Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-01-01 / 1. szám

Nézzük meg ezt közelebbről. Itt vannak mindjárt a mesék szereplői. Hallgatja valaki, mit gonoszkodik a mesében a vénboszorkány vagy a vasorrúbába. Nem élvezné igazán a mesét, ha nem villanna rá közben egy-egy pillanatra a gondolata egyik vagy másik falujabeli vénasszonyra. Hogv a királyságot nyerő kanászlegényben, a királyfi megkérte legkisebb leányban a hallgatók magukat látják, történetükben a saját sorsukért izgulnak, arról kár is volna sokat beszélni. A gonosz mostoha, az ördöngős szüle, az irigy testvérek, vagy a vénasszony, aki a saját csúnya lányát varrja furfanggal a szép lányt szerető királyfi nyakába, a király, akit felesége hajt gonoszságokra: mind olyan alakok, akiken a hallgatók érzik a valóság szagát. A Nagyehető, Nagyiható, Nagyi ázható, Kőmorzsoló, Nagyhajigáló személyét is az élet adta, nem' a kitalálás. Erős János, Szép Palkó, Halász Józsi, Rózsa és Ibolya, Tündér Erzsébet, Tündérszép Ilona se egy seholsincs világ lakói, hanem rólam szól a róluk mondott mese, meg rólad: rólunk.

Vagy itt vannak a mesében szereplő, embermódjára beszélő, viselkedő állatok. A medve, amelyik erdőben eprésző lányok nyakát kapja el és viszi őket haza megsütni, megenni. A macska, vagy a félignyúzott bakkecske, amik beveszik magukat egy-egy biztos lyukba és onnan dirigálják a többi állatot. Mi közük ezeknek az említett állatok valóságos életéhez? — Ahhoz semmi, de az emberekéhez sok. Aki meghallgatja a medve meséjét és ismeri népe sorsát, mindjárt tudja, hogy itt a jobbágylányokat elkapdosó uraságokról szól a mese. A lyukból, biztos helyről uraskodó macska és bakkecske magas székben ülő hitvány emberek szimbóluma. Valóságos alapja van az elátkozott királylányról szóló mesének is, akit kígyóvá, vagy békává varázsoltak és csak az szabadítja meg, hogy a királyfi ágyába fogadja éjszakára,, vagy más próbát áll ki érte. Mindenki láthatott rá akárhány példát saját maga körül is, hogy szépülnek meg, virágoznak ki csúnyának tartott, esetleg éppen »békának« csúfolt lányok, mikor "egy legény rájukveti a szemét. Állatokkal való példálózást találunk csőstül a mindennapi népnyelvben és a népdalokban is.

A sárkányok viszont legtöbbször önálló képzeletbeli alakok. De őket se a kitalálás okoskodta ki, hanem rendesen az éjszakai érzéseit fejezik ki a falusi embereknek,' vagy legalábbis gyerekeknek. Ahol nincs aszfalt és nincs utcai villanyvilágítás, ott az éjszaka benépesedik mindenféle csudálatos lénynyel. Mindén bokor feketesége valami rémet idéz a riadt szemekbe. Ezek a rémek mindig eltűnnek, de éjszaka újra előjönnek, ki tudja, honnan, jaj, mintha ott látnám megint az egyiket, te, nézd csak, ott mozog —■ és már szinte a hideg ráz félelmemben. — Tehát a sárkányokat is a valóságos világ csudálatossága szülte, figyeljük csak meg, hogy majdnem mindig éjszaka jelennek meg a mesében is a színen, akkor kell velük megküzdeni a világot járó királyfiaknak;

Hogy mennyire valóságos világ, amiről a mese szól, olyan világ, aminek íze, szaga is van, jól mutatja eg«r példa. Kriza János »Vadrózsák« című gyűjteményében van szó Szép Palkóról, aki a király kívánsága szerint egv éjszaka alatt egy egész erdő helyét felszántotta, haricskával bévetette, megnevelte, megérlelte, learatta, kicsépelte, megőrölte és reggelre haricska puliszkát főzött belőle az ördögök segítségével. Lett a puliszkából egy udvarnyi, vitte a nép »ki kézbe, ki tarisznyába, ki abrosszal, ki zsákkal, még: szekérrel is, kitől hogy lehetett, karincába, pendejbe, s mindenképpen vitték mindenfelé; három órára a nagy állat nagy puiszka mind el vót hordva, még az odasikállódott fenekit es felvájták, s elvitték; otthon az egyik leszelt egy nagy lapos szeletet, mákot tört, ordát vett elé, reá tette s kétrétüleg kezibe csombojította; a másik bőrös disznyóhúst rántott s avval kötötte el; a másik édes téjjel, aszalt szilvalével, körteiével, disznyótepertyűvel; vert téjjel, sóstéjjel, tehéntéjjel, kecsketéjjel, alutt téjjel kalányozta fel; a másik feltúrózta, feltűrte, így malacot csinált belőlle, s úgy ették meg; a nagyobb házaknál még jó feles bihaltéjjel es használták, vaj pedig tálba, vaj rézlábasba, józsírosan túrózták, úgy,' hogy nem túrós puiszka, hanem puiszkás túró lett belőle; sok vót, aki olyant sohasem ett vót, s most úgy lakott belőle, hogy élig szuszogott el belé. A kiráj es felvitetett magának furustukra egy jó nagy darabot porcellán tángyéron, kihozatta a kamarából azt a nagy dézsát, amelyik teli vót ojan csíki túróval, mind a fáin vaj, abból jó bővön

22