Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
ÚJ MAGYAR ÚT A gyermekakciók befejezése A nevelőszülők és a gyerekek között kialakult jó viszonyt, a sokszor majdnem igazi “családi köteléket”, mindig ketté szakította a hazaindulás napja. Egy ilyen pályaudvari indulásról így számol be egy kisvárosi újság, az “Arnhemsche Courant” riportere. “Látni lehet, hogy milyen nehezükre esik a búcsúzás. Legtöbbjüknek a könnye is kicsordul, amikor a beszállásra és az utolsó búcsúintésre kerül a sor. Ez az igazi bizonyítéka annak, hogy milyen otthon érezték magukat a vendégszerető Hollandiában.” “Ha nem is volt hiány könnyekben, mégis milyen más képet mutattak a vonat fiatal utasai, mennyire kedvezőbb volt az, mint amit szombaton láthattunk, amikor a budapesti vonat a következő csoporttal megérkezett. A szombati látvány igazán tragikus volt. Sápadt, kiéhezett arcocskák. Sokszor még ruhának sem lehetett nevezni azokat a rongyokat, amik a kis testeken lógtak. A legtöbbükön hiába kerestük az alsófehérneműt . . . Szerdán, a búcsúzásnál friss, pufók arcokat láttunk, s míg a könnyek meg nem jelentek, vidám, csillogó szemeket. Mindnyájan szépen fel voltak öltözve. A magukkal vitt kis, nagy és igen-nagy csomagok pedig beszédes bizonyítékai a nevelőszülők rokonszenvének a magyar szülők iránt.” Mindkét holland bizottság 1926-ban befejezi munkáját. Működésükről — egyéb források hiányában — teljesen pontos statisztikát nem sikerült összeállítani. A r. k. szervezet 1924 végén kiadott emlékkönyve szerint addig összesen 10,578 gyermeket hozattak Hollandiába. A Központi Bizottság hasonló adata 1925 közepéről 10,800. Mivel mindkettő még folytatta munkáját 1926 elejéig, figyelembe véve ezt az időszakot, kerek számban 24,000-re tehetjük azoknak a gyerekeknek a számát, akik 1920 elejétől 6 éven át, kb. 55 csoportban élvezték a holland nép vendégszeretetét. A hivatalos befejezés azonban még nem jelentette azt, hogy a magyar gyermekek ne jöttek volna tovább Hollandiába. A rendszeres látogatások irányítását két újonnan felállított szerv vállalta el: a Központi Bizottság utódja, az ú. n. leideni, s az új r. k. amszterdami bizottság. S amikor a látogatások hullámai is lecsendesedtek, a “magyar gyerekek” még sem tűnnek el véglegesen Hollandiából. Több százra tehető azoknak a száma, akik a “tenger melletti sík földeken” — ahogyan a hollandok szeretik nevezni országukat — új megélhetési lehetőséget, sokszor élettársat s végül új hazát találtak. Szomorú összehasonlítás és egy nyílt kérdés A magyarok Világkongresszusának 1929-es budapesti tárgyalásain Knebel Miklós számolt be a gyermeknyaraltatás ügyéről. Előadása után Széli Sándor, Hollandiából, a következő kérdést tette fel: “Szeretném meghallani, mi az oka annak a gyermekakcióval kapcsolatban, hogy pl. Magyarországon, ahol földbirtokosok vannak, közép- és nagybirtokosok, hogy azok nem vesznek részt a gyermeknyaraltatásokban?” Knebel Miklós felelete: — 120 —
