Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
(E kötetet különben legközelebbi számunkban részletesen ismertetjük.) 66 Jelentős része ennek a tervnek a rendszeres magyar leíró nyelvtan és tüzetes magyar nyelvtan elkészítése. Ennek megvitatására az Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága 1953. áprilisában nyilvános vitaűlést rendezett, majd az alapvető kérdések tisztázását a bizottság 1953. szeptemberében új vitaűlésen kísérelte meg. A vita menetét két vélemény dominálta: Tompa Józsefnek egy, a hagyományhoz ragaszkodóbb és Sulán Bélának már inkább az orosz (marrista) felfogás felé hajló nézete, amely szerint pl. a hangtan nem tartozik a nyelvtan rendszerébe, és csak két főrész, az alaktan és mondattan szerepel a leíró nyelvtanban. Úgy látszik, hogy a két ankét még nem zárta le a kérdést és a vita folyik tovább.^ A régi magyar nyelv kutatása terén a nehézségek dacára komoly eredményekre tud rámutatni a magyar nyelvtudomány. Bár a nyelvtörténeti források és adattárak további kiadása még mindig nagyrészt a jövő reménye, így pl. a Codices Hungarici sorozat folytatása még késik, de már folynak a Nyelvtörténeti Szótár, a magyar történeti személynévszótár és természetesen az akadémiai Nagyszótár kiegészítő és rendező munkálatai. Ezekben a történeti magyar nyelv, tehát a magyar történeti műveltség alapja kap hozzáférhető elhelyezést és válik a rendszeres kutatás nélkülözhetetlen anyagává. így a munkálatok befejezését a legnagyobb érdeklődéssel kell várnunk. Szorosan ide tartoznak a nyelvtörténeti feldolgozások és összefoglalások, amelyek terén viszont részben az egyes nyelvemlékek feldolgozása,6* részben pedig az egyes nyelvemlékes korszakok általános és bizonyos jelenségeket vizsgáló elemzése terén jelentek meg maradandó értékű tanulmányok.^ ÚJ MAGYAR ÚT 66. Ez a kiadás különben nem az “ötéves terv” alkotása, még kevésbbé vívmánya. Már a háború alatt készen volt, de elpusztult az Akadémia 50 ív terjedelmű, hatalmas helyesírási szótára, amely Nagy József Béla gondozásában jelent volna meg. L. erre: Magyar Nyelv, L., 222 (a lap alján). 67. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának vitája a leíró nyelvten tárgyáról és felosztásáról. Magyar Nyelv, L. (1954.), 1-2., 1-17 1. 68. E nyelvemlék-monográfiák “mintakötetét” Bárczi Géza írta “A tihanyi apátság alapítólevele, mint nyelvi emlék” címen (Bp., Akad. Kiadó, 1951.), amellyel Kossuth-dijat is nyert. Kniezsa István “Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig” (Bp., Akad. Kiadó, 1952.) volt a következő a sorban, amit egyelőre B. Lőrinczi Éva “A Königsbergi Töredék és Szallagjai” (Bp., Akad. Kiadó, 1953.) című kötete zárt le. 69. Bárczi Géza: A magyar nyelvtörténet korszakai. Magyar Nyelv, XLVI., 1-8 és XLVIL, 125 és köv. — Benkő Loránd: A történeti személynévvizsgálat kérdései. U. o. XLV., 116-124., 244-256. — Gáldi László: Középkori szójegyzékeink új kiadásáról. U. o. LI., 139-146. — Moór Elemér: A magyar népnév eredetének kérdéséhez. Nyelvtud. Közlemények, LIV., 75-95. — Pais Dezső: 1055-1095. (A tihanyi apátság alapító leveléről.) Magyar Nyelv LI., 3-9. — U. a.: A nyelvemlékség korhatárolása. U. o. XLV., 310-314. — U. a.: Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában. U. o. XLVI., 8-15., 77-113. — Szabó Dénes: A dömösi adománylevél hely- és vízrajza. 56 1. Bp., 1954. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 85. sz.) — 140
