Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
Valahol azt olvastam, hogy a zulukafferek a poétát “Isibongo”-nak nevezik, ami nyelvükön azt jelenti, hogy “köszönöm, uram”. Társadalmi helyzete a hétrétgörnyedő rabszolgáé. S ez tulajdonképpen az írók s költők helyzete Szovjet-Oroszországban s a “vasfüggönyös” országokban, ahol mint irodalmi rabszolgák “jól keresnek”, sőt a kormány kegyeltjei, de mindig abba az irányba kénytelenek hajlani, amelyet a pillanat stratégiája előír nekik. Szabad országban az író nemcsak szabad, hanem a szabadság megszemélyesítője is. ízlése, gondolkodása, tehetsége, a környezettel való összhangja vagy ösztönző diszharmóniája dönti el, hogy mennyire tudja magát észrevétetni a kritikusokkal és az olvasókkal. Van olyan környezet, amely nem felel meg lelki alkatának és megszűnik írni. Ha Shakespeare Montenegróban élt volna vagy az eszkimók földjén, aligha írta volna meg remekműveit. Az Erzsébet-korabeli Anglia alkalmat adott neki Hamlet megrajzolására, a tragikus lélek költői s drámai ábrázolására, de Shakespearenek kellett lennie, hogy a hamleti rémtörténetet műalkotássá nemesítse. A költő s író, túl művészi feladatain, egyéniségéhez következetesen a lét metafizikáját is próbálja önmagával megértetni, amire éppen a dán herceg kitűnő példa. A világűrben mi a lélek hazája? Mik azok az erők, amelyek az embert akkor is hajtják, amikor áldástalannak látszik minden fennkölt igyekvés? Mi igazolja a gyönyört és a borzongást? Ezeket a kérdéseket csakis az egyén teheti fel s nem az intézményesített egyén s ha művész, akkor képzelete ujjaival a kérdés árnyait is tapintani tudja. A mechanisztikus filozófia szerint gép lehet, de nem indulataiban, örömében, bánatában. Erről Stendhalnak is meg kellett győződnie s a mai “logikai” pozitivistáknak. A pszichológus és a pszichiáter nagy segítségünkre lehet az emberi ellentmondások bonyodalmában, de nincs az a lélekbúvár, aki a megafont operaénekessé változtathatná. Petőfi tájképei mások, mint a természetrajzi tankönyvek tájképei. A művész elsepri a definíciók körülhatároltságát, az adatok hivalkodását, a statisztika komor vagy nevetséges konokságát. S itt most rá akarok mutatni arra, hogy az írói s pedagógiai feladatok mellett miként igyekeztem az emberi jellem követelményeinek eleget tenni akkor is, amikor engedményeket kellett tennem, amelyek nélkül nincs társadalmi s gazdasági élet A tökéletes meg nem alkuvás a tragikus hős végzetes tulajdonsága. De van konstruktív megalkuvás, amely nem kívánja a “belső törvény” megszegését. Türelmessé tesz bennünket embertársainkkal szemben s felvilágosít gyógyítható s gyógyíthatatlan gyengéinkről s gyengéikről. S miután felnőtt korban kerültem egy idegen világba, “protekció”, anyagi előnyök s nyelvismeret nélkül, (kamaszkoromban családunk egyik szomszédja angol volt s azt hittem, hogy az angol nyelv megtanulhatatlan), tehát magamat kellett kioktatnom arra, hogy tárgyilagosan közeledjem mindahhoz, ami idegenszerűségében céltalannak vagy badarnak tűnt. Goethe vezetett arra a szempontra, hogy az ember élményeit formáló s kiválogató lelkiállapotában a művészre emlékeztet, amikor élményei anyagából alkotás lesz. A görög dráma s a keresztény világkép lényegét minden nyugati kultúra örökölte, amin a fátummal vívott s felelősséggé tudatosított harc értendő s az isteni Gondviselésben való bizalom. Megtanultam, hogy az REMÉNYI: Magyar múlt, amerikai jelen 243 —
