Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

rajzolt szemléletes és nagyvonalú képe egy két részlettől eltekintve valóban kitűnő. A magyar történelem eseményeire vonatkozó adatokban azonban annál több a téves és bizonyíthatatlan, úgy hogy alapos vizsgálat

mellett Bulcsúnak ez a Hóman Bálinttól megkezdett heroizálása végül is csak szép ábrándnak bizonyul.

Padányi nemcsak az alapösztönzést kaphatta Hómantól, hanem átvett tőle pár olyan adatot is, amely kétségtelenné teszi, hogy a Hóman- Szekfün túlmenő modern irodalmat nem tudott felhasználni. A magyar történetírás ezen reprezentatív összefoglaló müvéből ugyanis ép a koraközépkori rész avult el a leghamarabb. A közéletbe egyre jobban belemerülő szerző pedig még a későbbi javított kiadásokban sem értékesítette igen lényeges külföldi kutatások eredményeit. Kirívó példa erre a 907- ben vívott csata, amelyet a német történészek “a bajor történelem legnagyobb vereségének” neveznek, mégpedig joggal. Hóman és az ő nyomán Padányi is az ennsburgi csatáról beszél, holott az Admontban felfedezett és 1921 óta többször is megjelent ú. n. Annales Juvavenses Maximi (a “legnagyobb salzburgi évkönyvek”) alapján ma már bizonyos, hogy igaza volt Aventinusnak, az annyiszor lebecsült és megbízhatatlannak nyilvánított bajor humanista történetírónak: a támadó bajorokat Pozsonynál érte a katasztrofális vereség. A magyar köztudatba még kevésbé ment át az

újabb német kutatásnak egy másik megállapítása, az, hogy I. Henrik német király csak 926-ban kötötte a kilenc évre szóló fegyverszünetet, a 933-ra szóló adó megtagadása tehát valóban “casus belli” volt és a merseburgi vereséggel végződő hadjárat “büntető expedíció” akart lenni. Téved Padányi abban is, amikor azt írja, hogy ebben csak “egy hadosztály” vett részt, Widukind, a Corwey-i barát krónikája részletesen elmondja,

hogy a Thüringiába és Szászországba tört sereg két részre oszlott. Az egyiket még előbb rajtaütéssel egészen felmorzsolták és szétszórták. A másik e vereség hírére szembeszállt ugyan Henrikkel, de látva a szász sereg új taktikáját, azonnal feladta a harcot és szinte veszteség nélkül elmenekült.

Ami magát Vérbulcsut és viselt dolgait illeti, először is a névmagyarázatot kell helyesbítenünk. Bulcsu nem bölcset jelent, hanem Pais Dezső megfejtése szerint bizonyára “Vérbocsátót”, ami nyílván a vérszerződések és áldozatok szertartásaival függ össze. Bulcsúnak a bizánci császártól kapott “patrícius” címét nem lehet a Nagy Károllyal való egyenrangúság jelének tekinteni. Igaz, hogy Martell Károly, Pipin, Nagy Károly és sok más, Bizánctól független fejedelem és méltóság is viselte ezt a címet, de a X. században már kijárt minden Bizáncban megkeresztelt barbár fejedelemnek. Itt kell megjegyeznem azt is, hogy Bulcsút Konstantinápolyban keresztelték meg és nem Viddinben. A szerző emlékezetében összetévesztette Ajtony megkeresztelkedését Bulcsúéval. Puszta feltevés, hogy Bulcsu nővére kötötte volna az első “politikai” külföldi házasságot. Az tény, hogy Arnulf bajor herceg Konrád királlyal való küzdelmei közben egyszer a magyarokhoz menekült, még pedig családostól. Lehet, hogy van alapja a késői hagyománynak, amely szerint tőlünk hozott volna új feleséget magának. De arra nincs adatunk, hogy ép ettől, a lehetséges, de nem biztos magyar asszonytól származott volna Judit, Henrik herceg felesége, Gizella királyné nagyanyja.

— 54 —