Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
Párisig jutottak el. (Még nagyobb baj származott abból, ha megelégedtek Rómával, Berlinnel vagy éppen Béccsel is.) De általában Párisból érték a magyarságot a politikai forradalmak hatásai és az irodalmi divatok is. Ide zarándokolt ki ismételten a század első évtizedében Ady és Szabó Dezső is. Az előbbire a francia romanticizmus utóhajtásai döntő befolyást gyakoroltak, inkább modorukkal, mintsem tartalmukkal. Szabó Dezső is első írásaiban a francia dekadensekről számol be, Laforgueról, Rimbaudról, Verlaineről, Tristan Corbiere-ről (a “Nyugat”-ban, később újranyomatva “Tanulmányok és Jegyzetek” c. kötetében). De 1912 végén és 1913 elején fordulat következett be szellemi irányában. Elfordul a francia individualistáktól és amerikai hatások alá kerül. A világháború előtti három utolsó tanulmánya közül kettő Walt Whitmanről, egy pedig James amerikai filozófusról szól. Szabó Dezső kereste az egészséget és megtalálta. Ady nem tudott angolul. Szabó Dezsőnek ugyan a francia volt a második anyanyelve, de jól értett és olvasott angolul is. (Mikor egyszer bemutattam neki egy ismert amerikai újságírót, Markhamot, Szabó Dezső az angolul feltett kérdésekre franciául felelt, tolmácsolás nélkül.) Szabó Dezső volt az első nagy magyar író, akire az amerikai irodalom döntő befolyással volt és pedig a legjobb irányba fordította. A francia hatás alatt írt első kisregénye a “Nincs Menekvés” beteg, téveteg, hőse még öngyilkossággal tesz pontot élete végére. De következő regényében, a halhatatlan “Elsodort faluban’” már két főhőse van. Farkas Miklós és a hozzátartozó Farcády Judit jelenti azt az életformát, amelytől Szabó Dezső menekült: a romantikus múltat, “a romlás virágait.” Másik énje, az egészséges Böjthe János az új, waltwhitmani emberideál, a jövő és a tettek egészséges embere, a kozmikus ember magyar talajban, magyar adottságokból kinőtten. Bizonyos, hogy a fiatal Szabó Dezsőben az egészséges irányba való fordulás belső életszükséglet volt. De az is bizonyos, hogy Walt Whitman és James döntő lökést adtak neki ebben az irányban. Mikor az 1920-as évek elején az egyetem Gólyavárában hirdetett, “A modern líra fejlődése” című előadásainak plakátjai megjelentek Budapest utcáin, azt hiszem — magamat is beleértve — nagyon kevesen tudták, hogy a felsorolt költők végén, ki az a Walt Whitman. Pedig ebben a költőben csattant ki előadásának a végső konklúziója: ő a jövő embere. Emlékszem, hogy akkoriban sokat kerestem Whitman műveit a pesti könyvkereskedőknél, de nem találtam meg. Nem találtam meg Bécsben és Prágában sem. Csak 1929-ben tudtam megvenni egy londoni utamon. Érdemes elgondolkozni azon, hogy miért nem importálták Magyarországra a világirodalom ilyen egészséges alkotásait és az egészséges amerikai politikai ideálokat, pl. a föderálizmust sem, amelyre olyan nagy szükség lett volna. A demokráciának is jakobinus, majd marxista formái hódítottak, nem a vallásos alapú demokrácia. Érdemes azzal a jótékony hatással foglalkozni, amelyet az amerikai Whitman Szabó Dezsőre kifejtett. 1913-ban “Az élet és művészet új lehetőségei” című tanulmányában a Whitmanről szóló részt így vezeti be: “Mikor Whitmanről írok, el vagyok fogúivá életem minden őshajlandóságával. Ez nemcsak abból áll, hogy úgy látok, ahogy látok, hogy olyan temperamentumom van, mint amilyen, hogy ideg-, vér-, izom-életem KARDOS: Két zseni találkozása — 365 —
