Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
ÚJ MAGYAR ÚT És ezt kopogják egyre mind a lábak, melyek közt élek. Ezt súgják a nők két lábon járó hímjükhöz hajolva a sarki csapszék undok büziben, hová esténként visszahúz az éhség s az alkohol. S a sok szemét között, öklendezések nyalkájába kúszva olyan nyomot hagy felszakadt sebein, mint ásás közben szétvágott giliszta vánszorgó útját jelzi lent a por. De nincs kiút. Itt nem kong úgy a szó rám, — az alkohol tompítja. ■—- S néha itt, hajnal felé “Pro Pátriáit” kiáltva, egy lókupec, vagy részeg utca-lány, úgy nyújt felém, mint egy vitézi-érmet — a lábamért —- pár sajnált féldecit. KÜLDETLEK, FURCSA JÁTÉK (Tóth Árpád emlékének) Kűldetlen, néma szándék ma már e furcsa játék. Pedig zsong még a dallam, de mélyen bent a hangban, s a vágy bezáró rímén, mint ősznek szirma színén már rozsdás foltok estek. S mint sívár, szürke estek, oly elhagyatottak, árvák. S már csengésükbe zárják, mint néma sír, a holtat, hogy: ők csak voltak, voltak. Magunknak írunk máma. A vers, mint szú a fába, csak minket őröl pornak, hisz más vágyú a holnap. Más témát zúg a szél is, s ki tudja, holnap én is pénzt zengek, mint a kalmár. Mert mond, hol kell a dal már? 260 —
