Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
ÚJ MAGYAR ÚT ma is sok fontos feladat marad a kutatók magánügye, maguk a kutatók pedig hosszú évekig “senki ügyeként” eldugott vidéki fészkekben robotolnak. A magyar nyelvtudomány újjászervezése Azt a küzdelmet, amely egyrészt a Magyar Nyelvőr és köre, másrészt pedig a Magyar Nyelvtudományi Társaság között lefolyt, helyszűke miatt nem követhetjük részletesebben nyomon. Többirányú hatásra — legfőképen pedig az ötéves tervben “egyenirányított” szellemi munka nyelvészeti részének elvégzésére végre szükségesnek látszott a két csoport egyesítése; e művelet folyamán nyilvánvalóvá vált a Nyelvőr-csoport gyengesége, kiöregedett vezetőinek a további irányítás szempontjából való hasznavehetetlensége. így az Országos Néptanulmányi Egyesület, továbbá a Körösi Csoma- Társaság tagjainak 1949. május 31.-én a Magyar Nyelvtudományi Társaságba való belépése tulajdonképen a kommunista hajlandóságú csoport kapitulációját jelentette a “budapesti iskola” nyelvészei előtt. A megújhodott Magyar Nyelvtudományi Társaság, mint a magyar nyelvtudomány legfontosabb társadalmi szerve 1949. december 19-21.-én megrendezhette az első országos nyelvészkongresszust, mely megvitatta az első nyelvtudományi ötéves tervet (1. alább) és megemlékezett Gyarmathi Sámuel “Affinitás” c. munkája megjelenésének 150. évfordulójáról. A két, addig erősen rivalizáló folyóirat közt a feladatokat úgy osztották meg, hogy a Magyar Nyelv hatáskörébe került a nyelvtudományi kutatójeliegű cikkek közlése, a Magyar Nyelvőr pedig nevének jobban megfelelő feladatként a nyelvműveléssel, irodalmi és népnyelvvel való foglalkozást kapta. Ez utóbbi folyóirat 1954 óta az Akadémia Nyelvművelő Főbizottságának a folyóirata lett, terjedelmesebb, rendezettebb és sokkal fegyelmezettebb, mint korábbi gazdái kezén. Ez a “kifejlesztés” viszont a Magyar Nyelvtudományi Társaság komoly áldozatába került, mert cserébe most már végleg meg kellett szüntetnie addigi nyelvművelő folyóiratát, a “Magyarosan”-t. De megőrizték fontos sorozatukat, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványait. Ez a kiegyenlítődés azonban nem ment simán. Három teljes esztendőnek, a “nyelvészeti sztálinizmus” és a “magyarországi marrizmus” nagy csatáinak kellett elmúlniok, hogy megnyíljanak a rések, a magyar nyelvészek biztosan elfoglalhassák pozícióikat az Akadémián, megszervezzék bizottságaikat, szakosztályaikat, folyóirataik munkatársi gárdáját és megindítsák azt a komoly, produktív tudományos munkát, amely egyre fokozódó megbízhatóságával és egyre csökkenő marxista szólamaival hovatovább egyik fő reménysége a magyar szellemiség elnyomott táborának. Ez a fejlődés a Magyar Nyelvtudományi Társaságból indult ki. A Magyar Nyelvtudományi Társaság munkája az utóbbi években minden nehézség dacára komoly ütemben haladt. 1955-ben már 256 tagja volt az 1953. évi 198-cal szemben (jellemző, hogy korábbi adatai az elnöknek sincsenek!); de még mindig messze van az 1944. évi 354-től, amelyhez a Magyar Nyelv még további 989 előfizetője járult. Az 1955. évi jelentés szerint 22 felolvasó ülést tartottak: 6 a magyar, 5 a finn-ugor, 3 a szlávisztikai, 2 az orientálisztikai, 6 az általános szakosztályban hangzott el. Összesen 4 külföldi előadójuk volt: Erkki Itkonen (Helsinki), — 132 —
