Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
ERDÉLYI ISTVÁN Hogyan segítették a magyarok a holland hadifoglyokat a II. világháború alatt? 1940 május 10-én, a hajnali órákban váratlanul megtámadták a németek a napóleoni háborúk óta semleges Hollandiát. A korszerűtlenül felszerelt védők hősiesen védekeztek a határmenti 40-50 méter magas dombok között. A német hadvezetőség végül megsokalta a négy napos ellenállást is. Május 14-én, a déli órákban több száz nehéz-bombázot küldött Rotterdam fölé s a XVII-XVIII. században épült belvárost — kb. 260 hektárnyi területen 25,000 lakást — néhány perc alatt a földig lerombolták. (A rotterdami belvárost leginkább a budapestivel lehet összehasonlítani: folyómenti lakónegyedek — gyárak és kikötő nélkül.) Ugyanazon a napon német ultimátum érkezett a holland hadvezetőséghez: ha még aznap le nem teszik a fegyvert, Utrecht városát éri a következő bombázás. S a hollandok meghódoltak a többszörös túlerő és az erőszak előtt. A megszálló hatóságok az első időben szabadon engedték a Királyi Hadsereg tisztjeit. Azt remélték ugyanis, hogy a gesztusuk által könynyebben bírhatják őket az együttműködésre. Amikor azonban kiderült, hogy a remélt együttműködést nem tudják elérni, hamarosan hadifogságba hurcolták a teljes hívatásos tisztikart. Nagy részüket a hírhedt stanislaui táborban tartották fogva a háború alatt. Közismert tény, hogy a németek által a hadifoglyoknak nyújtott élelmiszeradag nem volt elégséges. Az angol és amerikai foglyok azokból a csomagokból tartották fenn az életüket, amiket rendszeresen kaptak a nemzetközi Vöröskereszttől. A holland hadifoglyok nem voltak ilyen szerencsések. Bár a londoni holland kormány az ő számukra is biztosította ugyanezt az élelmiszerpótlást, csomagjaik legnagyobb része eltűnt valahol a német adminisztrációban. A várva-várt segítség azonban mégis megérkezett. Egyrészt semleges országokban élő hollandoktól, másrészt pedig Magyarországról. 1943 tavaszán egy csoport magyar vöröskeresztes nővér jelent meg a stanislaui tábor kapujánál és egy nagy küldemény szeretetcsomagot nyújtott át a tiszteknek, az első világháború után Hollandiában vendégül látott magyarok nevében. Képzelhető, mennyire meglepte és meghatotta a foglyokat a hálának ilyen kézzelfogható megnyilatkozása. Mint minden táborban, ahol nyugati hadifoglyok voltak, Stanislauban is sokan próbálkoztak szökési kísérlettel. Több tisztnek és kadétnak sikerült a táborból kijutnia, de a legtöbbjüket még a környéken újra elfogták. A szöknivágyók nemsokára tisztán látták a helyzetet. A tábor elhagyása után a lehető leggyorsabban valamilyen semleges területet kell elérniük. Választhattak Románia és Magyarország között, mert bár mindkét ország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Hollandiával, hadviselő— 82 —
