Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-04-01 / 4. szám

rencia az időből, mint a beszámolókból. Örvendetes jelenség ez: azt mutatja, hogy igen erős az igény közös problémáink megtárgyalására és tisztázására.

Három probléma tért vissza következetesen a beszámolókban. Egyik az anyagi kérdés. Legtöbb helyen a társadalom még nem tekinti igazán magáénak a szabadművelődés munkáját, így sok tanács a szabadművelődési felügyelőtől akar pénzt szerezni. Pedig a tanácsok épp azért vannak, hogy az államtól független szervei legyenek a szabadművelődésnek. Sokan panaszkodtak arra, hogy a sok különböző szervezet és egyesület mind a többire való tekintet nélkül végzi a maga kultúrmunkáját, így az egymást „ütő“ rengeteg művelődési alkalomra nem is juthat közönség, a témákkal, előadók személyével se lehet jól gazdálkodni, tehát a nívó is szenved. Ez is azt mutatja: nem ismerték még fel a kultúrmunkát végző társadalmi szervek, hogy a Szabad Művelődési Tanács nem új szerv a sok régi mellé, hanem mindnyájuk segítségére és hasznára való; mindenekelőtt rajta keresztül egyeztethetik össze munkájukat. Hogy a már folyó szabadművelődési munkának nincs elég kontaktusa az élettel, annak okául többen felhozták, hogy a munka irányítói közt nincs eléggé képviselve a parasztság és ipari munkásság. Pedig ennek a képviselői ismernék legjobban a szükségleteket, amiket a mi munkánknak ki kell elégítenie. Még a munkáspártok s a Parasztpárt is legtöbb helyen értelmiségi foglalkozású embert küld a tanácsba. Kivált a községekben volna fontos legalább egy paraszt-, illetve munkásembert megnyerni a szabadművélődés ügyének, mondotta az egyik hozzászóló, mert általános tapasztalat, hogy ha felülről jön valami, bármilyen szép is, csak az előadás végéig tart a hatása. (Ennek a szempontnak a kiemelése félreértésre is adott alkalmat: a pedagógusok, akik jelenleg a szabadművelődés munkájának oroszlánrészét végzik, támadást éreztek némelyik hozzászólásban. De a konferencia többjzben hangsúlyozta, hogy nem akarja a pedagógusok jőszándékát és felkészültségét aláértékelni, mikor mások másfajta munkáját is nélkülözhetetlennek tartja.)

Előadások adtak ízelítőt abból a modern kultúrából, amit a szabadművelődésnek nyújtania kell. Bibó István „Parasztság és munkásság a jövő társadalmában“, Lükő Gábor „A népművészetek a szabadművelődésben“, Mód Aladár „Üj magyar történetszemlélet“, Szabolcsi Bence „A népzene“ címmel tartott előadást. Igen nagy volt az érdeklődés s heves viták kerekedtek a társadalmi kérdések körül. Igen biztatóak voltak ezek a viták: a legszenvedélyesebb hangú hozzászólók sem ragaszkodtak mereven a magukkal hozott tételekhez, nem akarták ráerőltetni a többiekre, hanem meghallgatták, fontolóra vették az ellenvéleményt is, teljes jószándékkal és kritikával igyekeztek egymás megértésére, igazi „szabadművelődési“ szellemben.

A gyakorlati irányú megbeszélések közül kettőt emelhetünk ki. A szabadművelődés állami és társadalmi szervei közti kapcsolatról és különbségekről Gombos Ferenc, a szabadművelődési ügyosztály vezetője tájékoztatta a konferenciát. Karácsony Sándor, az O. Sz. M. T. elnöke, a konferencia faluról jött résztvevőit gyűjtötte össze a falvak speciális problémáinak megbeszélésére.

A beszámolók és megbeszélések alapján Barczán Endre, az O. Sz. M. T. főtitkára fogalmazta meg a konferencia határozati javaslatait,

229