Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

HOLLAND KÖLTŐK

NIJHOFF

J A N O S

Nem volt magas keresztje: majd elértem váltammal lábát s mégis, feltekintve úgy láttam, nőtt és nőtt alakja, szinte felnyúlt az égig, túl a földi léten.

S hogy kivették a szeget a sebekből, merev teste karjaimban pihent, tudtam, hogy elszállt tőlünk, messzi ment, s ó, innom kell a keserű kehelyböl.

Mária vonta hűs fejét szívére,

Magdolna sírt — két keze égre tárva — Péter a városfalnál állt leverten.

Szeretett engem, itt, a földön járva, de úgy zuhant rám szent halála s vére, hogy szólni majd csak évek múlva mertem.

MARSMAN

HOLLANDI A

Szürke és mély az égbolt, alatta széles alföld és tavak; fák, malom, torony s üvegház állanak csatornák között hosszú, szürke sort.

En hazám s népem ez; e térben zeng a szóm, a hangom, ragyogjak csak egy estén ott, a parton: s hulljak majd szét, mint felhő, ha permetez.

(Kisjókai Erzsébet fordításai)

— 78