Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
Levél a szerkesztőhöz Cleveland, 1955. szeptember 9. Kedves Szerkesztő Uram! Noha hivatásom, hogy szavakkal az emberi értékek lényegét érzékeltessem, ezúttal nehezemre esik kifejezni azt, amit az Új Magyar Üt “Reményi József jubileumi számának” vételekor éreztem. A mai kor idegesítő s megalázó barbárságában, amely bőséges alkalmat ad a kétségbeesésre s amelyen úgy szüremlik át a szer etet nélküliség, mint a méreg a legyengült emberi szervezeten, ugyan miként foglaljam szavakba köszönetemet s hálámat? A hangsúly a megértésen van, amelynek erkölcsi logikája ellentmond az életharc úgynevezett gyakorlati feltételeinek. Ez idők sokhangú formátlanságában a forma felelősségével találkoztam. Úgy érzem, hogy magyar és angol nyelvű irodalmi működésem, s hogy huszonöt esztendőn át az amerikai fiatalságot az irodalom minőségének felismeréséhez igyekeztem vezetni, ürügy volt arra, hogy az Új Magyar Üt hasábjain kifejeződjék a magyar kultúrális egység gondolatának egyetemes vonatkozása. Politikai iránytól függetlenül (a politikai irányok túlgyakran szétválasztó tényezők) a jubileumi szám példája annak, hogy az összeomlott magyar világban, a valóság kérlelhetetlenségével számolva, vannak olyan erők, amelyeknek építő jelentőségét nem lehet elvitatni. Hadd jegyezzem meg végül, hogy az Ón cikke, valamint Vasváry Ödön és Tarnócy Árpád méltatása, életem feledhetetlen élményei közé tartozik. A szeretet s megbecsülés őszinte megnyilatkozásait szivem úgy fogadta, mint valamikor gyermeki képzeletem a varázsmesét. Isten áldását kérve a magyar betű minden jóhiszemű s becsületes mívelőjére, vagyok szívélyes üdvözlettel: REMÉNYI JÓZSEF — 363 —
