Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
közülünk legtöbben: a mesékben más sincs, mint üres beszéd, képtelenségek tömege, mélyebb értelem nélkül, alléié csak-gyerekeknek való hitető históriák. Nem értik, hogy bennük van egy nép évszázados vágya az igazság után és hogy a sok csudálatosban a valóság szimbólumai rejtőznek. Harmadik: a falusiak illuziókeresése, amivel jogtalan állapotukat tették elviselhetővé, éppen a szimbólumaiktól fordította el őket. Mese helyett mozi — így lehetne legvilágosabban megmondani ezt. A moziban itt nem is a filmek ilyensége vagy olyansága a fontos, hanem az illuzióvolta. A mozi technikája, a képek gyors váltakozása: a mozgás, a fotocellás hangszóró: az emberi beszéd illúzióját kelti. Talán életében sem ült autóban, aki a filmet nézi, s úgy érzi, mintha, ő ülne benne a vásznon. Levásik róla a szoknyája s mégis úgy örül, mintha rajta csillogna az ezüstös estélyiruha. — Az illúzió hazudik, eíhazudja az igazi életet, míg a szimbólum a valóságnak adja meg igazi szép formáját. Illúzió és szimbólum között ég és föld a különbség, mese helyett mozi, nem jó vásár. Negyedik: azért a nép fia se örül, ha bolondnak tartják. Ha azt'látja, hogy rajta kívül senki sem hajlandó a világon a mindennapi életet csudálatosnak, megfoghatatlannak, titkokkal telinek látni, ő is hisz a titkok olcsó nyitjának. Pedig az élet csakugyan csudálatos, a titkok csakugyan titkok, a szimbólumok igazabb tükrei az életnek minden bölcs tudománynál. A tanult magyarok úgyíátszik nem hiszik ezt, kezdi hát nem — hinni a nép sem, Kivesznek a mesék, de ki vész velük a nép számára a dolog nyitja, értelmetlen lesz előttük az élet. Kellenek hát a népnek a meséi? Kellenek, mint a kenyér. De nem fogadja el, csak olyan urak« kezéből, akik a szépet úgy tisztelik, akik az emberi életet olyan csudálatosnak, megmagyarázhatatlannak tartják, mint ő a mesékben. Különben pedig elmenekül illúziókba. Fonó helyett elmegy a moziba és megnézi a legújabb amerikai revüfilmet. Görzsönyi György A MEDVE (Alföldi parasztmese) Volt a világon egy szegényasszony és volt annak egy okos leánya. De volt a faluban egy medve is feleségestül. A felesége is medve volt és arról volt híres, hogy a kisgyerekeket összefogdosta, zsákba rakta, hazavitte, megsüttette. Egyszer a kislányt az anyja kiküldte az erdőbe fát szedni, de ráparancsolt: — Lányom, vigyázz, meg ne fogjon a medveI — Ne féljen édesanyám, — mondta a lány — okos vagyok ént Amint szedegette a lány azt erdőben a fát, hát egyszer csak odamegy ám a medve. — Jó napot, kis lányom, mit dolgozol? — Szedem a fát bácsi — mondja a lány. — Gyere velem kislányom, veszek neked cukrot — mondta a medve. — Nem megyek, mert becsapsz — mondja a kislány. De amint a kislány másfelé nézett, a medve megkapta a nyakát, beledugta a zsákba, bekötötte, a vállára kapta, vitte hazafelé. Amint 24
