Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
A nyelv-romlás és nyelv-rontás veszedelmeire való rámutatás már fél gyógyítás, mert tudatosítja a hibákat, hiszen csak azt a rosszat tudom elhárítani, amiről tudom, hogy rossz. Szükségesnek látszik egy valódi nyelvvédő szótár összeállítása, de nem Pintér Jenő-féle, amely annyi szempont után indult, hogy a végén nem volt szempontja s a sok hasznos útmutatás mellett tele van nyelvvédő délibábokkal, pontatlan magyarosításokkal s henye puristasággal. De ugyanígy szükség van egy nyelvvédő hangtanra a magyaros kiejtés előtérbe állításával, nyelvvédő szótanra a szótárral kapcsolatban, s végül nyelvvédő mondattanra a magyaros gondolkozás meggyökeresítésének érdekében. Ezt persze nem lehet felfújni. De e munkák készítése és előkészítése is már a nyelvvédelmet szolgálja. Végeredményben egy tengelyen fordul az egész kérdés. A tengely egyik vége: ép nyelvérzék. A másik: magyaros beszéd. Ezzel végzem is cikkemet, amelyhez a fő gondolatmeneten kívülesően azt a gyakorlati tanácsot fűzöm, hogy a szabadművelődés bárminő munkása ne elégediék meg a kitűzött politikai, kulturális vagy technikai anyag minél szakszerűbb közlésével, hanem igyekezzék a magyar észjárásnak megfelelő fogalmazásban, jó magyar kiejtéssel elmondani mondókáját. Aki magyarul gondolkozik, magyarán is fog beszélni. Laczkó Géza TÜCSÖK ÉS BOGÁR A MAGYAR HANGSÚLYOZÁS KÖRÉBŐL Hadifoglyok üzenetét mondja a rádió. így mondja: Szappanos János honvéd. Sőt a véget egybeolvasva: Szappanos Jdnoshonvéd... Nem csak véletlenül, egy névnél hangsúlyoz így, minden névben következetesen a keresztnéven van a nyomaték. Aki fülének ez a természetes ejtés, az gondolja csak meg, hogy lehet-e ennek valami eszes okát adni. Keresni valakit a vezetéknevén kell. Még csak nem is illendő, hogy a rádióbeli ismeretlen hölgy lejánosozza csak úgy Szappanosjánost. Rokonainak, barátainak János ő, otthonias beszélgetésben, mikor a kiléte nem lehet kérdés, de idegennek még a tulajdon édesaifyja is úgy mondja: „A nagyobbik fiam, tetszik tudni, ifjabb Szappanos János, már három éve lesz, hogy oda van.“ A rádióban az a hölgy az is úgy gondolja, hogy a Szappanosok figyeljenek az üzenetre, nej a Jánosok, de mondani mégis rosszul mondja. A hallásában van a hiba. Mert Rojtos Bandinak van igaza, Móricz Zsigmond novellája hősének, hogy neki nincs két neve, őt csak úgy hijják: Rojtosbandi. A rádióban olvasó hölgy meg tud németül, tud angolul, tud franciául, és ott mind a név második felét hallotta megnyomni, úgy érzi hát, hogy ez a kötelező. Angoltól, franciától, némettől nem vehetjük rossz néven, hogy ő hátra szereti dobni a hangsúlyt, előre valami pem fontosat tesz előkészítőnek, auftaktnak. A neveket is úgy mondja ki bölcsen, hogy a végén kedvére hangsúlyozhassa a fontosat, a Familienname-t, mely a személyazonosság megállapításában elsőrendű fontosságú. A magyar beszéd lejtése meg előre kívánta a vezetéknevet, a fon-18
