Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
A KULTÚRAUTÓ ÍGY KÜZD A TANYAI SÁRBAN Február 17. Vidáman nyeljük a kecskeméti út kilométereit. Lajost, soffőrünket, az új kocsival való ismerkedés láza, engem meg a vásárhelyi tanyajárás tervezgetésének izgalma véd a süvítő széí ellen. Hazafelé tartunk. Ma vettem át a minisztériumban az autót. Nyitott, szellős, levegős — katonának való. Nagv ieep. Az amerikai árúkölcsönből vettük. Ez a kétszáz kilométeres út a főpróba. Ha ezt kiáltjuk, a vásárhelyi tanyákra is eljutunk vele. — Három és t fél óra alatt hazaértünk. a Február 20. Szegedre megyünk. Erős hófúvás, hideg metsző szél. Tetőt kell építeni a kocsira. A város hajlandó munkaerőt adni, nekünk csupán az anyagot kell megvennünk. Már holnap dolgos munkáskezek szépítgetilc a kopott kultúrautót. Február 22. A vásárhelyi népfőiskolások ma korán keltek. De ha ők akarják a kultúrautón az első tanulmányi sétát megtenni, keljenek is. Felkapaszkodunk vagy húszán a kocsira. Először az orosz mezőgazdasági kiállításra megyünk. Az orosz évelő búza, az eperfába ojtott szőlő csodája után a város széles utcáin robogunk. Népfőiskolásaink általában nem idevalósiak. Van biharmegyei, koridorosi és eleki is közöttük. Nekik mutatjuk meg a várost. Elelnézünk velük a tanyavilágba is. Sugarasan futnak ki az útak a városból. A sugárútak mellett vagy keresztbe futó dűlők mentén sorakoznak a tanyák. Mindegyik a földtábla közepén helyezkedik el és a bejáróút vezet tőle ki az útra. A tágas és kerítetlen tanyaudvarokat akácfák övezik, a bejárókon jegenyék magasodnak. A fiúk nyíló szemmel, érdeklődéssel szemlélődnek. A maguk házatájával, vidékével vetik össze a látottakat. Február 23. Tizenketten, vásárhelyi tanárok, tanítók és parasztemberek a tanyai olvasókörökbe indulunk délután 3 órakor. Hat olvasókört látogatunk meg. A tanyaiak már várnak, hiszen a tegnapi nap piaci nap volt és így szemérlyesen beszéltem meg az elnökökkel menetelünket. Postai értésítésben nem bízom; egy hét alatt sem érné el a levelünk az olvasókört a mai sárban. Sóshalmon — úgy húsz kilométerre lehet a várostól — Bíró Jóskát (aki susáni ügyvezetőnk) és Makkai András parasztelőadót tesszük le. Bíró Jóska a népi írókról beszél a sóshalmiaknak, Makkai András pedig a szövetkezetek hasznáról igyekszik meggyőzni az itteni magyarokat. Kútvölgyön feneketlen sár fogad. Nekiszuszakodunk, Lajos másodikra állítja a motort és terepjáróra a kerekeket. Csak úgy dagasztja a sarat a jeepünk, de nem fog ki rajtunk a februári olvadás. Négy órakor már a kútvölgyi olvasókör előtt álíunk. Előadóink leszállnak és robogunk tovább. Kútvölgypart már kicsit homokosabb. Ide könnyebben eljutunk. Szakmáry Sándor mezőgazdaságtanszakos tanár és Komlósi Sándor ének-zeneszakos tanárjelölt a soros a leszállásnál. Hat órára a barackosi olvasókör ezüstkalászos vizsgájára szeretnénk eljutni. A Ficsérlénián vidáman száguldunk, de nemsokárá elérjük a föld útat. Erre már emberfia sem kocsin, sem pedig gyalog nem jár. Egymást követi a sok kótyvány (vizes, mély sár) és csak lóháton lábalnak át a barackosiak is. Nekirugaszkodunk a jó amerikai kocsival. Az égett olajszag és a temperatura jelzi, hogy a motor izzad-erőlködik, míg elvisz a barackosi olvasókörbe. Sebestyén Zoltán tanár a felügyelői hivatal képviseletében köszönti a tanfolyamot és az olvasókört. Leszáll vele Kriván Zoltán ének-zenetanár is. Utoljára maradt határunk egyik legszegényebb vidéke, a pecércési szikes. Arra sincs köves út. A szik hátára veszi a vizet 236
