Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
“Ez nagyon nehéz és kényes kérdés. Sajnos, itt azt kell mondanunk, hogy a szociális megértés nem mindenütt van meg. A nagybirtokosok mindig arra hivatkoznak, hogy ma nekik olyan nagyok a terheik, hogy nagyobb terheket már nem bírnak elviselni. Hollandiában 10-13 gyermekes család is tudott még magához venni egy-egy gyermeket.” A rögtönzött válasz sejteti, hogy megértette, miről van szó. Sajnos, a részletekre már nem tér ki bővebben. A gyermekakciók Hollandiában sem a közép- vagy nagybirtokosok ügye elsősorban; vagy mivel ez az osztály ott hazai értelemben ismeretlen, inkább mondhatnánk: nem a dúsgazdag gyárosok vagy kereskedők kedvtelése. Igaz, ezek sem hiányoznak; de nagy többségében az ú. n. kisemberek: iparosok és gyárimunkások, parasztok és tisztviselők tömegmozgalomként kell elkönyvelnünk mind a magyar, mind a több mint 100,000 német és osztrák gyermeket befogadó segélyakciókat. Hogy a kérdés mennyire nem volt alaptalan, elég arra emlékeznünk, hogy, ha összehasonlítanánk a holland kispolgár évi jövedelmét az említett birtokosok évi bevételével, az utóbbiak biztosan sokkal magasabbak lennének — a “nagy terhek” ellenére. A huszas évek megcsonkított, leszegényedett, ipar-nélküli Magyarországának leggazdagabb társadalmi rétege nem gondolt egy hazai nagyvonalú gyermekakcióra! Ezért kellett 1920-26 között több mint 56 ezer magyar gyereknek Belgium, Hollandia és Svájc keresztyénéinek vendégszeretetét élveznie. A sokat emlegetett vérségi kapocs gyengébbnek bizonyult, mint a keresztyén szeretet ezer kilométereket és ismeretlenséget áthidaló ereje! Nem csak történelmi példák, mint pl. Széchenyié, aki éppen 100 esztendővel azelőtt ajánlja fel évi jövedelmét a nagy nemzeti terv, a Tudományos Akadémia megvalósítására; — s nem csak a történelem vihara, az 1945-ös földosztás ítéli meg ezt a társadalmi osztályt, hanem mindezek előtt és felett magának Istennek a kijelentése. “Aki azért tudna jót cselekedni és még sem cselekszi, bűne az annak.” (Jakab levele 4:17.) S akit előbb Isten ítél meg, annál ez az ítélet később megjelenik a személyes életében is — a történelemben. De nem csak a “gazdagnak” szól Isten kijelentése, hanem nekünk is “szegényeknek”, s nem csak 30 évvel ezelőtt, hanem most 1956-ban is. Vájjon mi minden jót megcselekszünk, amit megtehetnénk —• talán éppen a sokszor magyarságukat és hitüket elveszítő és elfelejtő gyerekeinkért — vagy megint külföldi keresztyéneknek kell azt elvégezniük, amire pedig a mi szegénységünkből is telne? Irodalom H. S. S. Kuyper, Hongarije. (Herrinneringen van een Hollandsche vrouw.) Baarn, 1919. — Helpt Hongarije! (Indrukken van vijf Nederlanders gedurende een 14-daagsche verblijf in Hongarije), 1920. — Gedenkboek. Ned. R. K. Huisvestingscomité (Uitgegeven tér gelegenheid van hét 10 jarig bestaan: 1914-1924.) — Dr. W. C. A. baron van Vredenburch, Een en ander over de Hongaarsche Kinderactie in Nederland. ’s-Gravenhage, 1927. — A Magyarok Világszövetségének tárgyalásai. Budapest, 1930. — De Tijd. (R. k. napilap.) — De Standaard. (Ref. napilap.) — De Heraut. (Hetilap.) — De Hongaarsche Heraut. (Havilap.) TÜSKI: Hollandiai gyermeküdültetés — 121 —
