Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
UJ MAGYAR ÚT ság lehet számára. Németország már a császár hatalmában van, Franciaország, Dánia, Británnia fenyegetett helyzetben és különösen abban ez a szabad holland köztársaság. Csak egy szoros szövetkezés állhat ellent a császár hatalmának. Bethlen — bár neki nem szükséges a szövetség áhhoz, hogy nagy és boldog lehessen — szívesen áll a szövetkezők közé. Azzal a feltétellel azonban, hogy Franciaország, Szavoja és Velence szintén együttműködnek és hogy egy ünnepélyes követséget küldenek a szövetkezők a török portára. Egyetlen birodalom sem hatalmasabb ennél, hiszen egyedül a tatárok serege százezer fő. Ausztria mindent megtesz, hogy szövetségese lehessen, ugyanúgy Spanyolország, mely pedig bár mily büszkén is hirdette eddig megvetését a pogánnyal szemben, barátságát keresi most. Ha vallásos érvek súlya alatt vissza is riadnak a szövetségesek a pogánnyal való szövetkezéstől — pedig inkább más okok miatt — mégis nagyon szükséges ez a követség. Kéri még, hogy támadásában Szilézia felé most jobban segítség, mint annak idején Mansfelt és a szász-weimári herceg. Sziléziába induló seregén kívül még három más hadtestet kell felállítania országa védésére. Minderre nincs elég pénze, így kéri a szövetségeseket 40,000 tallér havi szubszidió fizetésére. Kéréseire szeretne gyors és minden kétséget kizáró választ kapni, mert Erdélyből nem jöhet át minduntalan egy követ. A válasz gyors volt, bátorító és dicsérő, mint mindig, de nem teljesen kielégítő: a holland köztársaság maga senkit sem vehet fel a szövetségbe, az angol királyé a vezetés. Quadt Londonba ment tehát és ott valóban (októberben) felvétetik a szövetségbe. Ezután újra Hágában van, ahol ellen jegyezteti a szerződést. A következő év februárjában hagyja el Hollandiát. Mire, majd egy teljes évi távoliét után hazakerül, Bethlen, mint tudjuk, már régen újra békében él a császárral. Ez a pozsonyi béke nagy felindulást okozott a szövetségesek között. Hága maga is elkeseredett és savanyú, gyanusítgató hangokat hallat. Bethlent újra azzal vádolták fegyvertársai, amiben maguk voltak a hibásak. A diplomácia és hírvivés útjai nagyon is lassan járták, a távolságot Kelet és Nyugat közt még nem tudták áthidalni. Bethlen hadjárata után felvette — nyugodt lelkiismerettel — a Konstantinápolyba számára még 1626 nyarán a dán király jóvoltából átíratott 30,000 tallért. Ez volt minden, amit a nyugatiaktól valaha is kapott. Ezután nem keres többé komoly kapcsolatot a nyugattal. 1628-ból fennmaradt egy latin levele a velencei holland követhez, amelyben a régi barátságra hivatkozva felvilágosítást kér a politika állásáról. A követ kielégíti kíváncsiságát és említést tesz két francia nemes-kalandor Erdélybe indulásáról. 1629-ben halljuk Hágát beszámolni új terveiről: Bethlen a lengyel koronát szeretné megszerezni. A porta elragadtatva fogadja e tervet. Hamarosan meg is jelenik a két francia, mint Bethlen megbízottjai a portán, hogy azután Moszkvába menjenek, a moszkovitákat is beavatni a lengyel tervbe és megindítani őket a lengyel király ellen. De Hága hiába várja a dolog további kibontakozását. Mielőtt tervét valóra válthatta volna, meghalt Bethlen Gábor. Valóban: fiatalon, szellemi és államformáló erejének teljében. — 92
