Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
egységét. A török népek nyugatra vándorlásának okai közül ezúttal csak a belsőázsiai éghajlatváltozásokra emlékeztetek. Először jöttek a hónok. A húnkorszak leleteinek térképe, amelyet Fettich Nándor tervezett és közölt az “Attila és hunjai” című tanulmánygyűjteményben, mindenek előtt jól szemlélteti az eurázsiai steppeövezet jelentőségét a nagy kelet-nyugati vándorlások számára. Ugyanakkor érzékelteti körülbelül a Kr. e. 4. századtól a Kr. u. 6. századig tartó hún történelem óriási, világrészeket átfogó összefüggéseit. Ezt a történelmet legkiválóbb német ismerője, Franz Altheim, a következőkben foglalja össze: “A hunok történelmi fellépése nagyobb távlatból nézve három szakaszra tagozódik. Az elején a Han-birodalommal (vagyis Kínával) való küzdelem áll: elkeseredett harc, amely váltakozó szerencsével évszázadokon át elhúzódik. A végén áll a hunok egy részének beolvadása nyugat felé. Ezzel kezdődik a második szakasz, amely megint évszázadokig tart. A hunok eljutnak a délorosz és a magyar steppére, elérik hatalmuk és történelmi hatásuk tetőpontját és eredménytelen hadjáratokat vezetnek Galliába és Itáliába. Ezekkel végződik a második szakasz. A harmadik a hun birodalom pusztulását és a maradványoknak egy új népbe, a bolgárokba való beolvadását foglalja magába.” Lássuk ezután a hunok történelmi hatásának összefoglalását, ugyancsak Altheimtől: “A Középázsiában honos hunok keleten a Középső Birodalom (azaz Kína) sorsát évszázadokra meghatározták. A népvándorlás kezdete, a nyugatrómai birodalom bukása, a lovasnépek és a germánok állami és kultúrális egységbe való összeolvasztásának kísérlete, a germán eposz kezdetei és a germán-román egység életre keltése ugyancsak mind a hunokhoz kapcsolódnak.” Ennek az összefoglalásnak néhány pontját meg kell magyaráznunk és ki kell egészítenünk. Közismert, hogy a hunok támadása a pontuszi alánok és gótok ellen egy népvándorlást indított el, amely a keleti gotokat Itáliába, a nyugati gotokat Spanyolországba, a vandálokat és az alánok egy részét pedig Északafrikába sodorta. A nyugatrómai birodalomnak az lett a veszte, hogy a római hadsereg egész szervezete és taktikája elavultnak bizonyult az iráni és hún lovassággal szemben. A reformokhoz túl későn fogtak hozzá és a birodalom társadalmi és gazdasági szerkezete következtében Róma már nem is volt képes egy modem lovassereget megteremteni. Kénytelen volt tehát magukat a barbárokat szolgálatába fogadni, hogy kivédje a népvándorlás rohamát. Aetius ezt jóidéig ép a hunok segítségével tette. Végül a birodalom teljesen ki volt már szolgáltatva úgynevezett szövetségeseinek és segédnépeinek, “ami germán-román királyságokká való felbomlásával végződött.” Mindez meglehetősen ismert. Kevesebb figyelemben részesült Attila azon kísérlete, hogy a lovasnépeket és a germánokat állami és műveltségi egységbe olvassza. A Jordanesz feljegyzetté gyönyörű ének Attila halálára világosan megmondja, hogy a király egyetlen birodalmat tervezett, amelynek magját a hun és germán népek összessége képezte volna. Evvel az északi hún-germán kettős birodalommal szemben állt volna délen a római keleti és nyugati birodalom, mint egy adózásra kötelezett másik világ. BOGY AY: A lovasnomád népek — 383 —
