Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
ÚJ MAGYAR ÚT tette rá, ahol az egyetlen vezértéma a német egység problémája volt. Az értekezlet munkáját kísérő hivatalos nyilatkozatokból is tényként állapítható meg, hogy ott katonai döntéseket is kellett hozni. Molotov külügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy a kommunista tömb el van szánva a német haderővel megerősödő nyugati hatalmak ellen egy olyan erőt szembeállítani, amely szerintük megfelelő választ képes adni a támadónak. A szovjet fővárosban lefolyt értekezletnek ezidőszerint azonban mégsem a katonai határozatait tekintjük a legfontosabbaknak. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést közelebbről. Mérhetetlen együgyűséggel lehet csak azt feltételezni, hogy az 1943. december 12-én, Moszkvában, létesült szovjet-csehszlovák védelmi szerződés, s azt 1945. után nyomonkövető barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezménynek a láncolata, elmulasztotta volna a katonai együttműködés feladatainak időről-időre való rendezését, a szerződő felek ílyirányú kötelezettségeinek a német kérdéssel kapcsolatos egyeztetését. Ezt a felismerést támogatják azok a szabadszemmel is észrevehető jelenségek, amelyek arról tanúskodnak, hogy a népi demokráciák hadseregszervezete, kiképzése, felszerelése és vezérlése orosz kezekre mutat. Logikus tehát annak feltételezése, hogy a moszkvai értekezlet előtt sem pihent ölhetett kézzel, tétlenül, a kommunista országok katonai vezérkara, s minden bizonnyal nem ennek a konferenciának az időpontjától kell számítani annak a lázas tevékenységnek a megindulását, amikor a teljes közönyt, mozdulatlanságot az átfogó hadműveleti terveknek a kovácsolása váltotta fel. Több mint valószínű tehát, hogy a moszkvai megbeszélés katonapolitikai síkon elkésett újat, és lényegesen többet adni, mint ami Moszkva és a bábkormányok között addig már úgyis megvolt. Ezért a moszkvai konferenciának a kardesörtetésen, az erőmutatáson túlmenő fontosságát abban látjuk, hogy felmérte a külpolitikai konstellációnak a német kérdésben kedvezőtlen alakulását a kommunista államok szempontjából, következésképpen szinte egy tollvonással megszüntették az “új szakaszának gazdasági és kultúrális politikáját, hogy aztán Malenkovnak időközben bekövetkezett bukása után már leplezetlen nyíltsággal rálépjenek arra az útra, amely a közszükségleti és a mezőgazdasági javak termelésének fokozása, a viszonylagos szabadság helyett a nyílt terror, valamint az életszínvonal csökkensével járó, a nehéziparra támaszkodó háborús tervgazdálkodás uralmát jelenti. Wagner Ferenc HÁBORÚUTÁNI NEMZETISÉGI STATISZTIKA MAGYARORSZÁGON (FEP) Magyarország 1949. évi 9,205.000 lakosa közül 9,080.000 (98.6%) volt magyar, 29.000 (0.3%) szlovák, 20.000 (0.3%) német, 19.000 (0.3%) cigány, 18.000 (0.2%) román, 13.000 (0.1%) bunyevác és sokác, 8.000 (0.1%) horvát, 3.000 (0.0%) szerb, 2.000(0.0%) vendszlovén és 13.000 (0.1%) egyéb anyanyelvű. — 82 —
