Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
József, Gombocz Zoltán és Horger Antal fontos, alapvető művei maradnak ki, hanem említés sem történik élő szerzők eredeti és fontos köteteiről, tanulmányairól, hogyha az illetők nincsenek “a rendszer vonalában”, külföldön élnek, stb. így a Benkő-Lőrincze-féle bibliográfia, mint a kommunista nyomásra (vagy szellemben) visszafelé ható történetírás egyik legriasztóbb terméke fog ott maradni örökre intő például a magyar nyelvtudomány művelői számára. Amit a tervezet a “csoportnyelvek” kutatásáról ír, e téren sok nem történt. A magyar köznyelv területén azonban már befejeződéshez közeledik az Országh László vezetése alatt szerkesztett ú. n. kisebb mű, “A magyar nyelv kézi szótára”,64 amely a magyar szókincs magját, legfontosabb 55-60,000 szavát dolgozza fel, és az ú. n. nagyobb mű, az Akadémiai Nagyszótár kb. 150,000 szóval. Mindkettő a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készül. A magyar helyesírás ügyének rendezése hosszú és kemény harcok és viták 65 után egyelőre nyugvópontra jutott. “A magyar helyesírás szabályai” 10., átdolgozott és bővített kiadása 1954-ben végre megjelenhetett az Akadémia I. osztálya Helyesírási Főbizottságának kidolgozásában. A most már 268 lapra rugó mű eddig még nem tapasztalt alapossággal és rendszerességgel tárgyalja helyesírásunkat. Kár, hogy olyan hibás nézet is belecsúszhatott, mint pl. az "észszerű" szónak új “ésszerű” írása, amelyről igazán nem lehet elmondani, hogy túlságosan “ész-szerű” volna. De még nagyobb baj, hogy a kötet példamondatainak nagy százaléka kommunista propagandaszólamokból, a mai sajtó párt-frázisaiból van összeszedve, így a szabad földön élő magyarság és a jövő szempontjából egyaránt hasznavehetetlen. 64 65 BAKÓ: A magyar nyelvtudomány sorsa 64. L. erről a Magyar Nyelvőr 1953: 387-407. lapjain adott részletes tájékoztatást és Országh László mutatványát, Magyar Nyelv, L. (1954.), 225-233. V. ö. ezzel Zolnay Béla kritikai megjegyzéseit, Magyar Nyelv, LL, 324-328. 65. A vita hullámzásának érzékeltetésére a szokottnál bővebb utaló anyagot közlünk: Benkő Loránd; A helyesírási bizottság működéséről. Akad. Értesítő, 1951. márc. (58. k. 82. 1.) — U. a: Helyesírásunk néhány kérdéséről. Magyar Nyelv, XLVII., 89. — U. a: Megjegyzések néhány időszerű helyesírási kérdéshez. U. o. L., 179-192. — Deme László: Amíg a cz-ből c lett. Magyar Nyelvőr, LXXIV., 78-83. — Fábián Pál: “A magyar helyesírás szabályaidnak 10. kiadásáról. Anyanyelvűnk az iskolában. 1955., 4., 97-102. — Farkas Vilmos: Jegyzék “A magyar helyesírás szabályai” tizedik kiadásának szótári részében a kilencedik kiadáshoz képest végrehajtott változtatásokról. Bp., 1955., Akad. Kiadó (Nyelvőr Füzetek, 3. sz.), 23-34. 1. —; Lőrincze Lajos, Helyesírási reformunk és az ly kérdése. Magyar Nyelvőr, LXXIV., 88-100. — U. a.: A magyar pedagógusok helyesírásunk nehézségeiről. U. o. LXXV., 91-96., 194-200. — Nagy J. Béla: Helyesírási kérdések. Magyar Nyelv, XLVII., 299 és köv. — U. a.: Hozzászólás Szemere Gyula cikkéhez. U. o. LI., 113-119. — Pais Dezső: Éjtszaka - éccaka - éjszaka. U. o. L., 193-198. — U. a.: A Magyar Helyesírás Szabályai tizedik kiadásának előzményeihez és fogadtatásához. Csillag, 1955., 2., 421-429. — Szemere Gyula: Helyesírásunk új szabályzata. Magyar Nyelv LI., 102-113. — Takács Etel: A helyesírástanítás kérdéséhez. Magyar Nyelvőr, LXXIV., 84-88. Stb. — 139 —
