Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
tana arra, hogy az élősdiség küzdelmét sikerül idővel békés együttműködésre változtatni. A tapasztalat szerint nagyon hosszú idő kell ilyen természetű átalakuláshoz és nem vezet rövid út az ígéret Földjére. 3. A demokrácia az emberi társadalmak életében azokat az elveket és az életben valóra váltott intézményeket jelenti, amelyek a hatalmat gyakorló társadalmi csoporttal szemben az egyén, a hatalom kényekedvének alávetett társadalmi csoportok érdekeinek érvényesítését célozták: a nép uralmát, a self-government megvalósítását. Emberi szenvedélyek, demagógia, különböző érdekek, a kérdés őszinte megtárgyalását legtöbbször lehetetlenné teszik. A dunavölgyi magyar sors a demokratikus elvek és intézmények hazai talajban való fejlődésének nem kedvezett. Míg más társadalmak a feudális köntöst felcserélték a 19. század liberális demokráciájával, addig nálunk a korlátolt, ultrakonzervatív és csökönyös I. Ferenc és méltó munkatársa, Metternich autokratikus uralma érvényesült. A magyar demokratikus átalakulás kezdeti korszaka, a Széchenyi, majd Kossuth által dominált magyar liberálizmus mégis talán legszebb, legemberibb, legtöbbet Ígérő korszaka volt a magyar nemzet történetének. Arany János és Vörösmarty Mihály, Petőfi Ady és Szabó Dezső, hogy csak néhány nagy nevet idézzünk azok közül, akik a magyar demokratikus átalakulásnak voltak hívei, Achim András, gróf Teleki Pál, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Mindszenty hercegprímás és még oly sokan mások mártírjai. A probléma egyike a legfontosabbaknak a mi korunkban, amikor a demokrácia legaljasabb ellenségei “népi-demokratikus” álarc mögött készülnek az igazi demokrácia nyomait is kiirtani. A történelem évszázadai a demokratikus elvek és intézmények sok változatáról tanúskodnak. Az eszmék nem egy nagy nemzet alkotmányos alaptörvényében pontosabb megfogalmazást találtak. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai azonban túlságosan sok, nem egyszer ellentmondó, egymást kizáró értelmezésre, gyakorlati megvalósításra adtak már a múltban is alkalmat, semhogy ezen jelszavak a demokrácia lényegének megvilágítására alkalmasak lennének. Senki sem élvezhet abszolút szabadságot, viszont bizonyos fokú szabadsága mindenkinek van, még a kommunista társadalomban is. Nincs két teljesen egyenlő ember ezen a földön, de bizonyos tények tekintetében mindnyájan egyenlőek vagyunk. A testvériség jelszava ugyancsak nemes óhajt fejez ki és időnkint valóra válik egy-két kiváló egyén egymás közötti érintkezésében, mégis az esetek legnagyobb részében az emberek nem a testvéri kooperációt gyakorolják, hanem az önző célokat szolgáló kompetíciót. A való helyzet az, hogy az esetek legnagyobb részében még a keresztény társadalmakban is az emberek nem a békés együttműködésnek, hanem az erőszakra és ravaszságra alapított élősdi küzdelemnek a hívei. Épen ezért a demokratikus elveket és azok alkalmazási lehetőségét abból a szempontból óhajtom a következőkben vizsgálni, hogy az ember ilyen magatartásának figyelembe vételével azok egy művelt modern társadalomban mennyiben valósíthatók meg és milyen reményt nyújtanak a mind teljesebb megvalósításra. 4. Ha megvizsgálunk egy modern társadalmat, azt fogjuk találni, hogy az nem egy egységes csoport, hanem testileg, szellemi és erkölcsi tekintetben egymástól nagyon különböző egyénekből áll. Az egyenlőség helyett CSONKA: Demokrácia, a nép uralma? — 269
