Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

Hasonlóan nagy hiba volt az élőnyelv és a tárgyak, dolgok kapcsolatának agyonhallgatása. Ez megint arra vezet, hogy a hagyományos magyar tárgyi kultúra emlékei a mostani időkben beláthatatlan gyorsasággal kiveszvén, akkorra, amikor egy másik ötéves terv bölcsei ismét “felfedezik” ezt a fontos tudományos elvet (melyet szintén a debreceni intézet alkalmazott “programmszerűen” már korábbi munkájában), az eredeti magyar népi kultúra tárgyi és cselekvési emlékei már sokkal kisebb mértékben fognak szerepelni a begyűjthető anyagban. Mert ha újság, rádió, szervezett népművelés már korábban is oly sokat módosíthatott a magyar nép élet- és munkaformáján, mint ahogy annak tanúi lehettünk, ez a változás sokkal élesebb és gyorsabb éppen a mai időkben.31

Szinte komikus, hogy a tervezet “földrajzinév-próbagyűjtésekről” beszél. Ezen a téren is nagyon feledékenyek az összeállítók. Pedig találhatnak Magyarországon és Erdélyben éppen elég gyűjtőt, aki felvilágosíthatná őket az előzményekről.32

Bizonyos fokig megnyugtatóbb a régi magyar nyelvre vonatkozó rész. Nem csoda, hiszen az összeállítók eredetileg ezen a területen otthonosak. Csak félős, hogy a kommunisták viszont éppen itt fognak legerősebben belevágni a költségvetésbe, így a különben hasznos munkálatokat valószínűleg javarészt meddőségre kárhoztatják.33

Lényeges változás van a magyar szókincs eredetének történetét vizsgáló programmrészben. Itt erősen átbillent a hangsúly a szláv rétegre. Az azóta megjelent munkák valóban érzékeltetik is ezt a hangsúlyváltást.34 Nagy csapás a Gombocz-Melich-féle Magyar Etymológiai Szótár kihagyása. Ez a kitűnő munka, a magyar nyelvtudomány egyik legszebb alkotása, bár lassan haladt a befejezés felé, mégis nélkülözhetetlen kézikönyvévé vált minden szakkutatónak. Csak gyér vigasz helyette az a pont, ahol a Bárczi Géza-féle Magyar Szófejtő Szótárnak, amelyet eleve szűkített szempontjai és csökkentett terjedelme miatt nem is a tudományos kutatómunka kézikönyvéül, hanem a “művelt nagyközönség” tájékoztatására szánt a szerző, “további bővítését” Ígérik.

Végezetül ne feledkezzünk meg arról a demagógiával határos módról, ahogyan az új, központilag irányított kutatás feldicsérése kapcsán a “magántanárok magánügyévé” vált korábbi feladatokról írnak. Csak nézzenek körül: 31 32 33 34

BAKÓ: A magyar nyelvtudomány sorsa

31. Bakó Elemér: A népnyelvi gyűjtés és anyagrendezés módszere. Debrecen, 1943.

32. Különösen fontosak e téren Szabó T. Attila kolozsvári egyetemi tanár hatalmas helynévgyűjtései, történeti és módszertani tanulmányai, valamint a Magyar Népnyelv idézett intézeti jelentéseinek ide vonatkozó részei.

33. Ennek már biztos jeleit mutatják pl. Mód Aladárnak “Az anyanyelvi oktatás és a magyar nyelvtudomány néhány kérdéséről” című, a Társadalmi Szemle 1953. januári számában (51-71. 1.) megjelent nagy cikkének idevágó passzusai, amelyekkel az 1952. évi szegedi (második) országos nyelvészeti kongresszussal kapcsolatban foglal állást.

34. Legfontosabb alkotása ez új kiadványhullámnak Kniezsa István többkötetes nagy műve a magyar nyelv szláv jövevényszavairól, sorozat jellegű kiadványai közül pedig a szintén Kniezsa irányítása alatt megjelenő akadémiai folyóirat, a Studia Slavica.

— 131 —