZSEF BÁRÓ: Éljen az egyenlőség (MaDISz Országos Nevelési Titkársága). A Nemzeti Színház közvetlenül a háború előtt Galamb Sándor mértéktartó átdolgozásában nagy sikerrel újította fel Eötvös Józsefnek ezt az 1840-ben írt vígjátékát. Akkor inkább csak irodalomtörténeti érdekesség, legfeljebb szórakoztató vígjáték volt, ma ellenben megint nagyon aktuális is. Éppen olyan problémánk, hogy egyenlőség és demokrácia valóság legyenek és ne csak hangoztatott frázis, mint a szabadságharc nemzedékének. (-) DÉRY TIBOR: Pesti felhőjáték (Háy Károly rajzaival, „Budapest“). Kísérlet ez a kisregény, rosszul sikerült kísérlet. A háttérben áll és figyel az író: meg is látja mindazt Budapestből, amit egy idegen megláthat. Mi is csak figyeljük az eseményeket: jól megszerkesztett történet, de idegen az az elvonatkoztatott város, ahol történik, azok a könyvszagú hősök, akikben történik. Mert úgy beszél Déry Tibor magyarul — a tíz év előtti Déry Tibor —, ahogy made-in-France-regény hőse: „ugyanolyan hibátlanul, de ugyanolyan benső bizonytalansággal, ahogy előbb öt éven át a franciát, aztán egy éven át a németet beszélte — egyik sem anyanyelve, nincs is már anyanyelve.“ Ez így keményen hangzik, deegyrecsak az alcím jár eszünkben: „szerelmi regény két villámcsapás között.“ A két háború villámfénye láttatja ezt: nem lehet megspórolni a szenvedést. Nem ülhet „fenn a sziklán“ sem a polgár, sem az író. Az egyik szerelmi idillekbe feledkezve,' a másik csendesen tűnődve könyvei fölött. A tíz év előtti Déry Tiborról van szó, s talán jelképes vallomás tíz év előtti művének mostani kiadása: ez a polgári életforma és ez a művészi magatartás, felfogás és írásmód végérvényesen idejét múlta. Oláh Andor CERVANTES: A szép cigánylány története (ford. Gáspár Endre, ABC). A „Don Quijote“ hadat üzent egy korabeli műfajnak, a lovagregénynek. Gervantesnek ez az eleddig nálunk ismeretlen kisregénye sehova se vág fintort, olyan annak rendje módja szerint való romantikus kalandregény, amilyennek akkoriban ez a műfaj megkívánta. A táj ugyanaz, amelyen Don Quijote, a búsképű lovag vágtatott. A szép cigánylány természetessége, kissé szónokias, de találó eredetisége Sancho Panzáéval rokon. De ezenfelül ne firtassuk a rokonságot ott, ahol nincs. Igazán szabályszerű romantika ez. A főúri fiatalember beleszeret a szép cigánylányba, cigánylegénnyé válik érte maga is. Végül kiderül, hogy a cigánylány szintén elrabolt főúri gyermek, semmi akadálya a boldog násznak. Ha a „Don Quijote“ több lett, aminek írója szánta, ez a kisregény viszont pontosan az lett, aminek íródott. Persze sok erős, egészséges szín üti meg szemünket. A nagy, lendületes, szónoki mondatok között se állhatja meg Cervantes, hogy ne közölje például a kutyaharapás akkori legmodernebb orvosságát: „vett egy csomó kutyaszőrt, kisütötte olajban, rátette a harapásra az olajba mártott szőrt, fölibe pedig egy kevés megrágott zöld rozmarint tett.“ Ez a szőrivel 250
