Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
REMÉNYI JÓZSEF Emily Dickinson Ha a női költőkre, Louise Labéra, Elizabeth Barrettre, Annette von Droste-Hülshoffra gondolunk, első érzésünk az, hogy a szerelem leikével s érzésével élték át életüket s érvényesítették alkotó tehetségüket. Lírájuk elképzelhetetlen a szerelem ihlete nélkül. A szerelem mellett rendszerint a természetre terjed ki figyelmük. Szerelmükben nem egyszer a tapasztalati világ túlvilági üdvként hat s a raffinált érzékiség is az angyalok zenéjének visszhangja. Áradó vagy pepecselő hangulatukban, borzongató vagy boldog lelkiállapotukban, a valóság realisztikus érintésében, csapongó képzeletükben, érzelmeik roncsaiban mindig tudatában vagyunk annak, hogy női s művészi létjogosultságukat abban látják, ha a szerelemmel nemesíthetik vagy kínozhatják végzetük formáját. A legkiválóbb amerikai női költő, Emily Dickinson, műveiben a szerelem panaszkodó vagy trillázó hangját ugyancsak halljuk, de a szerelem nem központi témája. A verseiből kisúgárzó szépség, közvetlenség, meghatottság s elszigeteltséget éreztető öntudat erőt kap a szerelemtől, ám Emily Dickinson elsősorban szenvedélyesen gondolkodó lélek volt. Szenvedélyesen gondolkodó lénye az életet s a természetet a maga teljességében próbálta átfogni s metafizikai hajlama a romantikusok legkedvencebb fogalmait, a “halál”-t s a “végtelen”-t belekapcsolta művészileg kifejezett érdeklődési körébe. A szavakba ömlő gondolat a költői kép közvetítésével határozza meg versei jellegét s noha jelentékeny hányaduk a művészi fegyelem szempontjából gondozatlan, az összbenyomás mégis a hiteles lírai élmény. Mielőtt költészetét méltatnám, szükségesnek vélem az életrajzi adatok közlését. Emily Dickinson 1830-ban született Massachusetts állam Amherst városában. Puritánok leszármazottja. Apja ügyvéd volt s kongresszusi képviselő, nagyapja Amherst College egyik alapitója. A család morális légkörére jellemző, hogy az apa, aki szerette Emilyt s két testvérét, “erkölcsi érvekkel” tiltotta meg leányának a versírást, nem számolván azzal, hogy Emily bátorítást nem igényelt, ennélfogva az apai tilalmat sem tudta komolyan venni. Élete külső jelenségekben egyhangú volt; annál gazdagabb belső élete. Állítólag reménytelenül beleszeretett egy philadelphiai protestáns lelkészbe, aki házasember volt. Arról is szó esett, hogy egy fiatal new-englandi lelkész nőül akarta venni; a házassági terv nem valósult meg. Újabb időkben azt olvastuk, hogy vénleánysága Oidipus-komplexumának tudható be; azt is írták róla, hogy lelki konfliktusai lesbosi természetére vezethetők vissza. George Whicher irodalomtörténész e feltevéseket visszautasítja; véleménye szerint “szerelmi versei megnyilatkozásai egy érzékeny szivü nőnek, aki a szerelmet a maga valóságában alig ismerte.” Pózmentes lelke idegenkedett a hazugságtól s szerepjátszástól. Szülei otthonában remeteéletet élt; szobája s kertje volt univerzuma s az elképzelt világ, amelyben nem kellett a köznapok — 29 —
